Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Az „istenadta nép”, az ezer év és a vármegye kérdése

Rákosi elvtárs óta tudjuk: "A legnagyobb reakció a magyar reakció." Másfelől azt is tudjuk, hogy népművészeti kincsestárunkban a "vármegye" vagy az "ispán" ritkán jelenik meg kedvező színekben. Rákosi Mátyás bumfordiságát félretéve, kockáztassuk meg a kérdést: esetleg mégis lehet pozitív a "vármegye" elnevezés visszahozatala?

Amikor még folytak a harcok Magyarország területén, Marosán György a következőket írta a szociáldemokrata párt lapjában: „A feudális Magyarországot csak a földreform szüntetheti meg. Ezzel dől az ezeréves per, amelyet a reakciósok folytattak a nép ellen.” (Tiszántúli Népszava, 1945. március 1., 3.o.) Nem sokkal később ezt még részletesebben kifejtette: „Az ezeréves per eldőlt. […] Nagy nap ez, történelmi nap. A magyar nép napja, amelyen az ezeréves feudalizmus leépítése és felszámolása történik.  Forradalmi nap, mert a földosztás maga a forradalom. […] Európa utolsó feudális bástyája dől ma össze, mert Magyarország mindig arról volt híres, hogy a legtovább meg tudta tartani a feudalizmust. […] Egv ezredév tekint le rátok ! Múltjában sötét, reakciós és feudálisig ezredév. Előttetek pedig egy új ezredév következik, amelynek építő és alkotó munkásai mi lesztek.”  (Tiszántúli Népszava, 1945. március 18., 1.o.)

Magyar népművészeti páva-motívum. Úgy tűnik, végre fészket is fog verni a vármegyeházán.


Horváth Angelus
Horváth Angelus

történész

Fiume vakarózik

Amikor a miénk volt Fiume... De vajon magunkévá tettük-e?

Volt egyszer egy Fiume... Egy város, amely 1914-ben a tizedik legforgalmasabb európai kikötő lett. Ahol a fiuman (fiumano) nyelvet mindenki beszélte. Gemma Harasim helybeli pedagógus 1909-ben ezt írta: "az olasz nyelvet (azaz a fiumant) szinte mindenki megkülönböztetés nélkül érti: a horvátok nagyon jól, sőt néhányuk a családban és a társaságban is beszéli, miközben a pártot az olaszok ellen tartja; szinte minden magyar, aki közöttünk telepedett le, olaszul is tud, igaz, kevésbé jól és durván egzotikus kiejtéssel". A fiuman nyelv akkora alakult ki, amikorra a szintén újlatin dalmát nyelv utolsó beszélője éppen meghalt. Fiume, mint egy sajátos, se nem olasz, se nem horvát jelenség az első világháború végén eltűnt - először Gabriel D'Annunzio condottieri-uralma, majd az olasz fasizmus hagyott lenyomatot magán a városon és az Isztrián is. 1944 végétől pedig a horrorisztikus szláv vérbosszú következett. Mára összesen néhány ezer ember  ha beszéli a fiuman vagy akár a meglenoromán (maurovlach) nyelvet, lejebb pedig talán néhány százan a zárai (zadari) olasz dialektust. A '45 után Rijekává vált Fiume 1991, vagyis a Jugoszlávia szétesése óta jó esetben stagnál, valójában hanyatlik, lakossága jelentősen csökkent. Vajon nem járt-e volna jobban Fiume 1918 után a magyar uralommal? Vajon nem jártak-e jól 1918-ig a magyar fennhatósággal?

Ehhez ad néhány szempontot Bartha Miklósnak az Ellenzék című lapban 1899. október 18-én megjelent cikke ("Fiume vakarózik"), amelyet eredeti formájában közlünk.


Grób László
Grób László

kiadóvezető

Történetírói arcképcsarnok: Alföldi András

Folytatjuk a régi nagy történetíróink felidézését. Ezúttal olyasvalakiről lesz szó, aki az emigrációban "koronázta meg" karrierjét, miközben idehaza a kommunista diktatúra hagyatékaként felejtés sújtja személyét és munkásságát.

Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Középiskolás fokon 3. rész (befejezés)

"Középiskolás fokon" tanítani nem könnyű. Tankönyvet írni meg éppen nagyon is nehéz. Ráadásul történelemből, különösen is, ami a XX. századunkat illeti. Nehéz - de nem lehetetlen. Borhegyi Péter és Nánay Mihály új tankönyvét elemezzük! Harmadik, befejező rész.

"56? Ja, hát odáig el se jutottunk történelemből." Emlékszünk még a panaszokra, hogy a történelemtanárok húzódoznak a második világháború utáni történelem tanításától? Az új, ,11. osztályosoknak szóló tankönyv immár a második világháborút is tárgyalja, így egészen biztosan lesz valamennyi idő a középiskolában a '45 utáni világ bemutatására is. Tankönyv-recenziónk előző részében a trianoni békénél hagytuk abba a kötet vizsgálatát. Innen folytatjuk.

Részlet a tankönyvből.