1751-ben Bécsben az orosz nagykövetet megkörnyékezte egy bizonyos Horvát Jován. Nevével ellentétben sem horvát, sem magyar nem volt, hanem a szerb határőrvidék egyik tisztje. A török uralom alól legutoljára felszabadított magyar terület, a temesvári Bánság katonai határőrvidékének egy részét ugyanis éppen felszámolta a bécsi kormányzat, s az ottani rácok egy része inkább maradt volna határőr-földműves, mint bizonytalan státusú, fegyvertelen paraszt, vagy élethosszig szolgáló zsoldos a császári-királyi seregben. Horvát Jován eredetileg szlavóniai katonacsaládból származott, de eddigre már a katonai határőrvidék lakosainak életét szabályozó Statuta Valachorum alá tartozott. Igen, a joggyűjtemény elnevezése nem tévedés: a Balkán népeit a sajátos életmódot folytató, félnomád, katonáskodó-rabló „vlachok” gyűjtőfogalom alá sorolták be, s így a katonai határőrvidék népe is ide tartozott.

A mai Ukrajna területe 1760 körül. Balra felül-középen mélyebb tónusú mályvaszínnel Új Szerbia területe

Az egykori szovjet érdekszférába tartozó országok lakói számára ma már teljességgel ismeretlen a hiánygazdaság fogalma. Krakkó, Prága, Budapest lakói kellemetlenséget csak a tavaly berobbant pandémia idején éreztek, amikor azzal kellett szembesülniük, hogy rövid időre kifogyott az élesztő a boltok polcairól, és a vásárlási idősáv miatt nem mehettek akármikor a liberális világ templomaiba, a szupermarketekbe. Pedig nem is olyan rég – nagyszüleink alkotó éveiben, vagy éppen szüleink fiatal korában – a sorban állás ugyanúgy a mindennapok részét képezte, mint a boltvezetők korrumpálása az „importból visszamaradt” (ergo jobb minőségű) áru megszerzéséért. A II. világháborút követően a győztesek saját érdekeiknek megfelelően kezdtek hozzá a világ – és benne Európa – újjáalakításához. Az öreg kontinens nyugati fele az amerikai érdekszférába került, míg Közép-Európában a szovjet lett az úr.

A Vörös Hadsereg az általa megszállt területeket módszeresen fosztotta ki: nyersanyag, mezőgazdasági termény, élőállat, és ipari eszközök is a Szovjetunóba kerültek. A legyőzött Németországból, a híres vállalatok tervezőasztalairól számtalan terv, fejlesztés, „landolt” a Kreml urainál. Mivel a háború utáni Európában kiemelet kérdés volt a motorizáció ügye, a szovjetek is több tehergépkocsi és személyautó tervét kezelték kiemelten, természetes módon prioritást adva a tehergépkocsiknak, amelyeket a hadseregnek szántak, a személyautózás élményét meghagyva egy szűk körnek: a fő kádereknek és azok családjainak. A Szovjetunióban a ZIM és a ZISZ autói készültek a pártelit részére, vagyis a Molotovról, illetve a Sztálinról elnevezett autógyárakban. A Nagy Tanítómesterről, Leninről elnevezett autógyár - a ZIL - mint márkanév később azonban mint teherautógyár futott be nagy karriert.

Pobjeda kabriók a Molotov Autógyár udvarán