Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

„Mi magát nem besúgónak akarjuk, az van itt elég, mi a politikánk támogatását kívánjuk” Kérdőjelek Göncz Árpád életútjának 1945 és 1947 közötti szakaszához

Címkék:
Vajon volt-e köze Göncz Árpádnak a KATPOL-hoz?

Az első szabad választásokat követően megalakult Antall József kormánya. Az ország kormányozhatóságának érdekében a két legnagyobb parlamenti párt vezetése megállapodást kötött, amely utóbb MDF-SZDSZ paktum, illetve a két párt vezetője után Antall-Tölgyessy paktum néven került be a magyar politikatörténetbe. A paktum lényege az volt, hogy az országgyűlési döntéshozatalban leszűkíti a minősített többséget igénylő törvények körét, amelyek közül is a legfontosabb a költségvetési törvény volt. Így az egyszerű parlamenti többséggel rendelkező MDF-KDNP-Kisgazdapárti koalíció ténylegesen is irányítani tudta az országot a népszuverenitás elve alapján megszerzett országgyűlési felhatalmazással. A minősített törvények körét leszűkítő törvénymódosításért – ami értelemszerűen szintén kétharmadot igényelt – cserében az SZDSZ megszerezte a köztévé és a rádió elnöki posztjait, illetve delegálhatta a köztársasági elnököt.

Hieronymus Bosch: Hármasoltár (részlet)


Mint utóbb kiderült, a tömegmédiával lényegében nem rendelkező koalícióval szemben az SZDSZ így stratégiai pozíciókra tett szert. Annál is inkább, mivel a nyomtatott média nagy része már külföldi kézben volt, az elektronikus média pedig jószerivel csak az állami televíziót és rádiót jelentette (az internet még nem volt elterjedt, jószerivel csak nagy cégek használták). Ehhez járult még a gondosan felépített, a rendszerváltozás korai éveiben – illetve az azt megelőző időszakban – már befutott riporterek, médiaszemélyiségek, újságírók kisebb hadserege, akiknek háttere, összefonódása a korábbi kommunista elittel és az állambiztonság egyes részeivel ekkor még nem volt jól dokumentálható, sőt szélesebb körben ismert sem volt.

Göncz és az államfői tisztség: a „patkányozás” kezdete

A médiaelnöki posztokat mintegy megkoronázta az államfői poszt megszerzése. A köztársasági elnöki posztra az SZDSZ vezető politikusainak és Antall Józsefnek az egyetértése alapján Göncz Árpádot jelölték. Göncz és Antall évtizedek óta ismerték egymást, még az 1956-os forradalom napjaiból. Az MDF vezetői abban a hiszemben voltak, hogy ezzel az SZDSZ elfogadja a kialakult helyzetet – azt tudniillik, hogy a jelentős külföldi hátszél ellenére nem nyerte meg a választásokat - és a konstruktív ellenzék szerepét fogja betölteni. Mi sem állt távolabb a valóságtól.

A médiaháború – vagyis a kormány és a koalíció küzdelme a saját álláspontjának a nyilvánosság felé eljuttatásáért – jószerivel már az első szabadon választott kormány hivatalba lépésekor megindult. Ez csúcsosodott ki a tévé- és rádióelnöki pozíciókért folytatott küzdelemben, amelyben a köztársasági elnök – alapvetően szimbolikus szerepén jóval túlnyújtózkodva – végül is egyértelműen a kormánykoalíció pártjaival szemben foglalt állást, megtagadva a kormányfő által kért alelnöki kinevezéseket. Ide tartozott a taxisblokád allati szerepe is, amelyet a nemrég bemutatott „Blokád” című filmben plasztikusan ábrázoltak. Ekkor ugyanis messze túllépett a köztársasági elnöki szerepkörén, s a kormány bukására játszva például színpadiasan megtiltotta a „hadsereg bevetését”, mintha valaki is katonasággal akarta volna feloszlatni törvénytelenül blokádoló taxisokat.

Még korábban, 1990 nyár folyamán a szocialista tanácsrendszer átalakítását hivatott önkormányzati törvény tárgyalásakor kiderült, hogy az SZDSZ az úgynevezett „köztársasági megbízottak” rendszerében mintha lehetőséget látott volna arra, hogy kis túlzással alkotmányos puccsal kivehesse az önkormányzatok feletti kontrollt a kormánykoalíció kezéből. A köztársasági megbízottakat ugyanis a köztársasági elnök nevezte ki - igaz, a miniszterelnök javaslatára. Ráaásul a kmb a saját hivatalvezetőjét is csak a belügyminiszter hozzájárulásával nevezhette ki. Így ebből a novemberig elhúzódó ügyből nem is lett olyan összecsapás, mint a korszak más vitás kérdéseiből. Göncz Árpád folytatta pártos működését az első, Zétényi Zsolt és Takács Péter által jegyzett igazságtételi törvény elfogadását követően. A kommunista múlt felelőseinek szimbolikus elszámoltatását célzó törvénnyel kapcsolatban ellenérzését fejezte ki és alkotmányossági kontrollt kért. Számíthatott a Sólyom László vezette Alkotmánybíróságra (amelyet még a szabad választások előtt hoztak létre), amely azután annak rendje-módja szerint meg is semmisítette a törvényt. (A második igazságtételi törvény, amelyet már csak Zétényi jegyzett, ugyanígy járt.) Göncz Árpád úgymond „tragikus hőssé” 1992. október 23-i kifütyülésekor vált, amikor is az idős 56-osok beléfojtották a szót az ünnepi nagygyűlésen. Sajnos a téren megjelenő bőrfejűek – akik lehet, hogy szervezett provokáció keretében kerültek oda, az egykori kommunista belügyi hálózat segítségével – képe azt sugallta, hogy Gönczöt csak az újfasiszták bántják! Ehhez a Bánó András vezette Esti Egyenleg című műsor nyújtotta a segítséget, ahol olyan képsorokat adtak le, amelyekben a „Patkány!”-t kiabáló, fütyülő idős ötvenhatosok nem látszottak, csak a skinheadek – akiket egyébként már korábban elvezettek a rendőrök a térről. Érdemes megjegyezni, hogy ekkor még nem volt tisztázott, hogy a „patkányt” mire vonatkozóan kiabálták a téren. Egyes feltételezések szerint ugyanis az idős 56-osok becsapva, kisemmizve érezték magukat egy nem teljesített lakhatási ígéret ügyében. 1993-ban Göncz a nemzeti érdekeket súlyosan sértő, pártos működését a La Stampa olasz lapban megjelent „Európa segíts!” című interjújával koronázta meg, amelyben kívülről kért „segítséget” a magyar demokrácia megőrzéséhez: „Magyarországon jobboldali veszély van, a rádió, a televízió, az MTI a kormány szócsövévé vált”.

Göncz működése tehát érthetően váltotta ki ellenérzéseket. Nem egyértelmű, hogy ekkoriban a patkány jelző az 1990 előtti vagy utáni cselekedeteire vonatkozott-e; talán ezekben az években ment át a „patkányozás” egyfajta jelentésváltozáson, hiszen Pálfy G. István, a Híradó főszerkesztője például kilátásba helyezte: „Ha sokat idegesítenek, megnevezem, hogy ki volt a Patkány fedőnevű besúgó.”[1] A rendszerváltozás éveiben jelent meg tehát a közbeszédben az az állítás, hogy Göncz „Patkány” fedőnéven fogdaügynöki feladatokat látott el a börtönben 1956 után. Ez a mai napig nem bizonyított, meglehetősen dehonesztáló állítás, amelynek az eredete sem tisztázott. Kérdéseket természetesen fel lehet vetni 56 utáni perével és a börtönbéli "pályafutásával" kapcsolatban. 

Göncz és a KATPOL: lehetett-e kapcsolat?

Így esett, hogy Göncz 1945 és 1956 közötti életútjára jóval kevesebb figyelem irányult - pedig kérdéseket itt is fel lehet tenni. A Göncz Árpád Alapítvány hivatalos honlapján olvasható az az interjú, amelyet Hegedűs B. András 1985-ben készített.[2] „Az eszmék felezési ideje” című életút-interjú több kérdést is felvet. Ebben az interjúból idéznünk kell egy hosszabb részt, hogy kérdéseink érthetőek legyenek.

A kérdések sora Göncz akkoriban vállalt politikai szerepére vonatkoznak. Göncz a fent említett interjúban a következőket mondta:

Én meg 45 elején kerültem, mint Teleki Pál munkaközösségi tag Kovács Béla mellé személyi titkárnak. Egészen addig voltam Kovács Béla titkára, amíg el nem vitték. Tehát végig. Meg kell mondjam, nem szerettem ezt a munkát, egy főnök-titkár viszony megint a már emlegetett apa-fiú viszony, amelyet ki nem állhattam. […] Nekem az az időszak, amit Kovács Béla mellett töltöttem, életemnek az egyik legkellemetlenebb időszaka. Igazán közeli kapcsolat kettőnk között nem alakult ki. Láttam, hogy ez az ember egyrészt bizalmatlan, másrészt hallatlanul tehetséges és bátor. Egy fontos epizódot még meg kell említenem 46 végéről, 47 elejéről, amikor egyszer a Kisgazdapárt megbízásából Erdélyben jártam. A béke-előkészítés ügyében tettek át a határon, illegálisan. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesülés akkor tartotta közgyűlését, beszéltem az ottaniakkal, Szabó Bénivel, Kurkó Gyárfással, minél többekkel, hogy tárgyilagos képet kapjak, ami már hivatkozási alap. Valaki, akivel kapcsolatban álltam, lebukott, a román rendőrség letartóztatta. Egy hétig voltam talán ott, utána, megint illegálisan, visszajöttem a határon. Itthon mindent őszintén leírtam. Béla rettentően odavolt, hogy Úristen, most ásod el magadat!

Vajon hogyan jutott át a határon 1946 végén, 1947 elején illegálisan? Hogyan kerülhette el nemcsak a magyar, de a szovjet szervek figyelmét? Ez annál is furcsább, mivel a román szervek figyelmét feltehetően nem kerülte el: "Valaki, akivel kapcsolatban álltam, lebukott, a román rendőrség letartóztatta." Nem tudjuk a választ, s inkább nézzük meg letartóztatását, amelyre a Magyar Közösség elleni koncepciós eljárás részeként került sor.

Keserves hely volt, kegyetlen, keserves hely. Katona őrzött bennünket géppisztollyal. Reggelenként az embert meztelenül zavarták ki a hideg víz alá tusolni. Azután beadtak egy liter kávét, majd nem engedték ki az embert délig vizelni, s ha megpróbálta eltüntetni a nyomokat, akkor ugyanabban a csajkában ihatta meg a levesét, amelyikbe napközben belevizelt, mert mást nem tehetett. A vizsgálóim közül egy Szerényi nevű őrnagyra emlékszem, ő volt a fővizsgálóm, de többen voltak. Házkutatásnál összeszedett anyagokból indultak el, teljesen téves úton, a középiskolás baráti körünket kezdték firtatni. Hogy például mi az a kilencesek társasága, s miért volt Mária kongreganista a feleségem? Hagytam, hadd főjenek a saját levükben. Ebben az időben volt Kardos György, a Magvető Kiadó igazgatója ott a politikai főnök. A parancsnokot Pálffynak hívták, s egy bizonyos Földi tábornok volt a helyettese, akinek a nevével én már találkoztam az ellenállási mozgalom idején. Ez a Földi volt az, aki később hat vagy hét évig ült halálos ítélettel magánzárkában, de végül nem végezték ki, nos, legjobb tudomásom szerint ő vetett véget bent a kínzásomnak. Utána pár nappal kijöhettem. De előtte még megkezdődött a nyomás, hogy beszervezzenek. Azt mondták, adnak egy hetilapot, ahova írhatok, amit akarok, lehetek teljesen ellenzéki is. Mert mi magát nem besúgónak akarjuk, az van itt elég - mondták -, mi a politikánk támogatását kívánjuk. Amikor végül is elengedtek, folytatták a nyomást, s én a második találkozó után megpróbáltam kimenni az országból, de elkaptak a határon. Bevittek Szombathelyre, és az első kérdésük az volt, hogy miért akart kimenni? Mondtam, azért, mert be akartak szervezni. Kinek mondta ezt el? Elsoroltam tizenkét nevet, ami képtelenné tette, hogy bíróság elé állítsanak, úgyhogy felhoztak az Andrássy út 60.-ba, az Államvédelmi Hatóságra, ahol három-négy napig tartottak bent. És kezdődött minden elölről, hogy kinek mondtam el? Úgy látszik, a legjobb taktikát választottam, mert fölkészülhettek rá, hogy ha bíróság elé visznek, ott is el fogom mondani, azért voltam kénytelen menekülni, mert be akartak szervezni. Végül kiengedtek. Kikerültem, és állás nélkül maradtam.”

Vajon 1985-ben, bő tapasztalattal a diktatúra elnyomó gépezetéről, tényleg úgy gondolta Göncz, hogy ha le akarták volna csukni, akkor ez a 12 név elsorolása elég ahhoz, hogy ne ítéljék el, vagy hogy ne internálják bírósági ítélet nélkül?

A tisztelt Olvasó türelmét kérjük, mivel egy egészen rövid bekezdést még idéznünk kell: „A feleségem ebben az időben végezte el a Közgazdasági Egyetemen a hároméves szociális gondozói szakot. Közvetlen a háború előtt egy rövid ideig már dolgozott egy settlementnél, Földi Ilusnál.[3] De amikor rendeletileg beszüntették nálunk a szociális nyomort, átkerült adminisztrátornak a XII. kerületi tanácshoz, az adócsoportba.” Földi Ilonára vonatkozóan az interjú 39. végjegyzeténél olvashatjuk az információt: Földi Lajos „Földi Ilona bátyja”, vagyis Földi Ilus a KATPOL-os Földi húga.

Érdemes pontosítani az interjúban elhangzottakat, a cselekmény színhelyét és szereplőit. Göncz fogságának helyszíne nem az Államvédelmi Osztály, hanem a Katonapolitikai Osztály, a KATPOL.[4] A Gönczért közbejáró Földi Lajos (helyesen Földy) Lajos (1909-1987), ekkoriban a KATPOL egyik legfontosabb embere volt. Földy hivatásos katonatiszt volt, aki 1937-ben főhadnagyként nyugdíjaztatta magát. 1938-ban kiadott „Magyar Gondolat” című munkájában amellett, hogy egy pénz nélkül működő gazdasági rendszert vázolt fel, többször is kitért a „nemzetek fajiságának” kérdéseire. Az általa elképzelt „Szabad Szocialista Társadalomban” az állampolgár „egyetlen kötelessége a napi munka elvégzése. Ezzel tartozik mindazon ellenszolgáltatásokért, melyeket részére az állam biztosít.”[5] Földy szinte reneszánsz ember volt: szabadalmaztatta a „szagos” mozit[6], illetve hipnózissal is foglalkozott. Nyugdíjaztatásához pedig idegbetegséget színlelt – és elég gyanús gyorsasággal idegbetegnek is nyilvánították. Kilépése után Földy hosszabb időre Nyugat-Európába utazott (esetleg a magyar katonai hírszerzés megbízásából?) ugyanakkor az a kérdés is felmerül, hogy Földy Nyugaton kapcsolatba kerülhetett a Kominternnel, s ezen keresztül a szovjet hírszerzéssel.[7] Már a háború után „elmesélte, hogy az országtól való távolléte alatt meggyőződésből a kommunisták mellé állt és jelenleg a szovjet hadsereg hasonló szervének [t.i. a katonai elhárításnak] megbízottjaként van beosztásában.[8] Nyugaton volt német-magyar tolmács és kifőzdét is üzemeltetett. Hazatérése után 1938-ban belépett a hazai illegális kommunista pártba. Földy a második világháború éveiben ismét visszakerült a Honvédséghez.[9] 1942-től szolgálaton kívüli viszonyban a Vkf.2.-n, vagyis a katonai elhárításnál volt.  1943-tól a HM Országmozgósítási Osztályon dolgozott, ahol többek között a zsidónak minősített állampolgárok felmentési ügyeiben is el tudott járni, és az ország náci megszállása után hamis papírokkal próbált az üldözötteken segíteni. 1944. január 1-én léptették elő századosnak.[10] 1944 októberében, a nyilaspuccs után illegalitásba vonult, ez azonban nem csak „bujkálást”, „dekkolást” jelentett, mivel már korábban kapcsolatokat épített ki az ellenállással. Még folyt Budapest ostroma, amikor 1945 januárjában immár a legális kommunista pártnál jelentkezett, és szovjet megbízásból az új Honvédség első budapesti őrzászlóalját hozta létre.[11] Egy ideig az alakulat a HM. 40. osztály mellett karhatalmi célokat szolgált, s az általa vezetett razzia hírhedtté tette – csakúgy, mint az egység Jászberénybe való átvezénylése során elkövetett fosztogatások sora.[12] Utána a Katonapolitikai Osztály (Csoportfőnökség) munkatársa, később helyettes vezetője, végül a vezetője lett. A kommunista párt által háborús bűnösnek bélyegzettek nyilvántartására a kartotékos rendszer helyett már a lyukkártyás adattárolásra akart volna áttérni, Bjelkin szovjet altábornagy jóváhagyásával. Van olyan adat, amely szerint ekkor szervezték be a szovjetek, s felső kapcsolata Malevszkij ezredes, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság helyettes katonai vezetője volt. Földy utóbb erről így mesélt: „Alá akarták velem íratni a szokásos nyilatkozatot, de elfogadták érvelésemet, hogy én nem vagyok ügynökük, hanem őszinte barátjuk, ne alázzanak meg, mert rám anélkül is mindig számíthatnak.”[13] Végül is nem tudjuk, hogy ekkor vagy esetleg már előbb tényleg formálisan is beszervezték-e. Ő maga viszont biztosan szervezett ügynökhálózatot. Ahogyan egyik rövid életrajzában olvashatjuk: „Több, később fontos szerephez jutott ügynököt személyesen is tartott, mint például a Rajk-ügyben is szerepet játszó Stolte Istvánt”.[14] Témánk szempontjából érdekes lehet, hogy a nyugati magyar emigrációban szerveződő, katona- és csendőrtisztekből álló Magyar Harcosok Bajtársi Közösségével szembeni operatív játszmákban is tevőleges szerepet vitt.[15] 1946-ban a szovjetekkel együtt dolgozta ki a Határőrség megszervezését, felállítását.[16] Az 1948. március 4-én, a kommunista diktatúra egyik csúcsszerveként létrehozott Államvédelmi Bizottságnak Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Rajk László (BM), Péter Gábor (ÁVO), és Villányi András (GRO) mellett Földy Lajos (Katpol) is a tagja volt.[17]

Vezérőrnagyi rangban szolgált[18], amikor 1948-ban Pálffy György parancsára saját elvtársai tartóztatták le. Ezután csak 1952-ben ítélték koncepciós eljárásban először 6-, majd 5 év börtönre. Földy saját koncepciós ügye ellen furcsa módon a börtönből (!) nyújtott be tiltakozást a szovjet katonai attasén keresztül magához Rákosi Mátyáshoz![19] Földy „életben maradásához jelentősen hozzájárult Zujev vezérőrnagy, katonai attaséhoz fűződő titkos kapcsolata, ami még – rejtélyes módon – börtönéveiben sem szakadt meg.[20] Földyt 1953 szeptemberében amnesztiával bocsátották szabadon. 1954-ben Földy perújítási indítványt terjesztett elő. Ekkor a Legfőbb bíróság megállapította, hogy Földy "provokáció áldozata" lett, a perújítási kérelmét elutasította, azzal hogy Földy közben amnesztiával szabadult, így "a büntetés nem sérelmes a vádlottra."[21] 1957-ben A Legfelsőbb Bíróság Elnöki Tanácsa kimondja, hogy a korábbi ítéletek törvénysértők, ezért azokat hatályon kívül helyezte és bűncselekmény hiányában felmentette.[22] Kárpótlást is ítéltek meg a javára.

Ne lepődjünk meg azon a fordulaton, hogy a szovjetek egyik emberét a magyarországi szervek „lekapcsolják” – hiszen Földy felettese, Pálfy is a szovjetek embere volt, ráadásul később őt is őrizetbe vették és kivégezték. Földy letartóztatását nyugodtan nevezhetjük bizarrnak: „egy szovjet ügynök parancsára szovjet ügynök tartóztatott le egy szovjet ügynököt!” – miközben mind a három szereplő magyar katonatiszt volt![23] Ez a „fordulat éve”, vagyis a totális, nyílt kommunista hatalomkoncentráció megvalósítása után abba a sorba illeszkedett, ahogyan a korábbi, nyugati kapcsolatokkal is rendelkező hírszerző hálózatokat megrostálták. És természetesen korábbi felettese, Pálffy György személyes féltékenységét sem zárhatjuk ki.

A fentebb idézett szöveg alapján feltételezhető, hogy korábban is volt kapcsolat Földy és Göncz között, hiszen Göncz maga is elmondja, hogy az ellenállási mozgalom idején találkozott Földy nevével, de azt biztosan kijelenthetjük, hogy Földy húga és Göncz mennyasszonya jól ismerték egymást. A kapcsolat létezését erősíti meg a V-103451 számú dossziéban olvasható, 1953. február 2-án kelt jelentés (amely Földy korábbi barátjával, Petneházy Zalán internálttal foglalkozik): „Földi egy másik jó barátja, akit minden ügyébe beavatott, Göncz Árpád (Bors utca elején lakik), kinek jobboldali beállítottsága közismert.”.[24] A jelentésben szereplő internált, Petneházy Zalán korábban folyamőr őrnagy volt, és Földy Lajossal közeli kapcsolatban állt – annyira, hogy 1946-ban a KATPOL (vagy a saját) részére „formálisan beszervezte”.[25] De miért kellett Petneházytól az internálótáborban ilyen információkat beszerezni? Azért, mert Földyről még ebben az időben is gyűjtötték még az adatokat. A szóban forgó őrnagyra (Petneházy Zalánra) vonatkozó iratokból kiderül, hogy az őrnagynak Földy Lajos elmondta: a „Szovjetunió megbízásából gyakorol ellenőrzést a Katonapolitikán”.[26] illetve, hogy Földy „mint az ő körükhöz tartozó személy, igen sok barátját helyezte el a Kat.Pol.-on”.[27] A minősítő jelzőn – t.i., hogy Göncz jobboldali lett volna – ne akadjunk fönt: az adott időpontban az ÁVH már-már monomániásan kereste a „jobboldalisággal” vádolható személyeket, s Petneházy őrnagy esetében is csak úgy repkednek a „fasiszta” címkék. Ráadásul a koncepciót is igazolni kellett, t.i., hogy miért küldtek internálótáborba valakit – hát többek között azért, mert korábbi főnökének egyik közeli barátja „jobboldali beállítottságú”!

A forráskritika miatt egy pillanatra álljunk meg: egy kósza közlés egy internálótáborban felvett jegyzőkönyvben – ugyan mit jelent ez? Van ennek bármiféle bizonyítóereje bármire nézve? Nem tudjuk. De mégiscsak furcsa, hogy Göncz neve előkerül, sőt, hogy éppen az ő neve kerül elő, ráadásul harmadik fél részéről. Ha a közlés igaz, akkor az is furcsa, hogy Földy, ez a dörzsölt nemzetközi ügynök, vajon miért „avatta volna be minden ügyébe” Göncz Árpádot, aki jóval fiatalabb és jóval tapasztalatlanabb volt nála? Földy már-már szemtelen nagyzolására Petneházy örnagy is hozott példát[28], tehát nem zárhatjuk ki, hogy Földy mintegy atyai jóbarátként, „felülről” elmesélt ezt-azt Göncznek. Esetleg Földy Gönczöt sztorijaival le akarta nyűgözni, teljesen befolyása alá vonni? Vagy megfordítva, Földy látta úgy, hogy kockázat nélkül megbízhat a nyitott fiatalemberben, s megoszthatja vele titkait?

A jelentésből a Gönczre vonatkozó adatok közül egy (igaz, csak ez az egy) könnyen ellenőrizhető, hiszen Göncz valóban lakott a Bors utcában, ahogyan azt az idézett interjúban is megemlíti: „Anyámtól elvált, amikor én hatéves voltam, s mi a nagyanyámnál, nagyapámnál éltünk Budán, a Bors utcában apám nélkül, ami kínkeserves volt.”

A második kérdés, ami felmerül, hogy milyen kapcsolata lehetett Göncznek a titokzatos Földyvel? S ha volt ismeretsége, ugyan miért úgy emlegette az interjúban, mint „egy bizonyos Földi tábornok […] akinek a nevével én már találkoztam az ellenállási mozgalom idején”? És miért mondja azt Göncz, hogy „Ez a Földi volt az, aki […] legjobb tudomásom szerint ő vetett véget bent a kínzásomnak”? Miért járt közben Földy tábornok Göncz Árpádért, hogy kiengedjék? Miért Földy személyében jelenik meg a "Deus ex machina"?

Nem tudjuk. Bizonytalan támpontot jelenthet – pusztán a feltételezések körében – a KATPOL egy 1945. szeptember 26-i keltezésű irata, amelyben a következőket olvashatjuk: „Kovács Béla belügyi államtitkár, a Kisgazdapárt szervezője izgató előadásokat tart. Kovács Béla közvetlen környezetéből, belügyminisztériumi szobája íróasztalából jutott el osztályunkhoz két izgató tartalmú pamflet. Az egyik az Andrássy út 60-ban uralkodó állapotokról egészen szélsőséges stílusban, a másik a Mosonyi utcáról tervszerűen elfogult beállításban. Információink szerint Kovács Béla a mellékletben közölteket nemcsak legszűkebb környezetében, hanem a Kisgazdapártban, barátai előtt is felolvasta.  Hogy két ilyen förmedvényt a Kisgazdapártban büntetlenül fel lehet olvasni, az bizonyítéka az ott uralkodó reakciós hangulatnak. T.361. sz. és T.362.sz. bizalmi embereink információi alapján.” A T.361-hez kézzel oda van írva: „K.B. titkára”, míg a T.362-höz: „Ez közvetített a titkár és az oszt. között.”[29] Azt csak zárójelben tesszük hozzá: a „förmedvényeket” elolvasva nagyon is reális kép bontakozik arról, hogy a politikai rendőrség mit művelt akkoriban…

Mint az interjúban olvashattuk, Göncz Kovács Béla egyik titkára volt. Arról nincsenek adataink, hogy melyik titkár volt a számkóddal ellátott bizalmi ember (későbbi nevén hálózati személy), és ki közvetített a titkár és az osztály között. A jelentés alapján akár az is felmerülhet, hogy Kovács Béla titkárai közül Göncz volt az egyik fedőkóddal ellátott személy. Esetleg Göncz csak önkéntesen segített régi ismerősének, Földy Lajosnak, s nem is tudott róla, hogy mai közkeletű kifejezéssel „ügynökként” tartják nyilván? A jelentés alapján ezt sem zárhatjuk ki. Viszont mivel Kovács Bélának több titkára is volt ekkoriban, lehet, hogy éppen Göncz volt, aki közvetített a Katpol és egy másik titkár között? Vagy éppen amiatt, mert több titkár is volt, semmi köze az egészhez?

A kérdésekre a választ nehezen fogjuk megtudni. Mégpedig azért, mert a rendszerváltozás előestéjén az állambiztonság munkatársai egyes „dossziékból kritikus oldalakat emelnek ki selejtezés címén és megsemmisítik azokat. Az egyik feltűnő beavatkozás 1989. december 18. és 22. között történik Bibó István, Göncz Árpád és társaik 1957-58-i büntető eljárási és bírósági peres anyagait őrző tucatnyi dossziéban. A csonkítás Bibót és Gönczöt egyaránt érinti. Eltűnik a leendő köztársasági elnök 3.1.9. V-150.003/2-c jelű vizsgálati dossziéjának záró lapja (400. old.), a 3.1.9.V-150.003 /5 jelű dossziéból csaknem 100 oldal, köztük záró lapok, összefoglaló jelentés, figyelési jelentések, őrizetbe vételi javaslat, térkép, fényképek, fotókópiák, nyilvántartási határozat, feljegyzések, kérdőjegyek, stb.[30] Ez a meghökkentő fejlemény, hogy egyes dossziékból 1989 elején eltűntetnek anyagokat, miért csak a mainstream történetíráshoz közel igazán nem álló Ilkei Csabát foglalkoztatta? Ráadásul Göncz Árpádra vonatkozóan nincs dokumentum sem a váci börtön nyilvántartásában, sem pedig a büntetés-végrehajtás központi irattárában – ami azért furcsa, mert 1956 után, mint börtönre ítéltnek kellene, hogy legyen személyi anyaga. Az ilyen típusú dokumentumokban az előéletet is rögzítették. Vajon ki és mikor tűntette el ezeket az iratokat?

A Göncz-interjúban is említett, nyugat felé történt határátlépési kísérletéről szóló jegyzőkönyvből kiderül, hogy Göncznél a korszakban nehezen hozzáférhető valuta is volt az állítólagos disszidálási kísérletekor. Igaz, Göncz emlékezete szerint nem sok, 30 vagy 100 schilling. A határőrség után az államvédelem őrizetébe került, majd egy hét múlva ismét szabadlábra helyezték. „Erre a tevékenységemre – tiltott határátlépés kísérletére – a hatóságok később sem tértek vissza.” – mondta el Göncz kihallgatójának 1957-ben.[31]

Ehhez tegyük hozzá, hogy Földy Lajost provokáció keretében tartóztatták le, egy állítólagos devizabűntett miatt. Ebben nem is ez az érdekes, hanem a második rehabilitációs eljárás idején a semmisségi indoklás: „Nem követte el a devizabűntett kísérletét sem, mert a vádlottnak joga volt arra, hogy a hírszerzésre alkalmas egyéneket beszervezze, és nyilvánvaló az, hogy az ügynök a beszervezést ezért vállalta, mert ellenszolgáltatás fejében a vádlott vállalkozott arra, hogy a 82 000 forintját az országból kijuttatja.”[32] A provokáció egyébként nemcsak azért lehetett sikeres, mert Földy jól ismerte (testközelből) a provokatőr hölgyet, hanem főként azért, mert vélhetően nem ez volt az első eset, hogy Nyugatra pénzt küldött volna hírszerzési célokra. Ahogyan a semmiségi eljárásban fogalmaztak: „Vádlott, mint az akkori katonai politikai osztály vezetője igen magas és komoly beosztással rendelkezett s így hasonló megbízásokat megbízható egyéneknek adhatott.”[33]

Vajon Göncz Árpád is egy valutafutár lett volna? Ez nem tűnik valószínűnek a kis mennyiségű valuta miatt, ha Göncz igazat mondott. Vagy éppen állítólagos „disszidálási” szándékát figyelembe véve, esetleg Nyugatra telepítendő kapcsolat? Vagy „csak” egy társutas értelmiségi, a bevált szovjet szisztéma öntudatlan eleme, akit kompromittálni akartak a piszlicsáré valuta-üggyel? Esetleg valamiért tesztelni akarták a határőrizeti rendszer adott pontját és Göncz volt az öntudatlan csali? Vagy ismét, pusztán egy emigrálási kísérletről van szó, amikor is menyasszonyát hátrahagyva Nyugatra akart volna menekülni? De akkor miért mondta azt a felesége, hogy „nekem bezengett, amit az Árpád addig már x-szer elmondott, hogy ő innét se jobbra se balra, akkor maradunk”.[34]

Foglaljuk tehát össze az ügyet: Göncz Árpád és Földy Lajos, hivatásos hírszerző, kommunista mozgalmár között valószínűleg már a háború vége felé, majd a háború után is kapcsolat volt. Hogy milyen „kapcsolat”, azt nem tudjuk. Göncz Árpád Kovács Béla titkára lett, Földy pedig KATPOL-os. Göncz Erdélyben járt illegálisan átlépve a határt, de ez nem derül ki, nem bukik le. Kovács Béla egyik titkára segített a KATPOL-nak Kovácsról lejárató információk szerzésében. Gönczöt a Magyar Közösség-perben őrizetbe veszik, de Földy közbenjárására kiengedik a KATPOL letartóztatásából. Földy hálózatot épít, többek között a nyugati hírszerzés céljából. Göncz tiltott határátlépést kísérel meg nyugat felé. Gönczöt végül is ebből az ügyből is elengedik.

Vajon miről szólnak ezek az ügyek? Földy személyes játszmáiról, amibe a szervtől független (vagy akár függő) kapcsolatát is bevonta?[35] A KATPOL-on és általában a szélesebb értelemben vett magyar államvédelmen (ÁVO, GRO, KATPOL, katonai hírszerzés) belül zajló hatalmi harcokról, a szovjet államvédelmen belüli nagy küzdelem magyarországi leképeződéséről? Vagy egyszerűen egy, a korszakban szokásosnak mondható beszervezési sztori szilánkjai vannak előttünk? Vagy csak véletlen egybeeséseket láthatunk? Nem tudjuk.

De azt tudjuk, hogy mindezek alapján nehéz megmagyarázni, hogy Göncz alig emlékszik vissza az interjúban Földy Lajosra, akit éppen csak megemlít, mintegy a semmiből felbukkanó szereplőként. Gyanítható, hogy Göncz „ködösített" közte és Földy között meglévő kapcsolatról. Ahogy szinte egyedülálló az is, hogy a Magyar Közösség-ügyben először-, majd a határon másodszor is őrizetbe vett Göncz Árpádot mindkét esetben rövid időn belül retorziók nélkül elengedik. A KATPOL-ról és az ÁVO-ról is.

Jegyzetek:

[1]Magyar Nemzet, 1994. április 29. (57. évfolyam, 99. szám), 5.o.

[2] Az interjúból egy hosszú részlet olvasható a Göncz Árpád Alapítvány honlapján (https://gonczarpad.hu/goncz_arpad_az_eszmek_felezesi_ideje ). Az egykori 1956-os Intézet máig elérhető honlapján is fent van ez az interjú, pontosabban az 1985-ben és az 1990-ben készített interjúk (egybe)szerkesztett változata: http://server2001.rev.hu/oha/oha_document.asp?id=239&order=1

[3] Settlement: közösségfejlesztő és szociális gondozó központ. A settlementnél folytatott munka célja a szociális gondozáson túl a személyiség fejlesztés, munkásosztály „nevelése”. Az Angliából induló mozgalom a „szociális idealizmus” talaján állt, amely egyfajta protestáns felelősségi, gondoskodási elven alapult, miszerint a társadalmi problémákat gyakorlati munkával lehet és kell is orvosolni.

[4]A Katonapolitikai Osztály (Katpol) az Ideiglenes Nemzeti Kormány utasítására létrehozott, titkos katonai nyomozó szervezet, hírszerző és elhárító szolgálat volt. 1945 és 1948 között a politikai rendőrség (később ÁVO, ÁVH) mellett a kommunista párt fő eszköze volt a diktatúra kiépítéséhez.

[5] A brossúrát tárgyalja: Máthé Áron: Zöld bolsevizmus. A kommunista diktatúra elfelejtett előképe, in: Kommentár, 2013/4.sz. A „Szabad Szocialista Társadalom” brossúra Markó György gyűjtése, akinek ezúton is köszönöm szíves segítségét.

[6] Jön az illatélmény! in:  Új Nemzedék, 1935. január 5. (17.évf. 4.sz.), 7.o.

[7] Földy hajóval tervezett világ körüli útjáról és Nyugat-európai tartózkodásáról lásd: Dávid Ferenc: Földy Lajos a magyar katonai elhárítás élén: egy karrier francia vonatkozásai. In: Kultúrák keresztútján. Újlatin Filológia 9., MTA Pécsi Területi Bizottsága Romanisztikai Munkacsoport ; PTE Romanisztikai Intézet, Francia Tanszék, Pécs 2014., 127-136. o. Dávidnál nincs megemlítve a lehetséges Vkf.2. kiküldetés, arra a Ötvös István, a Rajk-, és Pálffy-ügyek, illetve a további katonai perek kutatója hívta föl a figyelmemet.

[8] ÁBTL 3.1.9. V-103451, 282.o.

[9] Földy életrajzát lásd röviden: Ötvös István: Koncepcióváltások. A Rajk-per katonai vonala, Attraktor Kiadó, Máriabesnyő-Gödöllő, 2012., 236.o.

[10] Részletesebb életrajzát és katonai előremenetelét közreadja: Maruzs Roland: Tábornoki kar 1945-1956, HK Hermanos Kiadó, Budapest, 2011.,  41-43.o.

[11] Szűcs László: Egy mozgalmas élet története. Beszélgetés dr. Vörös József egykori szakaszvezetővel, 2009. március 9., honvedelem.hu. Az interjú már csak a Göncz Árpád Alapítvány honlapján érhető el: https://gonczarpad.hu/egy_mozgalmas_elet_tortenete

[12] Dávid Ferenc: A magyar katonai titkosszolgálatok megszervezése. A HM Katona Politikai Osztály szervezete, feladata és működése, 1945-1947 (Pécsi Tudományegyetem, doktori [PhD] értekezés, 2015.), 83-84.o.

[13] Földy emlékiratait idézi Dávid Ferenc, i.m., 220.o.

[14] Ungváry Krisztián: A magyar katonai elhárító szolgálatok vezetői, in: A magyar elhárítás fejlődése. Tanulmányok a katonai és polgári nemzetbiztonsági elhárítás múltjáról, jelenéről és jövőjéről. (szerk.: Drusza Tamás), Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2019., 53.o. Ungváry figyelmen kívül hagyta az e tanulmányban hivatkozott, évekkel korábban közreadott, Földyt bemutató életrajzokat, vagy működését tárgyaló műveket.

[15] Okváth Imre: Kémek kémek ellen. 67-92. in: Gyarmathy György-Palasik Mária: A nagy testvér szatócsboltja Tanulmányok a magyar titkosszolgálatok 1945 utáni történetéből,  ÁBTL - L'Harmattan Kiadó Budapest, 2012., 82.o.

[16] Dávid Ferenc, i.m., 161-162.o.

[17] Máriás Csenge: Konszolidáció és razzia (Gazdasági rendészet 1945 után), in: Csoportosulás, lázadás és a társadalom terrorizálása. Rendészettörténeti tanulmányok 2., Budapest, 2019., (szerk.: Jámbor Orsolya Ilona Tarján G. Gábor), 254.o., 24.lj.

[18] Az iratokban sokszor csak „alezredesként” emlegetik, pedig vezérőrnagyi rangot ért el.

[19] Okváth Imre: Katonaperek a „Katpolon" belül. 1948-1953, in: Szederjesi Csilla (szerk.): Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008), Nógrád Megyei Levéltár – 1956-os Intézet, 128.o.

[20] Okváth Imre: Egymás ellen. Kémek a Katpolon. Rubicon, 2002/6-7.

[21] ÁBTL 2.1. IX/14. Kimutatás az egyéni koncepciós ügyekben szereplő személyről

[22] ÁBTL 2.1. IV/12. (V-148015) 138-139. Legfelsőbb Bíróság Elnöki Tanács határozata, 1957.02.25.

[23] Okváth: Katonaperek…, 127.o. A letartóztatást irányító Serényi István még munkaszolgálatosként került szovjet hadifogságba, ahol kiemelték és „antifasiszta iskolát” végzett, majd ezután állt szovjet szolgálatba. Ő lehet a Göncz-interjúban említett "Szerényi".

[24] U.o., 260.o.

[25] ÁBTL 3.1.9. V-103451, 225.o.

[26] U.o., 225.o.

[27] U.o., 223.o.

[28] Petneházy elmondta: Földy „1948 elején az Egyetemi Nyomdában telefonon kért fel, hogy hivatalos helyiségében a Zalka Máté laktanyában keressem fel. Itt elmondta ill. felkért, hogy a balatonfüredi hajógyárban lévő vitorlásának az újjáépítését ellenőrizzem, mivel erre néki nincs ideje. Gépkocsit szívesen bocsájt a rendelkezésemre. A hajót a szovjet csapatoktól kapta az elhagyott javak kormánybiztosságán keresztül.” (ÁBTL 3.1.9. V-103451, 282.o.)

[29] ÁBTL 3.1.9. V-2000/28, 280.o.

[30] Ilkei Csaba: Az elmaradt állambiztonsági rendszerváltás, szerzői kiadás, 2013., 51-52.o., az interneten: http://mek.oszk.hu/15000/15047/15047.pdf

[31] ÁBTL 3.1.9. V-150003/2-c,  6-7.o.

[32] Idézi: Okváth: Katonaperek..., 129.o.

[33] Hadtörténeti Levéltár Katf 2/1957, (2.o.)

[34] Ferenczy Ágnes: Beszélgetés Göncz Árpádnéval, a Kézenfogva Alapítvány vezetőjével (elhangzott: Magyar Rádió Névjegy c. műsorában 2003. április 28.), az interneten: Hírek - Beszélgetés Göncz Árpádnéval, a Kézenfogva Alapítvány vezetőjével - nonprofit.hu

[35] Az 1945-öt követő években akadt olyan belügyes (Korondi Béla), aki szándékosan saját hálózatot épített (Ötvös, i.m., 57.o). Nem zárhatjuk ki, hogy Földy is megpróbált saját operatív hálózatot létesíteni.