Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kérdések felvetésében először a vietnami háború példáját hívjuk segítségül.

A vietnámi háború során a szovjetek propaganda-gépezete és a nemzetközi baloldali társutas sajtó olyan képzetet keltett, miszerint az USA nemcsak jogtalanul, de barbár módon avatkozik a kis vietnámi nép belügyeibe. Ezzel párhuzamosan az észak-vietnami hadikommunista rezsim számára teljesen egyszerű volt a háború megfogalmazott célja: az amerikaiak menjenek haza! Ezzel szemben az USA nem igazán tudta állláspontját nemhogy közvetíteni, de még kialakítani se – homályosan valami olyasmi lehetett a céljuk, hogy hátha az északiak belefáradnak (esetleg meg is halnak, lásd „kill ratio”). Ahogyan a Giap tábornoknak tulajdonított mondás tartja: az amerikaiaknak nagyon jó a taktikájuk, de nincs stratégiájuk. Az észak-vietnamiaknak volt, és pofonegyszerű volt: kiszorítani a nem-vietnami felet a konfliktusból. Ez végül 1973-ban sikerült is: miután kivonták az amerikai katonákat Dél-Vietnámból, a Kongresszus második körben még le is szavazta a Dél-Vietnamnak nyújtandó pénzügyi és katonai segítséget.

A Három Katona (a Washington DC-ben levő Vietnámi háborús emlékmű része; Wikimedia)

Nagykarácsonykor lép életbe a X. néptörvény, amely a Magyarországon élő ruszin nép nemzeti autonómiáját biztosítja a beligazgatás, igazságszolgáltatás, közoktatás, közművelődés, a vallás gyakorlata és a nyelv használatának területén.

Az orosz-ukrán háború egyszerre korunk lázas állapotának tünete és okozója. Tulajdonképpen még a megnevezése sem pontos: hiszen nem egyszerűen Oroszország agresszióját láthatjuk Ukrajna ellen, hanem azt is, hogy a NATO (elsősorban a britek és az amerikaiak) erős támogatást nyújtanak a segéd-szövetségesi szerepben levő Ukrajna számára. Vagyis amellett, hogy Ukrajna védekezik, egyúttal mások háborúját is vívja Oroszország ellen.

Erről szól Schmidt Mária könyve: „Látlelet az orosz-ukrán háborúról”. Nos, ha az orvosi hasonlatoknál maradhatunk, akkor a látlelet alapján elég rossz a prognózis. No nem a háborúé – bár erre a háborúra is igaz, amit Peter-Erich Cremer („Hajóroncs Ali”), második világháborús német tengeralattjárós ász-kapitány írt: a háborút nem lehetett volna elég hamar abbahagyni. Nem; a háború következményeképpen a mi közép-európai világunk, s különösen is Magyarország számára elég borúsak a kilátások.

Graffiti a berlini Mauererparkban (Wikimedia)

Az utóbbi időben gyakori összehasonlítási alap a magyar 1956-os forradalom és az ukrajnai háború 2022-ben. A szuverenitásra, a nemzeti mozgástér megőrzésére, kibővítésére törekvő magyar politikát sokan azzal vádolják: elárulja az ’56-osok örökségét, amikor nem vesz részt a mai Oroszország ellen zajló „kereszteshadjáratban”, hanem a béke mellett foglal állást. A két fegyveres konfliktust azonban nem lehet összemosni, pláne nem egymás folytatásának beállítani.

Felrobbantott szovjet T-34-es harckocsi Budapest 1956-ban (Csorba Emánuel fotója)