Jancsó Benedek előző részben bemutatott életpálya-szakasza jószerivel a hiábavaló figyelmeztetések ideje volt. Az első világháború előtt senki nem akart a remények helyett a veszélyekkel foglalkozni. Arra a néhány magányos hangra, köztük Jancsó Benedek hangjára, amelyek a román irredenta mozgalom erejére hívták fel a figyelmet, szinte alig-alig figyelt a közvélemény és leginkább a közvéleményt meghatározó sajtó. Így következett be a bukás, s így következett be Erdély, a Partium, a fél Bánság és az úgynevezett trianoni országterület csaknem egészének román megszállása 1919 augusztusára. Ekkora csúfosan végetért az első magyarországi kommunista kísérlet.
A magyarországi Szovjet, vagyis a Tanácsköztársaság bukása után Jancsó Benedek ismét munkához látott.
Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.
Hazánkban az anarchista gondolat meggyökereztetésére számos – túlnyomórészt hamvában holt – próbálkozás történt az 1880-as évektől napjainkig. Az utópisztikus és a gyakorlatban teljesen megvalósíthatatlan gondolatok iránt legfeljebb pár tucat habókos baloldali értelmiségi mutatott komolyabb érdeklődést, tömegek fantáziáját sohasem mozgatták meg a szélsőségesen államellenes képzetek. Az anarchisták talán legnagyobb hatású kísérlete – a Tisza István ellen tervezett merényleten kívül – egy falusi népiskola létesítése volt. A sajátos vállalkozás jelentőségét növeli, hogy erőteljes hátszelet kapott az épp ekkor kiépülő baloldali ellenkulturális világtól, s talán csak a belső ellentétek és az eltérő célok miatt nem vált hosszú távon sikeressé a próbálkozás.
Batthyány Ervin, a "gróf elvtárs" (Vas Népe)
Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.
Jakab Elek (Grób László gyűjteménye)