Horváth Angelus
Horváth Angelus

történész

A magyar viselet története I. rész

Az ember öltözéke rengeteg dolgot árulhat el róla a külvilág számára. Kifejezheti habitusát, világnézetét, de vallási, politikai és nemzeti hovatartozását is. A magyar történelemben különösen nagy jelentőséggel bírnak az egyes korokban, történelmi helyzetekben viselt szimbolikus ruhadarabok.

Mert bár elleneink annyi szépet és jót elvitatnak a magyartól, de viseletünk festőiségét még senkinek nem jutott eszébe kétség alá hozni. S hogy a szépség törvényei szerint kétség alá sem vonható, ez nemzeti hatásunk egyik biztosítéka.” (Kővári László: Viseletek és szokások a nemzeti fejedelmek korából)

Szinte minden nemzeti sorsforduló alkalmával felvetődött a viselet kérdése is, a magyar öltözetek hatásos kifejezőeszközei voltak a tiltakozásnak, gyásznak és a kultúránkhoz való ragaszkodásnak is. Következő három bejegyzésünkben megpróbáljuk bemutatni a (férfi) főúri díszöltözet változásait, fejlődését, valamint a 19. században kiala­kult és máig meglevő polgári magyar viselet történetét.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Damjanich

Damjanich János egyik legnagyobb hadvezérünk volt. A modern magyar hadsereg teljes létrehozásában azonban a szabadságharc veresége és a bosszú akadályozta meg.

Október 6-a az aradi vértanúk kivégzésének napja. A tizenhárom tábornok halála nem hozott szerencsét kivégzőikre, míg a magyar nemzet számára a mai napig erőforrás a vértanúk élete és halála. A tizenhárom vértanú közül Damjanich Jánost közvetlen modora, hadiszerencséje, katonai jártassága és személyes példamutatása, bátorsága különösen is népszerű alakká tette már a szabadságharc idejétől fogva. Politikával ugyan komolyabban soha nem foglalkozott (1849 áprilisában még képviselővé választották), mégis hallatlan politikai térlátásról tanúskodnak sorai, amelyeket Kuzman Todorović vezérőrnagyhoz, a szerb csapatok nem sokkal korábban kinevezett főparancsnokához írt Nagybecskerekről, 1849. január 17-én: "Nagyon feltűnő Tábornok Úr, hogy a szerb nemzet érdekét, a szerb nemzet ügyét próbálja az osztrák császárságéval összhangba hozni, miközben hősi lelkesedéssel beszél a szerb szabadságról. Vagy talán úgy gondolja, hogy ha az osztrák fegyverek győzedelmeskednek, akkor attól az uralkodóháztól kapják meg a kívánt szép szabadságot, amely ma még fegyvereit egy ugyancsak a szabadságáért küzdő nemzet elnyomására használja?"

Damjanich a nagysallói ütközetben. (Részlet Medve Imre 1851-es festményéből)


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Történetírói arcképcsarnok: Szádeczky-Kardoss Lajos

Vérbeli történész, oknyomozó kutató, haditudosító - Szádeczky-Kardoss Lajos kalandos életútra. Folytatjuk elfeledett magyar történetíróinkat bemutató sorozatunkat.

Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.

Szádeczky-Kardoss Lajos (1859–1935)


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Kossuth

Miért hívják a nemzet főterét az Országháznál Kossuth térnek? S miért énekeljük a Kossuth-nótát még mindig? Kétszázhúsz évvel ezelőtt született Kossuth Lajos.

Ki volt Kossuth? Sokáig méltatlanul elfeledve, a kommunisták történetírásában kisajátítva, meghamisítva hányódott az emlékezete. Pedig nem kevesebb az életműve, mint a modern magyar nemzet alapjainak lefektetése. Annak a felismerése, hogy a beköszöntő új korszakban egy nemzet ereje elsősorban politikai erejében rejlik. S ez a politikai erő máson, mint a népnek a politikai közösségben való megszervezésén nem alapulhat.