Torockó a mai Románia Fehér megyéjében fekszik. A régi bányászvároska (inkább falu) szép házai, s a település felett magasodó Székelykő sziklamtömbje rengeteg turistát vonz ide - magyarokat és románokat is. A torockói házak a XVIII.-XIX. századból ittmaradt gyönyörű utcasorait csak néhány ide nem illő épület bontja meg. Ilyen például a rendőrőrs, a központban álló tömbház és ilyen a település kellős közepén elhelyezkedő román orthodox templom is. Utóbbi körül szovjet katonai temető van, két emlékművel az első világháborús és a második világháborús román hősi halottak részére. A település magyar katonahőseinek síremléke pedig az unitárius templom kertjében bújik meg.

Torockó első- és második világháborús hősi halottai a templomkertben felállított emlékoszlop két oldalára vannak felvésve

Vörösterror, fehérterror - minden történelem iránt érdeklődő ismeri ezeket a baljós kifejezéseket. A "fekete terror" fogalmát azonban még csak kevesen ismerik. Történetírásunk sajátsága, hogy közel egy évszázaddal a megtörtént események után talált elnevezést arra a cselekménysorozatra, amelyet az idegen megszállók a történelmi Magyarország felbomlásának idején követtek el a magyar állampolgárok rovására.

Román katonák Budapesten az Országház előtt (MTI)

Jancsó Benedek előző részben bemutatott életpálya-szakasza jószerivel a hiábavaló figyelmeztetések ideje volt. Az első világháború előtt senki nem akart a remények helyett a veszélyekkel foglalkozni. Arra a néhány magányos hangra, köztük Jancsó Benedek hangjára, amelyek a román irredenta mozgalom erejére hívták fel a figyelmet, szinte alig-alig figyelt a közvélemény és leginkább a közvéleményt meghatározó sajtó. Így következett be a bukás, s így következett be Erdély, a Partium, a fél Bánság és az úgynevezett trianoni országterület csaknem egészének román megszállása 1919 augusztusára. Ekkora csúfosan végetért az első magyarországi kommunista kísérlet.

A magyarországi Szovjet, vagyis a Tanácsköztársaság bukása után Jancsó Benedek ismét munkához látott.

Élt egyszer egy román politikus, aki Dumitru Ionescu néven született, s később Take Ionescuként vált közismertté az egész európai poltikában. Ionescu egyike volt azoknak, akiknek köszönhetően Nagy-Románia 1918. december 1-én megszületett. Take Ionescu fordulatos politikai pályafutás után 1914-ben éppen ellenzékben volt. Amikor a háború kitört, európai körúton volt, de a kiélesedő helyzetben hazahívták. A román király elnökletével tartott koronatanácsi ülésen Sinaián Ionescu is részt vett. A többséghez hasonlóan Ionescu is a semlegesség pártján állt, miközben a király a Központi Hatalmak melletti hadbalépést pártolta. Az ország közvéleményét meghatározó politikusok azonban ekkor már egyértelműen Ausztria-Magyarország ellen foglaltak állást. Egyetlen, az arisztokráciát képviselő konzervatív párti politikus szólalt fel a király mellett, Petre P. Carp. Szót ejtett az erdélyi románokról is: "Adták annak tanújelét, hogy hozzánk akarnak csatlakozni?" [t.i. Románia részévé válni]. Ennek ellenére a koronatanács résztvevői továbbra is a semlegesség mellett érveltek. A király a lemondással fenyegetőzőtt, de amikor szavait csend fogadta, gyorsan inkább másról kezdett beszélni...

1918. december 1.