Grób László
Grób László

kiadóvezető

Kész a leltár? - Dehogy. Ez csak a jéghegy csúcsa

A szovjet csapatok kivonásakor a magyar fél hosszú listát állított össze a környezeti károkról, a bérbe adott épületek állagromlásáról és egyéb károkról. A szovjetizálás tudományos károkozását azonban nem lehetett összeállítani,számszerűsíteni. Június 19-e előtt ezért a magyar történetírás veszteséglistáját közöljük.

Az idősebbek még emlékeznek a „rendszerváltozás” idejéből az MDF jelszavára: „Tavaszi nagytakarítás!” Persze, semmi nem lett belőle – máig is isszuk a levét... de most ezt hagyjuk!

A lényeg az ötlet volt: nyilvánvaló, hogy ha rendszert akarunk váltani, akkor el kell takarítani a régit – a forradalmak ezt gyorsan és hatékonyan megoldják, de az ilyen „békés rendszerváltás”... nos, az nem oldott meg semmit a legtöbb helyen – a magyar történettudományban meg a legkevésbé. Majdnem minden és mindenki maradt a régiben, csupán néhány teljesen jelentéktelen név tűnt el az idők homályában (Nemes Dezső, Szabó Bálint, Vass Henrik). De mivel a rendszerváltozás során sem az egyetemi, sem az akadémiai szuverenitás „nem sérült”, semmiféle penitenciát nem kellett gyakorolnia senkinek. Maguktól meg persze eszükbe sem jutott. Ebből következik, hogy a kádári antinacionalista történelmi narratíva átvedlett „ballib" antinacionalista narratívává, s hovatovább ott tartunk, hogy a nyolcvanas évek óvatosan rákérdezős megközelítésmódjához képest manapság mintha visszalépnénk a hatvanas évekbe!

Az MTA épülete (wikipedia)


Így különösen is kontrasztos az összehasonlítás azzal, ahogyan – az előző „rendszerváltás” során - a ’44-45-ös szovjet megszállók által importált bolsi garnitúra elbánt a magyar vezető rétegekkel minden téren. Vessünk most egy röpke pillantást a magyar történelemtudomány lefejezésére 1945–50 között.

A Népbíróságok előtt még viszonylag kevés volt a történész – el voltak foglalva a politikusokkal –, a B-listázás és a kényszernyugdíjazások már elérték őket, de az igazi szimptomatikus jakobinus terror az 1949-es akadémiai tagrevízióhoz köthető. Persze 1949-ben nem ez volt az átlagember lelki szemei előtt lebegő legszörnyűbb lehetőség, hogy „visszaminősítenek” az MTA-nál, de a tudományos életben ezek a „visszaminősítések” a cserépszavazással értek fel: az érintettek azonnal kitörlődtek a pályáról, s örülhettek, ha egyéb retorzió nem jött.

Nézzük egészen röviden és a teljesség legcsekélyebb igénye nélkül, mivé lett a Horthy-korszak prominens történésztársadalma! (– sajnos a névsor ennél sokkal hosszabb, oldalakon át folytathatnánk).

1 – Akik átálltak

Szekfű Gyula villámgyorsan átállt és ’45 őszén már moszkvai követ lett – ugyancsak Moszkva mellett időzött ekkoriban régi barátja és pártfogója, gróf Bethlen István, de mint az NKVD rabja. (Szekfű részéről nem kevés stílustalanságra vall a dolog, bár vélhetőleg ő is úgy gondolta, hogy a „tűz közelében talán segíthet” – hisz mióta a világ világ, mindig mindegyik áruló ezzel nyugtatgatta a lelkiismeretét...) Szekfű 1947-ben még megjelentette a balos Cserépfalvinál a Kemény Zsigmondra hajazó Forradalom után című eszmefuttatását (amitől már egy lépés lett volna csak az MDP tagkönyv, de erre nem is volt szükség). Országgyűlési képviselő és az Elnöki Tanács tagja Rákosi alatt. No comment! Viszont azért az elvtársak publikálni már nem hagyták, az egyetlen 1952-es Kossuth emlékkönyvben közreadott tanulmányát kivéve.

Elekes Lajos azonnal beilleszkedett a komcsi kulturális nomenklatúrába és szép karriert futott be. I. Tóth Zoltán is gyorsan beilleszkedett, az ő pályáját azonban tisztára mosta a "Kolhoz Kör" létrejöttében vitt szerepe, továbbá 1956-os tragikus halála: egy véletlen puskagolyó ölte meg – szimbolikusan az MTA közelében.

 2 – A mártírok

Szekfű társa a Magyar történetben, akivel neve szinte szétválaszthatatlanul egybeforrt, ellentétes pályát járt be: Hóman Bálintot életfogytiglanra ítélik, nem kifejezetten jogállami eljárás keretében, a váci börtönben hal meg embertelen körülmények közepette.

Rugonfalvi Kiss Istvánt már ’45 márciusában letartóztatják, internálják, a hatvanhat éves tudóssal kemény fizikai munkát végeztetnek, amíg kórházba nem kerül. Büntetőperek indulnak ellene, majd a Népbíróság 2 év 9 hónap szabadságvesztésre ítéli, amit a szegedi Csillagban tölt le. A börtönben felkereste őt Molnár Erik igazságügyminiszter, aki felajánlotta, hogy ha a párt „ideológiájával azonosul”, rehabilitálják és folytathatja tudományos munkásságát. Rugonfalvi rövid gondolkodási időt kért majd elutasította az ajánlatot – így a börtönben maradt, s végig letöltötte a kiszabott büntetését. (Igen, ilyen is volt!) 1951-ben szabadult tüdőbajjal, mivel TBC-s betegekkel volt egy cellába zárva. Súlyos betegen hunyt el 1957-ben, soha többé nem írt történelmet. (Állítólag volt egy kész magyar nemzet története kézirata, ami megsemmisült.)

Gróf Zichy István, a Magyar Történeti Múzeum (a Nemzeti Múzeum korabeli neve) főigazgatója, az egyik legzseniálisabb magyar eredetteória szerzője (nevével szinte soha nem találkozunk az oly divatos „kik is voltak a honfoglaló magyarok” parttalan vitaáradata során!!!). Kitelepítették, a Fejér megyei Abán halt meg 1951-ben. Előtte persze ’49-ben az MTA kipurgálta a soraiból. Kéziratban maradt magyar viselettörténeti monográfiájának nagy valószínűséggel az összes példánya megsemmisült.

Asztalos Miklós: még a háborút megelőzően sikeres történészi pályájával felhagyott egy általa szerkesztett kötet megjelenését követő botrány miatt, hogy aztán még sikeresebb színműíró és filmforgatókönyvíró legyen. Ezután a Teleki-kormánytól kezdve minisztériumi tisztviselőként dolgozott, részt vett a budapesti hivatalok és értékek szovjetek előli mentésében. Hazatért. B-lista, kitelepítés. Házát elvették, nem volt hová visszatérnie, mikor feloldották a kitelepítést – Körösladányban élt élete végéig egy őt és feleségét befogadó családnál. Bár 1986-os haláláig folyamatosan alkotott, jószerivel egy sor sem jelenhetett meg tőle.

 3 – Akik a „szabadságot választották”

Voltak, akik már hamarabb elhagyták az országot, nem várták meg a felszabadító Vörös Hadsereget: Kerényi Károly már ’43-tól Svájcban él. Ferdinandy Mihály 1943-ban elhagyta az országot és nem is tért vissza.

Az orosz megszállást követően Deér József és apósa, Alföldi András emigrálnak. Miskolczy Gyula Bécsben él és tanít. Thienemann Tivadar az USA-ba emigrál, ott él 1985-ös haláláig.

 4 – Akiket „csak” félreállítottak

Sorvezetőnek a legjobb, ha megnézzük, 1949-ben kiket is zárt ki vagy minősített vissza az MTA. (Érdekes módon ez a honlapjukon valahogy nem található meg... úgy kellett fáradságos munkával összebogarászni.)

Az MTA „visszaminősítette”: Mályusz – hosszú ideig gyakorlatilag nem publikálhat (A vörös emigrációt soha nem bocsátották meg neki). Váczy Péter, Pukánszky Béla (1950-ben meghal), Domanovszky Sándor, Eckhardt Sándor, Hajnal István (meghalt 1956-ban), Lukinich Imre (meghalt 1950-ben), Markó Árpád hadtörténész, Házi Jenő, Holub József, Szabó István, Tóth Zoltán (nem összetévesztendő I. Tóthtal!), Balla Antal (akit csak 1945-ben választottak be), Bíró Vencel, Genthon István és Gerevich Tibor művészettörténészek, Bruckner Győző jogtörténész (meghalt 1962-ben).

S ha már MTA: Alföldi András, Deér József, Thienemann Tivadar és Miskolczy Gyula MTA tagsága „illegális külföldre távozása miatt az MTA 1949. évi átszervezésekor megszűnik”.

Andics Erzsébet köszöntése (elte.hu)

És nézzünk körül a tágabb értelemben vett humán tudományok körében egy még rövidebb pillantás erejéig:

A legtragikusabb sors Magyary Zoltáné, a magyar közigazgatástudomány legnagyobb alakjáé és feleségéé, Magyaryné Techert Margité (A hellén újplatonizmus története című filozófiatörténeti alapmű szerzőjéé): a szovjet "felszabadítók" megerőszakolták Magyarynét, s mindkettejüket bántalmazták. Öngyilkosok lettek. Gróf Révay József filozófust a gyömrői kommunista pogrom során kínozzák halálra. Brandenstein Béla filozófus Németországban élt és tanított, akárcsak Farkas Gyula irodalomtörténész. A jogfilozófus Horváth Barna az USA-ba emigrál. Visszaminősítette az MTA és leradírozta a tudományos élet színteréről: Zolnai Béla irodalomtörténész, Prohászka Lajos, A vándor és a bujdosó szerzője, Horváth Barna jogfilozófus és „örök ellenfele”: Moór Gyula (meghalt 1950-ben), pedig ő elég jó rajtot vett az orosz megszállást követően. Eckhart Ferenc jogtörténész.

Nem véletlen, hogy ilyen körülmények között egy Révai et. irányítása alatt olyanok tobzódhattak, mint egy Andics Erzsébet vagy egy Molnár Erik, avagy kisebb kaliberben egy Léderer Emma. Hiába, ahol Lukács György „a filozófus”, ott nagyjából erre lehet számítani.

Viszont hogy ne fejezzük be rövidke eszmefuttatásunkat ilyen tragikus felhanggal – a végére egy aprócska abszurd: az MTA Kerényi Károlyt is „visszaminősítette”... az 1949-es MTA, Kerényit... hogy is mondta Husz János állítólag: O, sancta simplicitas!