Halottidézés?

1989. június 16-án a budapesti Hősök terén százezrek vettek részt Nagy Imre és négy társa újratemetésén. Az 1956-os forradalom többi mártírjára - a fegyveres szabadságharcosokról, a vidéki politikai vezetőkről, a passzív ellenállás résztvevőiről - a hatodik, üres koporsó emlékeztetett jelképesen.

Miről szólt ez az újratemetés? Illetve miről szólt volna? Idézzük fel Nagy Imre snagovi fogsága idején írt jegyzeteit: „Amikor baj volt, mindig Nagy Imrét vették elő: 1945-ben a földreformot nekem kellett végrehajtani, 1947-1949-ben a nagy parlamenti harcok idején, a reakciós pártokkal való küzdelem idején nekem kellett az országgyűlés elnökének lennem, 1951-52-ben, amikor export céljaira termény kellett, a begyűjtés élére állni, 1952-53-ban, amikor a mezőgazdasági termelés katasztrofális helyzetbe került, amikor egymilliárd [sic!] hold megműveletlen terület volt, Nagy Imrének kellett ennek a feladatnak az élére állni, 1953 júniusában, amikor a katasztrófa bekövetkezett, nekem kellett a kormány élére állni és a kalandorpolitikát felszámolni. S most októberben, amikor az elkeseredett és kétségbeesett néptömegek fegyvert ragadtak, ismét nekem kellett a megfutott Rákosi-klikk örökségét felszámolnom.”

Vajon nem ez történt-e ismét, ezúttal azonban egy halott Nagy Imre felhasználásával? Vajon a másvilágon papírra vethette volna-e Nagy Imre a fenti sorok folytatását: "S végül, amikor 1989-ben elfogyott minden szufla, és a tömegek demokráciát követeltek, elvtársaim gyalázatos módon ismét hozzám fordultak, megidéztek, hogy hatalmukat megmenthessem"? És végül, vajon ellenére lett volna-e Nagy Imrének az 1989-es eredeti MSZMP program, amely egyfajta "népfront" kialakításával, a felelősség szétterítéssel, új szereplők bevonásával a kommunista párt hatalmát kívánta megőrizni? Vagy Nagy Imre a nemzeti szuverenitást helyezte volna az első helyre, a szovjet csapatok kivonását? Az utóbbi miatt az életét adta. Így most mindössze két dolog vonatkozásában néhány idézettel szeretnék az előbbi kérdéshez támpontot adni, amelyben Nagy Imre kései "magyar hangjának" szerepét Vásárhelyi Miklós, Nagy Imre hívének és munkatársának szavai adják.

Az első a "népfront" kérdése, amely 1989-ben úgy merült fel, hogy az MSZMP hegemóniája a "politikai pluralizmus keretei között" - azaz az ellenzéki pártok díszletnél kicsit több-, de a valós befolyásoló tényezőnél kicsit kevesebb szerepe.

„A mi programunk egy megjavított, korrigált, józan és egyértelmű kommunista politika folytatása volt. […] Egy olyan többpártrendszert képzeltünk el, amelyben egyértelmű a Kommunista Párt vezető szerepe, és amelyben a többi párt csak a transzmisszió szerepét tölti be.” (Vásárhelyi Miklós az 1956-os ún. "Nagy Imre kör" terveiről, interjú 1985-ben)

"A néphatalom érvényesülésének és gyakorlásának feltétele és eszköze a párt vezető szerepére épülő szocialista pluralizmus." (Az MSZMP országos értekezletének jegyzőkönyve. 1988. május 20-22.)

„A pártnak a politikai rendszer fejlesztésére irányuló stratégiája a valóságos többpártrendszer kibontakoztatását, a szabad választásokon nyugvó demokratikus szocializmus megteremtését kell, hogy célozza. A politikai rendszer hatékony működéséhez valódi versenyhelyzetet kell teremteni különböző, alkotmányos alapon nyugvó politikai erők között. A pártnak le kell küzdenie a permanens fáziskésést. Az ország jelenlegi politikai helyzetében már nem tűnik időszerűnek valamiféle eleve biztosított hegemónia igényének megfogalmazása sem. Az MSZMP a magyar társadalomban olyan pozíciót foglal el, hogy megfelelő felkészülés után, versenyen alapuló szabad választások alapján is domináló erő maradhat." (Romány Pál, MSZMP KB 1989. február 10.)

A második az 1956-os és az 1989 távlati célok összefüggése:

“Azt mondanám tehát, hogy nem adtam fel a reményt, hogy felépíthető olyan szocialista társadalom, amely minden téren különbözik a sztálini időkben létrejött szocializmustól, de különbözik a legfejlettebb nyugati demokratikus rendszerektől is.” (Vásárhelyi Miklós interjújra, 1989)

„Mindezek alapján - mondta - a Magyar Szocialista Munkáspárt egy szabad, független, demokratikus Magyarország fejlesztésén fáradozik. Olyan szocialista politikai rendszer kialakítására törekszik, amely véglegesen megszabadul a sztálini modellként ismert torzulásoktól, és távlatilag nemcsak eléri, hanem az ő eredményeiket is felhasználva meghaladja a polgári világ eddigi vívmányait." (Grósz Károly, MSZMP KB 1989. február 10.)

S végül, hogy az egykori "nagyimristák" hova is tartoztak valójában, arról az MSZMP PB 1989 május 26-i ülésének jegyzőkönyvében a következőket olvashatjuk: "Nyers Rezső: Egyetértek azzal, hogy a temetésen legyen tévéközvetítés, azzal a föltétellel, hogy a beszédeknél garanciát kapjunk arra, hogy hatalomellenes és rendszerellenes megnyilatkozások nem lesznek. Hát milyen, mi lehet ez a garancia? Az már ízléstelen manapság, hogy beszédeket nézzünk át, de mégis garancia kell... Lehet, hogy a végén az lesz, hogy megkérjük informálisan a beszédeket is, de hát ezt csak informálisan lehet. Hát Vásárhelyi Miklós... ha Vásárhelyi Miklós kezébe jut, akkor azt meg tudjuk szerezni, de ha nem jut a kezébe, akkor nem tudom, hogy tudjuk megszerezni."

"Nem volna méltányos, ha azt mondanám, hogy a beszédeket cenzúrázták, de volt róla egyeztetés. A felnőtt ellenzékiek részéről voltak kijelölt emberek, akiknek az volt a dolguk, hogy az ellenzéki beszédek között valamilyen összhangot teremtsenek, és betartassák az időkorlátokata. Litván György, a sokak által szinte feltétel nélkül tisztelt történész volt az, akit erre kijelöltek. A Halászcsárda teraszán kellett vele és egy társával megbeszélnem, hogy is mit fognak mondani. Kérték a szöveget, de mondtam, ne haragudjanak, ez lehetetlen, a szöveg majd ott elhangzik. [...] Végül kiharcoltam, hogy azt mondhassam, amit akarok." (Orbán Viktor interjúja, Rákay Philip Szabadság tér '89 c. műsorában)

Vajon 1989. június 16. sikeres volt-e a kommunista pártállam szempontjából? A saját utólagos értékelésük szerint igen, hiszen úgymond "megúszták". Csakhogy Orbán Viktor így fogalmazott: "Vannak nagy pillanatok, és van az igazságnak is pillanata. Amikor elválnak a dolgok egymástól: a szinlelés az őszinteségtől, a hazugság az egyenes beszédtől, a ravaszkodás a szívből jövő gondolatoktól. Ez az esemény is ilyen volt. Akik a beszéd után gratuláltak, azok - azt gondoltam - jó gondolkodású emberek, és a változás pártján állnak. Akik meg ímmel-ámmal húzták a szájukat, azokról tudtam, hogy sosem szabad megbízni bennük. A beszéd segített a magyar politikai elitet jól megismerni."

Június 16-a ugyanis Orbán Viktor beszédének üzenetéről szólt és szól a mai napig. Ez pedig így foglalható össze: mi vagyunk felelősek magunkért, és nekünk magunknak kell dönteni a sorsunkról. Vagyis: a beszéd a nemzeti szuverenitásról szólt, se többről, se kevesebbről.