Szabó Ákos
Szabó Ákos

történész

Fociünnep

Címkék:
Amikor 2016 nyarán a labdarúgó Európa-bajnokságon a nemzeti csapat önmagához, és a korábbi évtizedek eredményeihez képest kiváló teljesítményt nyújtott, régóta nem látott események zajlottak országszerte: karneváli hangulat, zászlóerdő, boldogságtól sugárzó tekintetek mindenhol. Világossá vált; a nemzet ki van éhezve a sikerekre.

1982.július 8-án, a sevillai Ramón Sánchez Pizjuán stadionban, a tíz perccel korábban pályára küldött francia védőt, Patrick Battistont a kapujából kifutó Harald Schumacher letaglózta. A francia eszméltlenül hevert a gyepen. Két foga, törött bordája bánta a bajszos cerberussal való ütközést, ráadásul csapata 3:1-es vezetésről elveszítette az elődöntőt a nyugatnémetekkel szemben. A 2000-es évek elején (húsz évvel a mérkőzést követően) végzett internetes felmérés tanulsága szerint a franciák szemében a valaha élt leggyűlöltebb ember Harald Schumacher volt, megelőzve Adolf Hitlert!

Magyar szurkolók Marseille utcáin 2016-ban (origo)


Hihetetlen, milyen micsoda érzelmeket képes a sport – és azon belül is a futball – kiváltani az emberekből. Nyugodtan kijelenthető, számos esetben, egy adott nemzetet a futballban elfoglalt helye alapján ítélnek meg a világ többi részén. Nos, igen, ha amolyan Sándor Györgyösen megtudakolnánk az utca népétől, mi Brazília fővárosa, valószínűleg nagyon sokan gondban lennének a helyes válasszal, de Pelét, Romáriót, Neymart és a futballt mindenki ismerné. Nem véletlen, Olaszországban mind a mai napig vallás a futball, sőt több annál: Nápolyban egy dolog számít igazán, megverni a gazdag, északi klubot, a Juventust. Érdekes, amikor 1990-es futball világbajnokságon a déli nagyvárosban rendezték meg az olasz-argentin elődöntőt, Diego Maradona személyének köszönhetően többen szurkoltak a dél-amerikai csapatnak, mint az északolasz sztárokkal teletűzdelt olasz nemzeti együttesnek! Valahol ez nem csoda, hisz Maradonával ért a csúcsra a Napoli, a lenézett déliek csapata.

Skócia két legnagyobb klubját – a Rangerst és a Celticet – a XIX. század végén alapították a helyi protestáns és katolikus hívek. A két vallási felekezet között átjárhatatlanság volt, így csak 1989-ben került sor arra, hogy egy futballista az egyik glasgow-i csapatból a másikba igazoljon. 1992-ben, a dán meglepetéscsapat alapembere, Kim Wilfort a halálos beteg kislányának betegágya és a svédországi futballstadionok között ingázott, azért, hogy az EB-döntőben győztes gólt lőjön az akkorra már egységes csapattal kiálló németeknek. És a sor még nagyon hosszan folytatható lenne.

A magyarság történetének egyik sikersztorija a sport és a futball. Utóbbi fénye persze 1954 óta folyamatosa halványodik, ám 1998 óta határozott előrelépés történt a konzervatív kormányok támogatásával klub és válogatott szinten egyaránt.

Persze, ne csak az anyagiakra gondoljunk, közelítsük meg a kérdést emocionális oldalról:  a XX. századot a magyar nemzet elvesztette. Elbukott „Nagy háború”, trianoni lelki és gazdasági tragédia, Don-kanyar, nyilas rémuralom, Rákosi-korszak, 1956, Kádári megtorlás, rablóprivatizáció, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Generációk életét, világlátását, életmódját befolyásolták ezen történelmi események. Épp ezért volt óriási az 1956. decemberi melbourne-i „vérfürdő”, amikor a szabadságharc leverését követően a szovjet vízilabdaválogatottat leiskolázták a mieink, vagy épp az 1966-os magyar-brazil, amikor a Goodison Park közönsége egyik ámulatból esett a másikba Farkas Jancsi, Bene és Mészöly megmozdulásait látva.

Détári Lajos az Eintracht Frankfurt játékosaként (dfb)

Ezért volt óriási dolog Dr. Fenyvesi Máté győztes gólja a Juventus ellen a VVK döntőjében 1965-ben, vagy épp Kű Lajos BEK-döntős szereplése a Wembley-ben a Liverpool ellen. Utóbbi érdekessége, hogy az itthon „törvényen kívülivé vált”, disszidens Kű nevét szánt szándékkal nem ejtette ki helyesen a Magyar Televízió mérkőzést közvetítő riportere, igyekezett tudomást sem venni arról, hogy egy magyar futballozik a döntőben a Standard Liѐge színeiben. (Itt kell megjegyeznem, a rendszerváltoztatást követően hazatért Kű Lajos roppant sokat tett és tesz a határon túli magyar fiatalok testi és lelki fejlődésért. Hatalmas köszönet érte!)

És ezért örült egy ország, amikor Détári Lajos a német kupadöntő győztes gólját szerezte 1988-ban, ezért volt eufórikus a hangulat, a „legnagyobb király”, Pisont góljánál a Sampdoria ellen, és ezért sírtunk a 96-os olimpiai csapat sikereinél, vagy a Manchester-gyilkos, Koplárovics győztes góljánál.

Az azonban, amikor a 2016-os futball-forradalom lezajlott Budapest utcáin, amikor egy országban divat lett a szürke melegítő, és amikor összeborulva vonult több tízezer ember Marseille utcáin, az azonban már talán egy másik történet előhangja volt.

A XXI. századi magyar sikeré.