Horváth Angelus
történész
Az előző két részben bemutatott magyar viselethez képest némiképp más a megítélése a bocskai, vagy „kismagyar” ruhának. Ez az öltözék – szemben a pompás díszmagyar ruhával – a rendszerváltás után újjáéledt, s az egyetlen olyan öltözékké vált, melyben viselője külsőségekben is kimutathatja nemzeti érzelmeit, hovatartozását.
A kismagyart, avagy a "bocskait" tévhitek, rosszindulatú megjegyzések, a „magyarkodás” vádja kíséri újjászületése óta. Ahogy például egy ismert baloldali értelmiségi odavetette: „a két világháború között az Ébredő Magyarok vagy a Vitézi Rend szólította fel tagjait a zsinóros ruha viselésére, a rendszerváltás óta pedig a magyarkodó szélsőjobb bocskaizik ezerrel”. Valóban így lenne?
A ruha története a reformkorban kezdődött, amikor a pompás öltözékek helyett (vagy inkább mellett) előtérbe kerültek a kevésbé díszes, visszafogottabb, a polgári ízlésnek jobban megfelelő magyar ruhák. Nem könnyű ekkor még kettéválasztani a két viseletet, sokkal inkább csak a 19. század 60-as 70-es éveitől figyelhető meg egyértelmű elkülönülésük. Egyszerűsége, de határozott magyaros jellege miatt voltak, akik mindennapos ruhaként használták, s egy idő után már a szűk magyar nadrágot és a csizmát is gyakran felváltotta a kényelmesebb pantalló és a félcipő. A század végére aztán az európai divat szinte teljesen kiszorította a magyaros ruhadarabokat – így javarészt a polgárit is – az öltözködésből.
Itt még szűk nadrágban, csizmával hordják a bocskait. (Fortepan)
