Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

"Gyógyíthatatlan elmebeteg, megrögzött politikai téveszmékkel" Pákh Tibor emlékére

Túlélte a háborút, hazajött a szovjet fogságból, csakazértis jogi diplomát szerzett, megsebesült a Kossuth-téri sortűzben, 11 évet volt börtönben, kényszergyógykezelték a kommunista pribékek, de megtörhetetlenül harcolt a kommunizmus ellen. A legkeményebb "úri gyerek", Pákh Tibor halálára.

Ki volt Pákh Tibor? Antikommunista, konzervatív, hívő és vallásos keresztény. Egy világi "szent". Megtörhetetlen, a csendes magyar dac hordozója és számos alkalommal hangos kinyilvánítója. Szelíd, mint a galamb és okos mint a kígyó. 2022. november 18-án hunyt el.

Pákh Tibor és felesége, Konkoly-Thege Edit


Pákh Tibor igazi, hamisítatlan keresztény középosztálybeli családban született.  Érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán kezdte meg tanulmányait. 1944-ben egyetemi tanulmányait meg kellett szakítania, mert behívták katonának. 1945-ben Ausztriában szovjet fogságba esett, a Szovjetunióba hurcolták fogságba, és csak 1948 őszén térhetett vissza Magyarországra. Családját megfosztották a vagyonától, őt magát kuláknak bélyegezték. Földművelésből kellett megélnie, de nem adta fel célját, hogy lediplomázzon. Munka után, esténként, éjjelente tanult, sikeresen letette a vizsgákat, és 1949 végén megszerezte a jogi diplomát, majd doktorrá avatták. Természetesen a kommunista diktatúrában egy olyan osztáyidegen, mint ő, nem dolgozhatott jogászként. Így műszaki fordítóként helyezkedett el a Csepel Műveknél. 1954-ben, éppen október 23-án nősült meg. 1956. október 25-én a Kossuth téri sortűzben megsebesült, november közepéig kórházban ápolták.

1957-ben munkahelyén megtagadta, hogy aláírja a Kádár-kormány által szervezett tiltakozó ívet, amely a magyar kérdés ENSZ-beli tárgyalása ellen szólt, s ezért kirúgták. Szabadúszó fordítóként dolgozott ezután. 1961-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték politikai tanulmányok írásáért, majd büntetését tizenöt évre mérsékelték. A börtönben 1966-tól több alkalommal éhségsztrájkot folytatott, részint, hogy ügyét polgári bíróság tárgyalja újra, részint tiltakozásul az elítélteket sújtó jogsérelmek ellen. A börtönkórházban elektro- és inzulinsokkal, gyógyszeres kezeléssel, továbbá kényszertáplálással próbálták elérni, hogy a sztrájkot feladja. Sikertelenül. (A "pszihuskákról" lásd videónkat itt. A magyarországi kommunista politikai kényszer-pszichiátriai gyakorlatról lásd Mező Gábor a Nemzeti Emlékezet Bizottságának támogatásával készült könyvét)

Pákh Tibort 1971-ben polgári elmegyógyintézetben elmebeteggé nyilvánították, szabadlábra-, de ugyanakkor rendőri felügyelet alá helyezték. Munkavállalását ezután a kommunista diktatúra bukásáig végig akadályozták, megbízásos fordítómunkákból élt.

Mivel az antikommunista tevékenységgel továbbra sem hagyott fel, rendszeresen bántalmazták, és különböző módokon igyekeztek ellehetetleníteni. A Pákh Tibort érintő állandó vegzálások miatti tiltakozások hatására 1982-ben a nemzetközi hírű Charles Durand svájci pszichiáternek sikerült Magyarországra utaznia és találkoznia Pákh-kal. Teljesen normálisnak ítélte, és ezt írta: „Pákh Tibor úgy érzi, hogy üldözik – de ez igaz, valóban üldözik. Ez az érzése tehát nem beteges képzelődés, hanem a valóságnak megfelelő reagálás. […] Pákh Tibor esete tehát példa arra, hogy egy jogos tiltakozási magatartást elmebetegségnek nyilvánítanak. Nekünk, pszichiátereknek, az a feladatunk, hogy küzdjünk a pszichiátriai tévút ellen... Pákh Tibor úgy érzi, hogy üldözik Magyarországon. Tapasztalnom kellett, hogy ez nem beképzelés, hanem valóság. A három nap során állandóan nyomunkban jártak olyan személyek, akikről fel kellett tételeznem, hogy a rendőrség kötelékébe tartoznak.” Pákh ezt követően is rendszeresen részt vett az ellenzéki megmozdulásokon, így újfent több ízben is letartóztatták, utoljára 1988. október 23-án. 1993-ban az Amerikai Pszichiátriai Társaság kezdeményezésére a Magyar Pszichiátriai Intézet által létrehozott ad hoc bizottság rehabilitálta: hivatalosan is megállapították, hogy nem elmebeteg.

Pákh Tibor nem egyedül csinálta végig mindezt. 1954-től felesége, Edit asszony mindig ott állt mellette. Pákh Tibor így beszélt róla: "De ő hősiesen és keményen helytállt, megvárt. És utána végig kellett, hogy élje velem együtt ezeket a megpróbáltatásokat, mert hisz például nagyon jól emlékszem, hogy amint az 55. évét betöltötte, abban a pillanatban befejezettnek minősítették az ő munkaviszonyát. […] Szóval az effajta meghurcolások, megpróbáltatások természetesen mindenkire kiterjesztődtek. És ő elveszítette a gyerekét, akivel akkor volt áldott állapotban, amikor lefogtak. És mikor az elsőfokú tárgyalásom volt, akkor éppen élt még néhány napig a gyerek, összesen csak tíz napig élt. […] Biztos megmenthető lett volna, ha ilyen körülmények vagy ilyesmi nem jött volna közbe. Tehát mindezt át kellett vészelnie, el kellett viselnie.”

Amikor Pákh Tiborra emlékezünk, emlékezzünk feleségére is. És egy pillanatra jussanak eszünkbe a politikai üldözöttek családjainak, feleségeinek, gyermekeinek sorsai, akiknek a huszadik század második felében évtizedekig kellett hordozni a bélyeget. "Enyém a bosszúállás, én megfizetek - mondja az Úr".

Nem felejtjük őket!

(A bejegyzés nagyobbrészt Kőrösi Zsuzsanna tanulmánya, illetve kisebb részben Krassó György cikke alapján készült.)