Az elmúlt 500 évünk történelme alapján általában amikor a „mi lett volna, ha?” kérdés felmerül, akkor az események jobb kimenetelét hiányoljuk. Vagyis azon gondolkozunk – ábrándozunk – hogy hol rontottuk el, hogy hol csinálhattuk volna jobban, vagy éppen hol esküdtek össze a körülmények ellenünk. Sokszor vagyunk elégedetlenek nagyjaink viselkedésével, vagy éppen úgy általában a magyarság összeteljesítményével. Hiszen, ahogyan mondani szokás, senki nem számít a spanyol inkvizícióra.

Pethő Balázs: Nándorfehérvár ostroma (Okostankönyv, nkp.hu)

Az általános iskolában és a középiskolában is általában úgy tanuljuk, hogy a Jagelló Ulászló és a Hunyadi János által 1443 őszétől 1444 elejéig vezetett „hosszú hadjárat” sikere után Murád szultán megalázkodott, és a magyar-lengyel perszonálunió felé rendkívül kedvező békeajánlatot tett. 10 évre béke, százezer arany hadisarc, 25 ezer fős török segédcsapat ha egy harmadik fél támadja meg Ulászló király országait. Az is a tananyag része, hogy a pápai követ bíztatására a király – sőt, egyesek tudni vélik, hogy az egész magyar országgyűlés – kétkulacsos politikát űzött. Amikor a Drinápolyban (Edirne) a magyar-lengyel megbízottak által aláírt békét két török főúr meghozta, hogy a király is esküdjön meg rá, addigra a király már meg is esküdött, de nem a békére, hanem arra, hogy újra háborúba indul a török ellen. Ilyenképpen a várnai csatába torkolló hadjárat szerencsétlen, rosszul előkészített műveletként, már-már igazságos büntetésként tüntethető fel. A „minek ment oda” cinikus, flasztergőgöt sugárzó elbeszélésmódja helyett azonban néhány kiegészítő adatot vizsgáljunk meg, mielőtt pálcát törnénk Hunyadi és Ulászló felett!

I. Ulászló király címere

A Huszárvágás blogon természetesen nem fogunk abba a csapdába esni, hogy kizárólag az alternatív történelem és a divatos, akadémiai műszóval: kontrafaktuális történetírás veszélyes vizein evezzünk. Mégis, a magyar történelemben néhány esetben a majdnem máshogy történt érzése annyira erős kísértést jelent, hogy muszáj ezeknél az eseteknél elidőznünk.

Than Mór: Attila lakomája

Vannak olyan persze fordulatok, amelynek a következményei egyszerűen beláthatatlanok, ezért bár csábító gondolatkísérletek, de mégsem érdemes velük foglalkozni. Vajon hogyan alakult volna a magyar történelem, ha Attila hun nagykirály nem hal meg, mielőtt az örökösödést elrendezi? Vajon a hunok által uralt kelet-európai sztyeppén felbukkanó elődeinkre ez milyen hatással lett volna? De ilyen például az a kérdés is, hogy mi lett volna, ha nem hal ki az Árpád-ház 1301-ben? Még csak belegondolni sem tudunk, és bármilyen szörnyen hangozzék, azt sem tudjuk, hogy lett-e volna hosszútávú jelentősége. Természetesen vagány és menő érzés lenne a Turul-dinasztia monarchiájában élni akár a mai napig, és az is biztos, hogy az 1300-as évek első két évtizedének trónharcai és polgárháborús helyzete nem következtek volna be. De más, tőlünk független eseményekre nézve nem biztos, hogy ennek komoly hatása lett volna, így például a török birodalom megjelenésére. Kissé durván fogalmazva: Mohácsnál nemcsak II.Lajos, hanem egy Árpád-házi király is meghalhatott volna.