"Gróf elvtárs" - Anarchisták egy Vas vármegyei falucskában (II. rész)

Az iskola megnyitása után lázas munka kezdődött: fellelkesült baloldali értelmiségiek hada lepte el a környéket, hogy magvas gondolataik elhintésével felszabadítsák – az általuk alig ismert, de igencsak megvetett – „népet”. Jászi Oszkár jogász barátját, a visszahúzódó természetű Somló Bódogot győzködte, hogy ő is vegye ki a részét a nemes munkából: „Tarczai gyönyörű munkát végez Bögötén. Egész kultúrhadjáratot tervez a Dunántúl visszafoglalására a klerikalizmus kezéből. Az intelligenciában nagy a hajlamosság erre. Most felolvasásokat tervez Szombathelyen. Nagy súlyt helyezne rá, hogy az ősz vagy a tél folyamán Te, Pikler [Gyula jogtudós, egyetemi tanár] és én is felolvassunk. Igen kérlek, hozd meg az ügynek ezt az áldozatot!”  

Az anarchista lap első száma

Batthyány, hogy megfeleljen az őt támogató szocdemeknek, látszólag lépéseket tett az (anarcho)szindikalizmus felé, egyre inkább munkásmozgalmi húrokat kezdett pengetni. Igyekezett eszmerendszerében keresztezni az anarchizmust és a szocializmust, ez volt nála a „szabad kommunizmus”. Hogy teljes legyen az összefonódás, 1906 márciusában saját pénzén létrehozta a Testvériség című hetilapot, mely hivatalosan a szombathelyi szociáldemokrata pártszervezet lapjaként működött, ám a szerkesztését Bögötén végezték, a lap irányvonalát pedig egyértelműen Batthyány határozta meg. Hatása nem elhanyagolható, ezres példányszámban jelent meg, és nagyjából 500 állandó előfizetője volt.

Az első hetekben a lapot nem volt könnyű elkülöníteni a „hagyományos” szocialista sajtótermékektől, főként a megszokott paneleket visszhangozta (pl. „a munkásosztály érdeke homlokegyenest ellentétes az úri osztály érdekével: és ezen osztályellentéten épül fel a mi társadalmunk. Ezt kell minden munkásnak legelőször megértenie. Fel kell ismernie, hogy boldogulása egyes egyedül attól függ, hogy a munkásosztály, melyet ma kizsákmányolnak, elnyomnak, diadalra jusson. Ennek pedig egyetlen útja: a testvériség.”) Idővel aztán kezdtek megszaporodni a különböző anarchisztikus üzenetek, írások, mely érthető módon a párt keményvonalas tagjaiból elképedést váltott ki. Garami Ernő és mások úgy érezték, hogy a szívós munkával felépített szociáldemokrata „brandet” és a társadalmi bázist erodálják a munkások számára szokatlan, nehezen értelmezhető tartalmak. 1906 nyarán például Batthyány a szabotázsakciók létjogosultságáról értekezett: „A munkásoknak százféle alkalmuk van arra, hogy a kapitalista hatalom támasztékait: a hadsereget, a fegyverkezést, a vasutakat stb., melyeket az ő munkájuk tart fenn, megrongálják, hasznavehetetlenné tegyék; ehhez csak néhány ezer szervezett munkás akaratára van szükség.”

Az elvtársakkal való nézeteltérések mellett lapelkobzások és sajtóperek is sújtották a grófékat, többek között az ilyen írások miatt: „A hadsereg az állam legfőbb támasza – de nekünk nem kell az állam, sem most, sem soha. A katonaság legerősebb védője a törvényeknek, de mi gyűlöljük a törvényeket. A hadsereg az egész mai társadalmi berendezkedés fönntartója - mi pedig a mai társadalom engesztelhetetlen ellenségei vagyunk [...] Eddig vérünket és pénzünket áldoztuk a hadseregért, ezután is hozunk vér- és pénzáldozatot, de a hadsereg ellen.”

A szocdemek egyre kényelmetlenebbül érezték magukat Batthyány különcsége miatt, s az már nekik is sok volt, hogy ameddig ők az álalános-titkos választójog kivívásáért küzdöttek a fővárosban, a szombathelyi pártszervezet hivatalos lapja antiparlamentáris és antidemokratikus üzeneteket közvetített. Mindez persze nem csoda, mivel Batthyány ízig-vérig anarchista lévén nem volt túlzottan jó véleménnyel a demokráciáról, így a választójog megszerzésére is csupán jelentéktelen, átmeneti programként tekintett. Mint írta: „Annak dacára, hogy anarchista létemre a parlamentarizmust utálom, szívemből kívánom, bárha meglenne már mielőbb az álalános választói jog! Mert amíg az nincs meg, az azért folyó küzdelem mindent háttérbe szorít; meg aztán ezt valami panáceának [varázsszernek] tekinti most a munkásság, [ami] minden baját meg fogja gyógyítani, és amíg meg nem kapja, nem fogja belátni, hogy mit is ér az igazában.”

A párt szócsövében, Népszavában rá is támadtak a bögötei anarchista csoportosulásra, majd megpróbálták a lap szerkesztését kicsavarni a kezükből. 1906 novemberében mindez tettlegességben is megmutatkozott, amikor a Testvériséget „az öntudatos munkásság közvetlen felügyelete alá” helyezték, ami annyit jelentett, hogy a szombathelyi párttitkárság kezdte ellátni a szerkesztési feladatokat.

A nehézségek ellenére a grófnak esze ágában sem volt feladni bizarr programját, nézetei hirdetésére inkább új lapot indított: a Társadalmi Forradalom 1907 februárjától immár Budapesten jelent meg, nagyjából 2-3 ezer példányban. Az átütő siker ugyanakkor továbbra is elmaradni látszott, az anarchista hívek száma csak nem akart exponenciális növekedésnek indulni. Közben az iskolából el kellett távolítania tanítóját, aki nem volt képes hosszú távon gondolkodni, minden idejét pártmunkával és agitációval töltötte. Batthány keserűen jegyezte meg, hogy a kissé túlmozgásos Tarczai nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. „Be kell vallanom – írta Szabó Ervinnek –, hogy Tarczai távozása megnyugtat; az iskola ügyei és a tanítás sokat szenvedett az ő agitatórius működése alatt – mellyel, mellesleg mondva, nem hiszem, hogy valamit is használt volna az ügynek vagy akárkinek.”

Jó pár évtizeddel később, a hatvanas években az egykor az anarchizmussal is kacérkodó, idős Kassák Lajos felelevenítette a Batthyánnyal és próbálkozásaival kapcsolatos emlékeit. „Szimpatikus volt azoknak, akik valamennyire ismerték Tolsztojt. Batthyány is a szabadságot ígérte, amely kötetlen és meg nem magyarázott értelmű szó volt. Természetesen sokakra szimpatikusan hatott. Alapjában véve a Batthyány-féle mozgalmat két szocialista kompromittálta a munkásság előtt: Migray [József költő, újságíró] és Tarczai. […] Tarczai pedig nagyzoló, pártvezér és diktátor szeretett volna lenni. Amit ők csináltak, nem volt reális. Ma már látjuk, hogy reálisan nem is lehetett csinálni, mert bizonyos szavakat: szabadság, egyenlőség, át kell értékelni.”

Az anarchista „forradalmi lendület” ezután szép lassan alábbhagyott, az iskola még évekig működött ugyan, de komolyabb eredményeket nem volt képes felmutatni. Társadalmi forradalomra nemhogy az országban, de még Bögötén sem került sor, ráadásul a kis Vas vármegyei falu „az egész országot átfogó kulturális-forradalmi hálózatnak” sem lett végül a mintája. A gróf elvtárs teljesen elkedvetlenedve 1910-ben Angliában telepedett le, magyar állampolgárságáról lemondott, bögötei birtokát pedig eladta. Nem nélkülözi az iróniát, hogy Batthyány később úgy döntött, az általa felépített „reformiskolát” az államnak adományozza…

(Válogatott irodalom: Mucsi Ferenc: Szabó Ervin, az ellenzéki szociáldemokraták és az MSZDP választójogi taktikája az 1905-1906. évi politikai válság időszakában. Párttörténeti Közlemények, 1967. 13. évf. 1. sz.; Bozóki András - Sükösd Miklós: Anarcho-demokraták - Az anarchizmus elmélete és magyarországi története. Budapest, Gondolat, 2007.; Standeisky Éva: Kassák Lajos-interjú 1960-ból. Múltunk, 2007. 18. évf. 2. sz.)