Horváth Angelus
Horváth Angelus

történész

Mi fán terem a vármegye? II. rész

Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy belezavart a belpolitikai uborkaszezonba az a két Alaptörvény-módosítási javaslat, melyet a múlt héten Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője terjesztett be az Országgyűlés elé. Az egyik javaslat praktikus megfontolásból azt szorgalmazza, hogy ezentúl öt évente, egy időben rendezzék meg az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat. A másik, jóval izgalmasabb javaslat ezzel szemben sokkal inkább a szimbolikus térben mozog: azt indítványozza, hogy a „megye” helyett hosszú idő után ismét a „vármegye” elnevezés legyen használatos. Ez utóbbival foglalkozunk.

A reformkorban a Magyar Királyságot – a három horvátországi vármegyével együtt – 52 vármegye, valamint 51 szabad királyi város és 4 „szabad kerület” alkotta. Aligha lehet túlbecsülni a rendek és a vármegyék szerepét az 1848 előtti időszakban: a vármegye nemesi közössége főispáni kijelölés nélkül, az országgyűlés alsó kamarájába választott követek révén közvetlenül tudott részt venni a törvényalkotásban. A közgyűlés felelt a követválasztás rendjéért és döntött a követeknek adott utasítás szövegéről is. (A megyék követutasításokkal látták el követeiket, akiknek rendszeres tájékoztatást kellett adniuk az országgyűlésen történtekről. Amennyiben a megbízók úgy érezték, hogy követeik nem teljesítették az utasításban leírtakat, minden további nélkül visszahívhatták őket. Az udvar persze mindent megtett azért, hogy különböző eszközökkel, például kinevezéssel vagy valamely kitüntetés adományozásával a megyei követeket saját oldalára állítsa.) A rendi korban a vármegye a jogszabályok végrehajtásának kizárólagos alkotmányos szerveként működött, s az ellenállási jogra hivatkozva akár meg is tagadhatta az alkotmány szellemével ellentétesnek minősített rendeletek foganatosítását. Ilyen esetekben rendszerint feliratban fordult a Helytartótanácshoz vagy magához az uralkodóhoz.


Horváth Angelus
Horváth Angelus

történész

Mi fán terem a vármegye? I. rész

Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy belezavart a belpolitikai uborkaszezonba az a két Alaptörvény-módosítási javaslat, melyet a múlt héten Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője terjesztett be az Országgyűlés elé. Az egyik javaslat praktikus megfontolásból azt szorgalmazza, hogy ezentúl öt évente, egy időben rendezzék meg az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat. A másik, jóval izgalmasabb javaslat ezzel szemben sokkal inkább a szimbolikus térben mozog: azt indítványozza, hogy a „megye” helyett hosszú idő után ismét a „vármegye” elnevezés legyen használatos. Ez utóbbival foglalkozunk.

Az indoklás szerint a megyék elnevezése a „magyar történelmi hagyományokra, a történeti alkotmányunk vívmányaira” való tekintettel változna meg, ugyanis közigazgatásunk alapvető területi egységei az államalapítástól kezdődően a 20. század közepéig a vármegyék voltak. A hagyományos közigazgatást – és a vármegye kifejezés használatát – a Rákosi Mátyás vezette kommunista hatalom számolta fel, hogy helyette szovjet típusú igazgatást vezessen be. Ezzel összefüggésben a javaslat leszögezi, hogy „[a] vármegye szó használatának visszaállítása a mai magyar jogrendbe biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek.” Valamint, hogy „a vármegye szó használata a nemzeti összetartozás eszméjét, közös történelmi emlékeink megőrzését és egyben a magyar demokrácia nemzeti karakterét is erősíti. A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése.”

A mostani és a következő írásban nem a politikai dimenzióit vizsgáljuk meg a kérdésnek, hanem magának a vármegyerendszernek a történetét vesszük górcső alá. Annak a vármegyerendszernek, mely ugyan az évszázadok során rengeteget változott, alakult, ám elmondható, hogy egészen 1949-ig, ha nem is zavartalanul, de szervesen fejlődött.

Fejér vármegye címere, államalapító Szent István királlyal


Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Az „istenadta nép”, az ezer év és a vármegye kérdése

Rákosi elvtárs óta tudjuk: "A legnagyobb reakció a magyar reakció." Másfelől azt is tudjuk, hogy népművészeti kincsestárunkban a "vármegye" vagy az "ispán" ritkán jelenik meg kedvező színekben. Rákosi Mátyás bumfordiságát félretéve, kockáztassuk meg a kérdést: esetleg mégis lehet pozitív a "vármegye" elnevezés visszahozatala?

Amikor még folytak a harcok Magyarország területén, Marosán György a következőket írta a szociáldemokrata párt lapjában: „A feudális Magyarországot csak a földreform szüntetheti meg. Ezzel dől az ezeréves per, amelyet a reakciósok folytattak a nép ellen.” (Tiszántúli Népszava, 1945. március 1., 3.o.) Nem sokkal később ezt még részletesebben kifejtette: „Az ezeréves per eldőlt. […] Nagy nap ez, történelmi nap. A magyar nép napja, amelyen az ezeréves feudalizmus leépítése és felszámolása történik.  Forradalmi nap, mert a földosztás maga a forradalom. […] Európa utolsó feudális bástyája dől ma össze, mert Magyarország mindig arról volt híres, hogy a legtovább meg tudta tartani a feudalizmust. […] Egv ezredév tekint le rátok ! Múltjában sötét, reakciós és feudálisig ezredév. Előttetek pedig egy új ezredév következik, amelynek építő és alkotó munkásai mi lesztek.”  (Tiszántúli Népszava, 1945. március 18., 1.o.)

Magyar népművészeti páva-motívum. Úgy tűnik, végre fészket is fog verni a vármegyeházán.