Régóta okozott fejtörést számomra - talán Nyírő József "Néma küzdelem" című regényének elolvasása óta - hogy miért nem próbált a Trianon előtti magyar állam védekezni a feldarabolására irányuló törekvések ellen? S ha már az állam nem tett semmit - vagy alig valamit - akkor miért nem csinált valamit a "társadalom"? Hatos Pál "Az elátkozott köztársaság" című kötetében említi, hogy falvak százai (!) szlovákosodtak vagy románosodtak el a Monarchia időszakában - 1914 előtt.

E blog hasábjain nemrég Grób László emlékezett meg Jancsó Benedek történetírói pályafutásáról, s arról, hogy hogyan próbálta figyelmeztetni kortársait a veszedelemre. „Tiszteltük Jancsót s tudtuk, hogy vastag könyveket szokott írni – de azokat nem olvastuk el, reá nem hallgattunk.”  - idézte Grób a nekrológot. Nos, Jancsó Benedek azonban nem csak írt, hanem szervezőmunkát is végzett - próbált végezni. Ez volt az Országos Magyar Szervezet. S hogy mi volt ez a ma alig-alig ismert "NGO"? Néhány töredéket, elszórt utalást szeretnék egyes munkákból idézni, az alábbiakban.

1857 tavaszán Brassóban a Habsburgok egyik hadbírója éppen ítéletet mondott egy magyar szabadsághős ügyében. Mivel az illető eredetileg a császári-királyi hadsereg tisztje volt, ezért árulásért halálra és teljes vagyonelkobzásra szólt az ítélet.

Mégsem végezték ki hősünket. Ki volt történetünk főhőse, Türr István?

Magyar Hősök Arcképcsarnok (adontes.hu)

Türr István, amint azt életét bemutató sorozatunk első részében írtuk, a császári-királyi hadsereg Itáliában szolgáló magyar tisztje 1849 elején átment az olasz egységért küzdő piemonti hadsereghez. Vitéz katona volt, de a magyar szabadságharc idején úgy érezte: hűsége nem a császárhoz, hanem a magyar ügyhöz köti, s az "ellenségem ellensége a barátom" elv alapján azoknak a soraiban kíván harcolni, akik a magyar szabadság ügyének valamit használni tudnak. Az olaszokat egyébként is rokonszenv és tisztelet övezte az 1848-as nemzedék körében. Így került Türr a piemonti hadsereg soraiba. Miután vereséget szenvedett a piemonti-szárd király a Habsburgok idős, de kőkemény zsenijétől, Radetzky marsalltól, Türr először Badenbe ment, ahol ismét a '48-as forradalmi erők soraiba lépett, majd miután a beavatkozó poroszok legyűrték a badeni erőket, emigrációba ment. Kalandos úton került Máltára, ahonnan a brit hadsereg tagjaként a Krímbe ment, hogy az oroszok ellen harcoljon. A krími háború vége felé Bukarestben, az ottani megszálló osztrák erők kezébe került, egyik volt tiszttársának "köszönhetően". Így került a hadbírósági tárgyalásra, ahol éppen halálra ítélték.

Jancsó Benedek előző részben bemutatott életpálya-szakasza jószerivel a hiábavaló figyelmeztetések ideje volt. Az első világháború előtt senki nem akart a remények helyett a veszélyekkel foglalkozni. Arra a néhány magányos hangra, köztük Jancsó Benedek hangjára, amelyek a román irredenta mozgalom erejére hívták fel a figyelmet, szinte alig-alig figyelt a közvélemény és leginkább a közvéleményt meghatározó sajtó. Így következett be a bukás, s így következett be Erdély, a Partium, a fél Bánság és az úgynevezett trianoni országterület csaknem egészének román megszállása 1919 augusztusára. Ekkora csúfosan végetért az első magyarországi kommunista kísérlet.

A magyarországi Szovjet, vagyis a Tanácsköztársaság bukása után Jancsó Benedek ismét munkához látott.

Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.