„A történelem ismétli önmagát” toposzról kanyarintott múltkori eszmefuttatás kissé komorra sikeredett – evezzünk hát most könnyedébb vizekre (némi képzavarral élve).

 Elővettük a dualizmus vezető vicclapjának, a Borsszem Jankónak az 1878-as évfolyamát – ekkor folyt az orosz-török háború, némi nyugati beavatkozással. S mivel – mint írtuk volt – nincs új a Nap alatt, azt találtuk, hogy a majd másfél évszázaddal ezelőtti címlapkarikatúrák mintha nem vesztettek volna időszerűségükből. Nézzük csak:

A „Sterling” feliratú pénzeszsákra támaszkodó brit oroszlán mondja a „kölcsön” feliratú mézesbödönt nyalogató orosz medvéről: – Ha nem lesz mit nyalnia, majdcsak leszorul a fáról!… ÉN várhatok.

Két évvel ezelőtt készült el a „Gorbacsov. Mennyország” című lett-cseh dokumentumfilm. A filmben Mihail Szergejevics kitért a kényes kérdésekre adandó válaszok elől, viszont szívesen énekelt ukrán nótákat. Hiszen édesanyja ukrán volt. Neki köszönheti a Mihail nevet is: eredetileg Viktornak nevezték el, de édesanyja mélyen vallásos lévén, titokban megkereszteltette. A „Győző” (győztes) nevet lecserélni, úgy tűnik, politikai szempontból nem volt jó előjel. Visszatérve az említett filmre, egyik nagy oroszos újságírónk így írt a filmben szereplő Gorbacsovról: „Tökéletesen megértem, hogy miért nem akar beszélni a Szovjetunió széthullásában játszott szerepéről, a felelősség kérdéséről. Vagy ha valamit mégis kipréselnek belőle, akkor miért emeli fel a hangját. Akaratlanul is történelmet írt, ezért aztán magyarázkodni nem akar. Ehhez nincs kedve, és méltatlannak is érzi. Úgy érzi, hogy a szabadság előtt nyitotta meg az utat, a világ azonban ezt nem becsüli meg. Fáj neki, hogy a saját népe mára megveti, lesajnálja, akik pedig minden áron piedesztálra emelnék, azokat sokszor az oroszellenesség motiválja. Akiket szeretne, azok nem szeretik, akik pedig dicsőítik, azokat ő nem igazán becsüli. Mert szovjet/orosz maradt, és valójában esze ágában nem volt lerombolni a birodalmat. Csak úgy sikerült, és erről jobbnak látja hallgatni”

"Előre elvtársak!" (Behrendt, 1985)

1939. szeptember 1-én a náci Német Birodalom megtámadta Lengyelországot, a komcsi Szovjetunióval kötött megegyezés értelmében. A ravasz szovjetek csak szeptember 17-én csatlakoztak a támadáshoz. Az amerikaiak által 1945-ben zsákmányolt dokumentumokból adunk közre kettőt a német-szovjet szövetség illusztrálására.

"Szeptember 17-én este 11.30-kor a Nagykövet[ünk] átnyújtotta a tervezetet Herr Molotovnak jóváhagyásra. Az utóbbi azt állította, hogy egyeztetnie kell Sztálinnal. Herr Sztálin, akit Herr Molotov telefonon felhívott, leszögezte, hogy az ő véleménye szerint egy közös közleményt ki kell adni, de nem tud teljesen egyetérteni a javasolt szöveggel, mivel ez túl őszintén és nyíltan tárja elő a tényeket. Ezután Herr Sztálin egy új vázlatot írt a saját kezével és azt kérte, hogy ennek jóváhagyásához szerezzük meg a Német Kormány beleegyezését." (Német külügyi jelentés)

Szovjet és német katonák szovjet propaganda-plakátok előtt

Torockó a mai Románia Fehér megyéjében fekszik. A régi bányászvároska (inkább falu) szép házai, s a település felett magasodó Székelykő sziklamtömbje rengeteg turistát vonz ide - magyarokat és románokat is. A torockói házak a XVIII.-XIX. századból ittmaradt gyönyörű utcasorait csak néhány ide nem illő épület bontja meg. Ilyen például a rendőrőrs, a központban álló tömbház és ilyen a település kellős közepén elhelyezkedő román orthodox templom is. Utóbbi körül szovjet katonai temető van, két emlékművel az első világháborús és a második világháborús román hősi halottak részére. A település magyar katonahőseinek síremléke pedig az unitárius templom kertjében bújik meg.

Torockó első- és második világháborús hősi halottai a templomkertben felállított emlékoszlop két oldalára vannak felvésve