1941 tavasza óta lehetett tudni, hogy valami készül. Nemcsak Sztálinhoz jutottak el a német támadási tervekről szóló értesülések, hanem a jól értesültek Európa-szerte beszéltek erről. Így természetesen a magyar kormányhoz is jutott információ, vagy legalábbis feltételezés. Másfelől a Szovjetunió ragadozó természete is nyilvánvaló volt, s ezzel a magyar kormány is számolt, miközben ugyanez a magyar kormányzat folytatni próbálta a Teleki Pál által megkezdett függetlenségi politikát. Ez a politika a Szovjetunió felé tett közeledési gesztusokat is tartalmazott, halvány kísérletként a német befolyás kiegyensúlyozására. További ösztönzőt jelentett ehhez a közeledési politikához a Szovjetunióból beszerezhető nyersanyagok iránti szükséglet. A szovjetek azonban Magyarországot egyelőre német kliens államnak gondolták, s noha Molotov 1940 novemberében Berlinben Magyarországra is bejelentette a szovjet igényt, ezután 1941 nyaráig mégis udvariasan elhárították a magyar megkereséseket.

Magyar honvédek lőszerrobbanás miatt megsemmisült szovjet KV-1-es harckocsit vizsgálnak 1942-ben (WoTForum)

1945. április 30-án öngyilkos lett Hitler. Ekkora az "ezer évig tartó Birodalom" alig 12 évvel a létrejötte után már csak egy füstölgő romhalmaz volt. Csodafegyvert nem sikerült csinálni, és politikai csoda sem következett be, vagyis a Szovjetunió és az angol-amerikai tandem nem rúgta össze port. Hitler úgy gondolta, hogy a „német nép fiatal és erős” és a vereség ellenére még nagy jövő előtt áll; borúsabb pillanataiban azonban arra jutott, hogyha nem tudott győzni a németség, akkor megérdemli a sorsát. Ekkor derült ki, hogy nem a „németségbe” volt szerelmes, hanem az Erőbe; és ezt az Erőt sokáig a németekbe látta bele. Nagyon-nagyon modern gondolat volt ez, a Nietzsche által halottnak kikiáltott Isten helyére állított brutális, nyers, evilági Erő iránti hódolat kifejeződése.

Mindez már nem számított. A halott Führert és halott feleségét leghívebb követői kivitték a bunkeren kívülre, a direkt erre a célra félretett benzinnel leöntötték. Tisztelegtek lángok előtt. A Valhalla valkűrei helyett azonban a pogány, ógermán temetést a szovjet nehéztüzérség zárta rövidre.

Keitel marsall aláírja a fegyverletételt (Wikimedia)

A sorozat első két részében (itt és itt) a Jugoszlávia és Magyarország helyzetét vizsgáltuk. A mind a két államnál felmerülő azonos dilemma (az ország megóvása a háborútól a német érdekszférán belül vagy ellenszegülés, üres brit ígérettekkel a háttérben) ugyanakkor stratégiai különbséget is jelentett. Hiszen Magyarország német támogatással tört ki a trianoni koncepciós per életfogytigot jelentő ítéletéből, míg Jugoszlávia annak köszönhette létét, hogy Németországot az előző háborúban legyőzték.

Az első és legnagyobb dilemma tehát a német hatalmi igény volt, amely az egész térségre rávetítette sötét árnyékát.

A második dilemmát a Szovjetunió jelentette. Ebben az esetben a magyar kormányzat megpróbált tétován az előbbi hasonlat szellemében oda menni, ahol a „labda lesz”. Teleki és köre – maga Bethlen is! – megpróbált a Szovjetunió felé nyitni, sőt, fegyvervásárlás is szóba került.

A 12. gyalogdandár április 12-én egy délvidéki településre vonul be (ArsMilitaria.hu)

1939 szeptembere és 1941 áprilisa között a magyar kormányzat sikeresen tartotta távol az országot a háborútól és a háborút is az országtól. Április 6-án a kora esti órákban azonban megszólaltak a szirénák Budapesten egy jugoszláv bombázógép berepülése miatt. A hazai légoltalom nyilvántartásában ez az esemény 1. sorszámot kapott. A világháborús évek minden további légiriadóját a fővárosban ettől az időponttól számították. Írásunk első részében (itt) a 80 évvel ezelőtti jugoszláviai válság hátterével foglalkoztunk. A második részben a magyar dilemmákat próbáljuk meg körüljárni.

Az első és legfontosabb dilemma nem az úgynevezett örök barátsági szerződés volt. Pontosabban nem is teljesen az, hogy ezt Magyarország „megszegi", hanem az, hogy hogyan lépjen be úgy a Jugoszlávia elleni hadműveletekbe az ország, hogy azt a britek felé el lehessen adni.  A magyar kormányfő, Teleki Pál számára ugyanis hamarosan kiderült, hogy Magyarország egyszerűen nem maradhat ki a Jugoszlávia elleni háborúból, mert akkor az ország létét teszik kockára a németekkel szemben."Ha az ország nem paríroz, a németek először Magyarországot rohanják le, előbb és csúnyábban" - írta Teleki Apor Gábor szentszéki követnek.

A jugoszláv puccs utáni németellenes tüntetés Belgrádban 1941. március 27-én (Wikimedia)