"Urivnál, a szovjet hídfőállásból 1943. január 12-én a hajnali órákban megindult a szovjet tüzérségi, majd gyalogsági támadás a magyar védőállás áttörésére.A szovjet gyalogság elesett katonáinak tömegét láttam. Csak a páncélosok sokasága a rajtuk kuporgó gyalogsággal, az elesett szovjet katonákon átgázolva tört be a magyar védvonalba." (Smohay Ferenc százados)

Nyolcvan évvel ezelőtt kezdődött a nagy csata a távoli Don partján. Nyolcvan éve hallgatjuk a veszteseknek járó pökhendi kioktatást: minek mentetek oda? Nemrég a RIA Novosztyi cikkében ezt olvashattuk: Magyarország "kezdeményező és őszinte módon" vett részt a második világháborúban. A szovjetek sok évtizedes hazugsága beleivódott azoknak honfitársainknak a lelkébe, akik nemzeti kisebbrendűségi érzéssel küzdenek. A németek részéről Ribbentrop külügyminiszter 1942 januárjában először az egész Honvédséget követelte, majd Keitel tábornagy "csak" a kétharmadát! Fenyegetőzéseik ultimátummal értek fel - muszáj volt valamit adni. Az is nagy tévedés, hogy ekkor a revízió árát fizettük meg. Revízió nélkül is kihajtották volna a németek a magyar embereket a frontra. 

A magyar 2. második hadsereg alakulatai a Donnál (Nemzeti Fotótár / Hirado.hu)

Volt, hogy az ország léte is veszélyben forgott, elég csak a végtelenül mohó csehszlovák, román és szerb tervekre gondolunk az első világháború végén. Persze nem kizárólag sötét tónusban festették azt a közel nyolc évtizedet, amit Gali Máté, a Mathias Corvinus Collegium Társadalom- és Történelemtudományi Iskolájának kutatótanárának új könyve felölel, annyi azonban bizonyos, hogy próbára tett nemzet voltunk, és az talán azok is maradtunk.

Nagykarácsonykor lép életbe a X. néptörvény, amely a Magyarországon élő ruszin nép nemzeti autonómiáját biztosítja a beligazgatás, igazságszolgáltatás, közoktatás, közművelődés, a vallás gyakorlata és a nyelv használatának területén.

Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.