Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.
Most olyasvalakiről lesz szó, akit a kanonizált történettudomány soha nem fogadott be, akit a „hivatalos” magyarországi történész-szakma mindig „szellemes dilettánsként”, vagy jobb esetben „extravagáns ötletelőként” kezelt. Pedig egyetlen bűne volt csak: érdekesen és újszerűen írt. Ferdinandy Mihály Budapesten született, illusztris családban: apja egy időben országgyűlési képviselő, nagyapja az MTA levelező-tagja, egyik nagybátyja többszörös miniszter. Amolyan „csodagyerekként” – vagy „csodafiatalként” – indul: szépirodalmi és történészi karrierje rendkívül gyorsan lendületet vesz. Az egyetemen állítólag Szekfű Gyula egyik kedvenc tanítványa.
Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.
Teleki József (Barabás Miklós festménye, 1834)
Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.
Nagy Iván (1824-1898) genealógus
A humaniórák és segédtudományaik körében a komcsik által egyik legjobban megvetett és persze általuk elhalásra ítélt a genealógia, valamint közeli rokona, a heraldika volt. Hivatalosan persze azért, mert ez főleg a népnyúzó, kizsákmányoló nemesség históriáját képezte, ha polgárcsaládok keveredtek közéjük, azok csak amolyan eltévelyedettek, avagy osztályárulók lehettek.