Fegyverek Varsónak - a magyar lőszerszállítmányok szerepe a "Visztulai Csodában"

Edward Gibbon, a nagy angol történész megkockáztatja, hogy ha Martell Károly nem veri meg az arabokat Tours-nál, akkor most [Gibbon idejében, azaz a XVIII. század második felében] a Koránt tanítanák az oxfordi egyetemen. (Tekintsünk el attól, hogy Martell Károly hiába küzdött, csak késleltetni tudta az eseményt, s Gibbon halált követően úgy 250 évvel minden bizonnyal be fog állni ez a helyzet...) Ugyanígy elmondhatjuk: ha Pilsudski nem állítja meg a bolsevikokat Varsó alatt, akkor vélhetőleg már a ’20-as évektől Kommunista Kiáltványt tanították volna Berlin és Bécs, de lehet, hogy Leiden és Párizs egyetemein is. (S nem kellett volna megvárni ismét a XXI. századot, hogy a neomarxizmus átvegye arrafelé az uralmat az egyetemi szabadság felett...)

Segítsetek! Mindent a frontnak, mindenki a frontra! (Egykorú lengyel plakát)

Mert hogy hiába volt Breszt-Litovszk, meg polgárháború, Lenin és Trockij világforradalmi ábrándjai csak elindították a Vörös hadsereget nyugat felé – a Nyugat ellen. Trockij már 1919-ben ezt mondta: „Lengyelország hulláján keresztül vezetjük a világforradalom tűzvészét!” Tuhacsevszkij pedig 1920. július 2-án kiadta hadparancsát: „Lengyelország holttestén keresztül vezet az út a világforradalomhoz. Előre Wilnora, Minszkre és Varsóra!” A mintegy két éve húzódó lengyel-bolsevik háborúban fordult a szerencse a lengyelek hátrányára: többszáz kilométert hátráltak, és a vörösök el is jutottak a Visztula partjáig, Varsó már látótávolban volt.

Ennek csak egyik oka volt, hogy a bolsevik polgárháború a végéhez közeledett, s így a lengyel fronton hadrafogható létszám egyre nőtt, a másik viszont, hogy a lengyelek hadianyaghiánnyal küszködtek, a volt orosz „gyarmaton” ugyanis nem volt kézzelfogható hadiipar. [Ennek a helyzetnek az előidézésében a lengyel belpolitikai tusakodás is benne volt, továbbá az ősi ukrán gyűlölet a lengyel „pánokkal” szemben, illetve az ukrajnai káosz. Az ipar hiánya pedig a német császári erőknek is köszönhető, akik az orosz uralom alóli 1915-ös „felszabadításért cserében, mintegy fegyverváltságként elszállították a gépeket. – a szerk.]

Az orosz (ukrán) paraszt vidoran lesuhintja a lengyel uraság és a fehér Vrangel tábornok fejét (szovjet propaganda-plakát)

A francia hadianyagszállítmányokat a danzigi kikötőben a – bolsevik eszmékkel már megfertőzött – német munkások nem voltak hajlandók kirakni, helyette sztrájkoltak. Egy idő után ez oda vezetett, hogy már felmerült az a terv is, hogy angol és francia hadak okkupálják Danzigot. A Magyarországról indított és rajtunk keresztül küldött fegyverszállítmányokat a demokrácia és a nyugati értékek iránt végtelenül elkötelezett cseh kormány akadályozta, sőt egy idő után nem is engedte át a határán. „De nem csak a magyar muníció akadt meg a cseh határon, hanem mindama szállítmányok is, melyek Franciaországból mentek a lengyel hadsereg részére. Mivel a csehek elzárták határaikat a Lengyelországba menő szállítmányok elől, azokat Bécsen át Magyarországba irányították, honnan Románián át jutottak kerülő úton Lengyelországba. [1920.] Július 30-ikán azonban újabb csapás érte a Bécsben keresztül küldött szállítmányokat. Ugyanis a II. szocialista internacionálé kimondotta a »reakciós« Magyarország bojkottálását, aminek igazi okát akkor nem tudtuk. Ugyanis e bojkott a Magyarországon keresztül menő muníciónak szólt s ennek értelmében a bécsi szociáldemokrata munkások feltartóztatták a Lengyelországba menő összes muníciós szállítmányokat.”

A bolsevikok öröme (a valóságból merített lengyel plakát)

Augusztus elején a külföldi követségek elhagyják Varsót – csak a pápai nuncius, Acchille Ratti, a későbbi XI. Pius pápa marad a helyén –, és mindenki biztosra veszi, hogy Varsó elesik. „És ekkor csoda történt: A lengyel hadsereg, mely közel 600 kilométert hátrált s teljesen megtörtnek, demoralizáltnak látszott, hirtelen fényes, döntő, szinte megsemmisítő győzelmet aratott a bolseviki hadseregen, mely pedig oly ellenállhatatlan erővel nyomult Varsó felé. Pilsudski döntőleg verte meg a szovjet hadsereget, mely fejveszetten menekült kelet felé.” Ez volt a »Visztulai csoda« a »cud nad Wisla«.”

És itt volt egy picike részünk nekünk is a győzelemben: „sikerült a magyar muníciószállítmányokat Románián keresztül küldeni s így a július 10-ike körül Csepel szigetéről elindított és a cseh határon megakadt muníció augusztus 12-én Skierniewicébe érkezett, mely alig egy órányira van Varsótól. A lengyel hadvezetőség óvatosságból már itt szállíttatta ki a mintegy 80 vagont kitevő magyar muníciót, mely 21–22 millió töltényt jelentett.”

A vörös lovasság középen egy lengyel fogollyal

És akkor most vessünk egy pillantást a háttérre és a kontextusra! A Kárpát-medence egy legyőzött és megnyomorított kicsi állama: az ország történelmi területének jó kétharmada idegen okkupáció alatt. A megszállók eljutottak a fővárosig – fordult a kocka, már nem magyar honvéd taposta Bukarest sáros utcáit, mint 1916-ban, a német expedíciós hadtest kötelékében – s mikor elhagyták a fővárost, magukkal vittek mindent, amit nagy hirtelen mozdítani tudtak. Akárcsak a máshol útjukba eső javakat a visszavonulás során. Az ország nyögi a 133 nap dicső bolsevizmust, viszont a Nyugat – a civilizált, morálisan felsőbbrendű Nyugat – már hangos a „fehérterror” szörnyűségeitől s krokodilkönnyeket hullat a szegény üldözött komcsi és társutas magyar emigránsokért, akik kénytelenek bécsi kávéházakban nyomorogva uszítani a hazájuk – bocs: ex-lakóhelyük – ellen. Az ország tele menekültekkel, akik a végtelenül demokrata utódállamok elől szöktek családjukkal, vagonok tömkelege áll pályaudvarokon, ahol meghúzzák magukat. A magyar hadsereg megsemmisítve, a békecsinálók már fogalmazzák a restrikciókat, amik gyakorlatilag egy operettdíszlet szereplőivé degradálják a honvédséget.

És akkor mit tesz a magyar kormány?

Ugorjunk kicsit vissza a kezdetekig: „1919. március 4-ikén a magyar és lengyel kormány egyezményt írt alá lőszerek szállítására vonatkozólag és még március folyamán ment nagyobb szállítmány Lengyelországba. Amikor azonban nálunk kitört a bolsevizmus, e szállítások elmaradtak és csak annak bukásával folytatódtak ismét. A fenti egyezmény alapján az 1919-ik év folyamán 20 millió Mannlicher töltényt, 20 ezer tüzérségi lövedéket és nagy tétel egyéb tábori felszerelést szállítottunk a lengyel hadseregnek. Midőn 1920 elején a lengyel kormány látta a szovjetnek nagy katonai készülődését, újra a magyar kormányhoz fordult, mely március 6-ikán megengedte a csepeli Weiss Manfréd gyárnak, hogy újabb 40 millió különböző rendszerű töltényt és 30 millió Mauser töltényt szállítson Lengyelországnak. Ezeknek szállítása azonban már elakadt, mert a cseh kormány megtiltotta a területén át való hadiszer szállítását Lengyelországba.” Ezután folyamodtak a Románián át vezető úthoz, s így kerülővel bár, de eljutottak a hadfelszerelésük a rendeltetési helyükre. [Akkor, amikor a lengyel seregekben általánosságban már szó szerint elfogyott a muníció. – a szerk.]

Egy lengyel ezred stábja a honvédő harcokban a további lépéseket tervezi

A magyarok felajánlották a direkt katonai segítséget is – legyőzött országként!!! –, de a további területszerzésben reménykedő csehek ezt is megakadályozták. „Lengyelország e sorsdöntő órájában Magyarország felajánlotta segítségét a szorongatott lengyeleknek, kik 20–30 ezer főnyi lovasságot és lőszert kértek. Megkezdődtek a tárgyalások és a varsói magyar követség vezetője, gróf Csekonics Iván közölte a lengyel külügyminisztériummal, hogy milyen csapatokat küldhetnek a lengyeleknek. Csak Franciaország beleegyezésére volt még szükség. A magyar kormány megtette a szükséges lépéseket a francia kormánynál, hogy az eszközölje ki a prágai kormánynál a magyar csapatoknak cseh-szlovák területen való átvonulását. Augusztus 4-ikén a párisi magyar követ jelentette, hogy Franciaország hajlandó teljesíteni Magyarország kérését, ha Csehszlovákia és Románia beleegyezésüket adják. Augusztus 10-ikén azonban a cseh kormány kategorikusan kijelentette, hogy a magyar csapatok átvonulását nem engedi meg.”

Szovjet plakát arról, ahogyan láttatni akarták bevonulásukat Lengyelországba - de nem fogadták őket felszabadítóként

Összefoglalásként megállapíthatjuk:

1. A bolsevik fenyegetés is kevés volt ahhoz, hogy a területszerzésbe belebódult cseheket szolidaritásra késztesse – s akkor még egészen finoman fejeztük ki magunkat, mivel ha mélyebbre ásunk, meglehetős szovjetszimpátiát találunk náluk. Talán nem túlzás, hogy egészen 1968-ig kellett várnunk, amíg kissé árnyaltabban kezdték nézni a kérdést.
2. Franciaországban még működött valamennyi a józan értelemben vett nagyhatalmi reflexekből, s megpróbáltak tenni a szovjet veszély ellen – de már itt is kiütközött a gloire fényének halványulása, ami aztán majd 1939-től gyorsul fel és tart mindmáig.
3. Bármennyivel nagyobb is Lengyelország és a lengyel nép nálunk, azért néha jól jön egy kisebb barát, akire lehet számítani a bajban, amikor a – közelebbi és távolabbi – szomszédjai éppen egy kanál vízben készülnek megfojtani Sajnos ez napjainkig nem veszített érvényéből.