Fiume vakarózik

Volt egyszer egy Fiume... Egy város, amely 1914-ben a tizedik legforgalmasabb európai kikötő lett. Ahol a fiuman (fiumano) nyelvet mindenki beszélte. Gemma Harasim helybeli pedagógus 1909-ben ezt írta: "az olasz nyelvet (azaz a fiumant) szinte mindenki megkülönböztetés nélkül érti: a horvátok nagyon jól, sőt néhányuk a családban és a társaságban is beszéli, miközben a pártot az olaszok ellen tartja; szinte minden magyar, aki közöttünk telepedett le, olaszul is tud, igaz, kevésbé jól és durván egzotikus kiejtéssel". A fiuman nyelv akkora alakult ki, amikorra a szintén újlatin dalmát nyelv utolsó beszélője éppen meghalt. Fiume, mint egy sajátos, se nem olasz, se nem horvát jelenség az első világháború végén eltűnt - először Gabriel D'Annunzio condottieri-uralma, majd az olasz fasizmus hagyott lenyomatot magán a városon és az Isztrián is. 1944 végétől pedig a horrorisztikus szláv vérbosszú következett. Mára összesen néhány ezer ember  ha beszéli a fiuman vagy akár a meglenoromán (maurovlach) nyelvet, lejebb pedig talán néhány százan a zárai (zadari) olasz dialektust. A '45 után Rijekává vált Fiume 1991, vagyis a Jugoszlávia szétesése óta jó esetben stagnál, valójában hanyatlik, lakossága jelentősen csökkent. Vajon nem járt-e volna jobban Fiume 1918 után a magyar uralommal? Vajon nem jártak-e jól 1918-ig a magyar fennhatósággal?

Ehhez ad néhány szempontot Bartha Miklósnak az Ellenzék című lapban 1899. október 18-én megjelent cikke ("Fiume vakarózik"), amelyet eredeti formájában közlünk.

---

Föld felett és föld alatt vezetett a magyar állam Fiumébe, Fiumének gőz- és villamosvasutakat. Meg kell kérdezni a kormányzóságnál, a tengerészeti hatóságnál, a vasúti felügyelőségnél, hogy mennyibe áll nekünk Fiume? Mértéktelen számokat fognánk hallani.

A Karszt áttörése 170 kilométer hosszúságban; mólók építése olyan dimenziókban, amilyenekről Triesztnek, Genovának, Nápolynak halvány fogalma sincs. Milliomos épületek emelése a kormányzóság, a középiskola, a kereskedelmi iskola, a tengerészeti hatóság, a vámhivatal, vasutak, posta- és távírdahivatal részére. A magyar pénzű magánvállalkozásnak óriási befektetései az Adria [Magyar Királyi Tengerhajózási Rt] által, a leszámítoló és pénzváltó bank által. Idegen tőkék beözönlése azon építkezések következtében, melyeket Magyarország ott foganatosított – így a többek között a torpedó gyár, az óriási papírgyár, a rizshántoló, a csokoládé és a nagykiterjedésű petróleumfinomító gyárak. Mindez, együttvéve igen sok százmillió befektetést vett igénybe, és igen sok százmillió évi forgalmat csinál Fiumében.

Ezzel szemben azt a különös hírt olvassuk, hogy a fiumei polgárok bojkottálnak egy ártatlan villamosvasutat azon okból, mivelhogy a magyar állam pénzén, magyar mérnökök által épített műnek a kocsijaiban nem kizárólag olasz felírások vannak, hanem magyar felírások is.

Ehhez fogható impertinenciát [gorombaságot] ritkán láttunk. Pedig van és volt benne részünk elég.

Harminc év előtt Fiume egy piszkos halászvároska volt. Nem sokkal különb Bucearinál, s alávalóbb, mint Zára. Összes kereskedelmének teljes erőfeszítése nem volt képes hat rozsdás gőzöst előállítani és fönntartani. Gyarló vitorlásbárkák hányódtak a védtelen kikötőben, s 5-600 tonnás hajót ha láttak évenként egyszer-kétszer oda vetődni, összefutott csodalátni a ronda kis városkának minden macskanyúzója.

Most 8-9000 tonnás angol, holland és német hajók úszkálnak nagy méltósággal a tágas kikötőben, s a magyar kormányzat segélyével létrehozott Adria és Magyar-horvát társulatok hajóparkjai büszkén árasztják el az Adriát, a Földközit és az Atlantit.

Az elmúlt 30 év munkássága kiemelte Budapestet a homokból, Szegedet az árvíz hullámaiból, Debrecent, Aradot, Nagyváradot modern városokká tette; de az állam együttvéve az összes magyar városokért megközelítőleg sem tett annyit, mint az egyetlen Fiuméért. Az eldugott, nem ismert fészek világpiaci jelentőségre emelkedett. Angol, német és francia hadihajók szerelik föl magukat torpedónaszádokkal és torpedólövegekkel Fiumében. Ennek az egy gyárnak a befektetése meghaladja a 60 milliót.

Vegyük ehhez azt a forgalmat, melyet a közraktárak, a leszámítoló és a kereskedelmi bank, ezeknek és az Adriának és a Magyar-horvát tengerhajózási társulatoknak, a kormányzóságnak, a tengerészeti hatóságnak, a vámhivatalnak, pénzügyigazgatóságnak tisztviselői kara előidéz. Vegyük ehhez a kifejlett rendőrséget, a katonai helyőrséget, a biztosítási intézetek nagy tömegét, a keletkezett gyárak hivatalnokait és munkásait, vasutak személyzetét, az új iskolák tanárait, és akkor némi fogalmat tudunk alkotni a forgalomnak azon emelkedéséről, melyet Fiume kizárólag annak köszönhet, hogy közjogilag éppen úgy Magyarországhoz tartozik, mint bármely más törvényhatósági joggal felruházott városunk. Tehát mint Kolozsvár, Marosvásárhely, vagy Debrecen. E pillanatban is olasz tannyelvű kereskedelmi akadémiát építünk Fiumében 450 ezer forint költségelőirányzat mellett!

Mindezzel szemben nemhogy arra érdemesítették volna a magyarok hazáját, hogy megtanulni igyekezték volna nyelvünket; hanem igenis megtanul valamennyi horvátul, és hogy a magyar hatóságokkal és a magyar vállalatokkal beszélhessen, megtanul minden kereskedő, vendéglős, pincér, hajóskapitány – németül. A magyar segélypénzzel fenntartott hajójáratok szalonjaiban zágrábi, bécsi és olasz lapok hevernek. A hajók személyzetéből senki sem tud egy árva szót sem magyarul. Az idegen forgalom kilenctized részét magyarok teszik ki, de azért a vendéglősök, kávéházak személyzete között magyar ember alkalmazva – egyetlen portás kivételével – nincs!

Merem állítani, hogy a fiumei polgárság együttvéve nem tud annyi magyar szót, mint ahány millió forintot oda a magyar munkaerő és jóakarat befektetett.

Ráadásul, most falragaszokban szólítják fel a polgárokat, hogy senki be ne üljön az új villamos vasútra, mert az olasz nyelv meg van gyalázva azáltal, hogy a kocsikban magyar nyelvű figyelmeztetések is vannak.

Erre már csakugyan talál a közmondás, hogy minél tetvesebb valaki, annál inkább vakaródzik.