történész, szociológus
Egy elfelejtett expedíció
Wörnle János a magyar külügyminiszter-helyettese 1939. május 24-én a következő jelentést tette Orlowski lengyel nagykövettel folytatott megbeszéléséről: „Ami a lengyel-magyar viszonyt illeti, sajnálattal állapítja meg, hogy az a legutóbbi időben felesleges módon rosszabbodott. Erre nincsen szükség, mert Lengyelország teljesen érti súlyos helyzetünket és Beck külügyminiszter kerülni fog mindent, ami bennünket kompromittálhatna Németország szemében. A lengyelek nem bánják, ha egy esetleges konfliktus esetén semlegesek maradunk, sőt azt is teljesen megértik, ha ez a semlegesség Németország számára kedvező.”
Anélkül, hogy a jelen érvényű párhuzamokat hangsúlyoznánk, inkább arra szeretnék utalni, hogy valamennyien tudjuk, hogy hamarosan a magyar fél tettekkel bizonyította hűségét a lengyel-magyar barátság eszméjéhez. Sem német csapatokat, sem vonatokat nem engedett át területén a Lengyelország elleni támadáshoz, és a lengyel állam összeomlásakor 100 ezer katonai és polgári menekültet fogadott be.
Ez idáig köztudott. Volt azonban egy kezdeményezés, amely mintha teljesen elsüllyedt volna az idők mélyén.
1939. augusztus 1-én a magyar Országgyűlés Képviselőházában óriási botrány tört ki. Keresztes-Fischer belügyminiszter éppen beszámolót tartott egy törvényjavaslatról, amikor két nyilas képviselő (Hubay Kálmán és Rátz Kálmán) közbevágott. Idézzük a Képviselőházi Napló idevágó részét:
Hubay Kálmán: Meg hogy Danzigban magyar szabad csapatok alakultak Németország ellen magyar támogatással! — Rátz Kálmán: A rongyosok Danzig előtt!
vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Méltóztassanak megengedni, hogy bár ez a téma nem tartozik ide, reflektáljak Hubay képviselő úrnak. Hubay képviselő úr azt állította, hogy Lengyelországban magyar szabad csapatok alakulnak a németek ellen magyar segítséggel. (Hubay Kálmán: Úgyis van! Rongyosok!) Hát t. képviselő úr, tudomást szereztem arról, hogy hét úgynevezett rongyos gárdista tényleg kiszökött Lengyelországba és hogy ott állítólag az a szándékuk, hogy valami szabadcsapat vagy légió alakításában résztvegyenek. (Rassay Károly: Lengyel testvérek!) Ebben a tekintetben a lehető intézkedések megtörténtek, és megtörténtek az intézkedések abban a tekintetben is, hogy ilyen további kiszökések lehetőleg megakadályoztassanak, (Egy hang a jobboldalon: Kár volt ezt idehozni! — Felkiáltások a jobboldalon: Bizony kár volt! — Hubay Kálmán: Bizony kár volt! Csak egy kicsit több van! — Zaj – Elnök csenget.) de azért nem tudok garanciát vállalni, hogy a ruszinszkói erdőkön keresztül egy ember sem fog kiszökni az országból.
Miről volt itt szó? Nem kevesebbről, mint hogy 1939-ben magyar önkéntesek mentek Lengyelországba, hogy a németek ellen vívandó, immár biztosra vett harcban részt vegyenek. A szervezkedés elsősorban a Rongyos Gárda részéről ment végbe, de azok a magyar légionisták is megmozdultak akik részben az első világháború alatt küzdöttek a lengyel ügyért, részben pedig a háború után, Lengyelországban a szovjetek ellen harcoltak. A Rongyos Gárda már 1938-ban, a Kárpátalja területén a közösen folytatott diverzáns akciók idején jó kapcsolatba került a lengyelekkel. Most részben a fajvédő, de németellenes Zsabka Kálmán vezetésével indult meg egy szabadcsapat szervezése. Zsabka azonban túlzottan ismert alakja volt a magyar közéletnek (és az éjszakai életnek is), így haza kellett térnie. Mások azonban maradtak, nem csak "rongyosok", hanem a magyar légionisták közül is sokan. Zsabkáék állítása szerint 6000 magyar állt készen Lengyelországba menni és a németek ellen harcolni. Ezt nem tudjuk sem megerősíteni sem cáfolni, de annyi bizonyos, hogy több százan mentek ki, s közülük sokan részt is vettek a harcokban – talán még Varsó védelmében is. Varga Endre László polonista kutatásaiból azt is tudjuk, hogy sokan közülük fogságba estek.
Egy évvel később, 1940. augusztus 11-én, a lengyel menekültekért felelős Baló Zoltán ezredes jelentést tett arról, hogy milyen információkhoz jutott a Magyarországról a németek által hazacsalogatott lengyelekkel foglalkozó német bizottság tagjaitól.
„A német megbízottak ezután azt mondták, hogy a német-lengyel háborúban a lengyeleknél egy magyar légió is volt, melyet Hajas, vagy Héjjas nevű magyar szervezett és pedig a magyar kormány tudtával és támogatásával, és hogy ez a Héjjas nevű úr magyar miniszteri tanácsos. Természetesen azt válaszoltam nekik, hogy minderről mit sem tudok, de lehetetlennek tartom. A németek erre azt mondták, hogy a légióról biztos tudomásuk van, sokat el fogtak közülük és legalább 50-60-at agyon is lövettek. Erre azt válaszoltam, hogy kalandorok mindenütt vannak, így nálunk is, lehetséges, hogy egy ilyen csoport verődött össze, de kizártnak tartom, hogy erről a magyar kormány tudomással bírt volna. A németek többé nem tértek vissza erre a témára.”
A magyar-lengyel barátság napján ne felejtsük azokat a honfitársainkat, akik Lengyelország védelmében életüket áldozták!