Grób László
Grób László

kiadóvezető

Királyi menekült

Menekültek a mohácsi vész idején: Mária királyné, avagy hogyan vált menekültté az elit ötszáz évvel ezelőtt?

Manapság minden más hírt háttérbe szorít a szomszédságunkban dúló háború. Mi ebből még – szerencsére – csupán annyit érzékelünk közvetlenül, hogy a Záhony–Hegyeshalom útvonalon menekültek vonulnak ezresével, s akik nem tudnak továbbmenni napnyugat felé, azok rokonoknál/ismerősöknél/menhelyeken keresnek szállás átmenetileg – legalábbis reményeik szerint „átmenetileg”. Ám mielőtt kitört volna a háború/különleges hadművelet, az igazán tehetősek és családaik közül akik akarták, már elhagyták az országot – nem egy szál bőrönddel vagy hátizsákkal, és nem vonaton. De mivel nincs új a nap alatt, nézzünk meg egy fél évezreddel korábbi uralkodói menekülést a közeledő háború elől.

Pest és Buda látképe egy középkori metszeten


1526. augusztus 29: Mohács. Ennek az apró Duna-menti falucskának a neve nem csak egy földrajzi tulajdonnév, hanem egy fogalom is – ami kinek-kinek más jelent. Hogy nekünk mit jelképez, azt minden kisiskolás tudja. A töröknek egészen mást: „Szoliman azon győzedelmek egyikét aratta, melyek hosszú időre a nemzetek sorsát döntik el. A világhatalmat, melynek ő élén állott, s mely az iszlám elveket (...) a többi földrészekre átvitte, Kelet-Európában teljes túlsúlyra emelte. Ki lett volna akkor képes a hatalmat kezeiből kiragadni?” (Ranke) A szétzilált magyar királyságból sajnos senki, ám a szomszédból volt jelentkező: Ferdinánd, a magyar királyné édestestvére. (Akiknek úgyszintén fivérük volt az akkori Európa meghatározó alakja, V. Károly német-római császár.) Ferdinánd számára Mohács egy nem várt és kihasználandó lehetőség volt, hogy megszerezze a magyar trónt. Ferdinándról a kortársak is azt vélték legfontosabbnak tudni, amit Haberdanecz János portai követe mondott Ibrahim nagyvezírnek, mikor az megtudakolta, miben is áll Ferdinánd oly jelentős ereje – a válasz az volt, hogy Ferdinánd a leghatalmasabb uralkodó, V. Károly császár a testvére. De hagyjuk a nagypolitikát, és nézzük a királynői mikrotörténetet.

A csata másnapján, augusztus 30-án este érkezik az első küldönc a csata hírével Mária királynéhoz – Szerémi szerint a királyi lak ajtaján félőrültként betámolygó hírhozó lóhalálában vágtatott odáig és a végkimerülésig kifáradt. Mária királyné ekkor még azt sem tudta, hogy megözvegyült – sőt még egy ideig nem volt bizonyosság, tartotta is magát a hír, hogy Lajos király túlélte a csatát és többfelé és tudni vélték tartózkodási helyét, mígnem aztán holttestét előkerítve végképp üresnek deklaráltathatott a magyar trón.

 A királyné Thurzó Elek kincstartóval tartott sietős tanácskozás után elhatározta, hogy még azon éjjel menekül Pozsony felé. „Nagy hirtelen összecsomagoltatta a nála levő vert ezüstpénzt és legértékesebb holmijait. Ezek közt voltak a Corvina némely ékességei, mint a híres Evangeliarium és a diplomácziai szertartásra használt Attavanti-féle Missale. Amaz Mária halála után 1558-ban II. Fülöp rendeletére, Spanyolországba került, hol az Escurial dísztermében Codex aureus néven üveg alatt őriztetik. Az utóbbi ellenben a burgundi herczegek könyvtárában Brüsszelben, mint a XV. század miniatur festészetének ma is utánozhatlan szépségű kincse díszlik.” Hiába, akkoriban még becsülték a könyveket...

De nézzük tovább, mi is szükségeltetett még a sietős meneküléshez: „Alamizsnás Sz. Jánosnak üvegszekrényben nyugvó, ma a pozsonyi dóm oldalkápolnájában őrzött teteme azonkép a megmentett drágaságok között volt, melyet a királyné káplánjai sietve szállítottak le a dunai hajóhoz. Egy 1528. évi eredeti feljegyzésből ismeretesek a királyné férjének, II. Lajos királynak azon drágaságai, melyek a futás alkalmából szintén elcsomagoltattak s Pozsonyba indíttattak. E drágaságokon kívül még a királyi várlak nagybecsű és ritkaságszámba menő bútorai is elszállíttattak. Mindezeket a sietve összecsomagolt holmikat ládákban s zárható szekrényekben elhelyezve, málhás lovakra és szekerekre, nagyrészt hajókra rakták s útnak indították.”

Ám hamar munka ritkán jó: rengeteg kincs maradt még Budán, amit aztán – az egykorú török íróktól tudjuk – a szultán utóbb hajókon és tevéken szállíttatott Budáról Belgrádba, s aztán Konstantinápolyba. A Corvinának egy jelentékeny része is Budán maradt, de – ha hihetünk Szeréminek – a készpénz egy része is. Szerinte „a királyné azt vallotta, hogy 10 mázsa ezüst pénze volt, de volt neki 50 mázsán felül is, úgy hogy futáskor el sem szállíthatta mind s maradt belőle elég a töröknek is is.”

A királyné lóháton a fejérvári kapun át levezető régi várúton „Logod faluba sietett, melynek emlékét máig fenntartja a budai Krisztinavárosban a Logodi-utcza neve. Lent a bécsi úton bevárta a királyi kincsnek és bútornak Thurzó Elek kincstartó emberei által eszközölt leszállítását s aztán még éj idején megindult kíséretével Pozsony felé.”

A menekülő királyné útja korántsem volt zavartalan. „Nyilvánvaló, hogy miután a török portyázók még csak szeptember 1-sején kaptak a szultántól engedélyt az üldözésre és rablásra, a királyné pedig még augusztus 31-ikére virradó éjjel menekült, a veszélyek a királynét s kíséretét nem a törököktől, hanem saját kapzsi és hűtlen alattvalói részéről érték. Ezek hatalmaskodtak a többi menekülők fölött is, kegyetlenül fosztogatva őket.” Megint Burgio, a pápai követ találta leginkább a fején a szöget a helyzetet jellemezve, mikor azt írta: csak üggyel-bajjal menekülhetett a törökök, magyarok és németek elől. Ahogy egy másik, későbbi történetíró mondja: „A királyné kincses szekereit, hajóit az egész úton fel Pozsonyig bontják-rabolják, dézsmálják-lopják – a föld népe, a helyőrségek katonái, az urak is, akiknek földjén vagy földje közt átvonul vagy átevez; hajóiból el is süllyed vagy kettő valahol Esztergom vagy Visegrád magasságában.

Esztergomból Mária Komáromba folytatta útját, s eközben érte őt utol augusztus 31-én Czettricz Ulrik, a király kamarása, aki a mohácsi csatában közvetlenül az uralkodó mögött állott, s az özvegy tőle tudta meg férje halálának bizonyosságát. „A királyné őt legott visszaindította azon meghagyással, hogy keresse a legnagyobb gonddal és kegyelettel szerencsétlen férje holttetemét.”

„Mária királyné, úgy látszik, szeptember 3-ikán érkezett Pozsonyba, mert szeptember 4-ikén már a város szeretetadományaiban részesül. Ő a kiállott izgalmaktól és testi fáradalmaktól betegen jött meg, lázak által gyötörtetve.” Ám a fáradhatatlan királyné szinte azonnal nekilát, hogy testvérének, Ferdinándnak megszerezze a magyar trónt: szervez, tárgyal, utasít, parancsol és kér – szóval politizálásba kezd. De ez már egy másik történet.

Pozsony korabeli látképe

Ami a fővárost illeti: „A királyné menekülése iszonyúan fokozta nemcsak Budán, de Pesten is a közrémületet. Csakhamar valamennyien menekültek. A Budán volt Várdai Pál egri püspök szerint »akkora zavar és rémület keletkezett Budán és Pesten, hogy azokból mindenki úgy menekült, mintha az ellenség már hátukban volna«. Egy török író szerint »a szegényeken és zsidókon kívül senki sem maradt a városban«.Ezeket, Buda elfoglalásakor, minthogy védték magukat, a bősz ellenség legnagyobb része lekonczolta. A lakosság tehetősb része a lemészárlást megelőzve, gyorsan menekült. Ki gyalog, ki lóháton vagy kocsin, ki hajón, férfi, nő és gyermek. Valami 76 hajó tellett meg ezekkel s holmijukkal. (...) Az egykorú Pecsevi török író szerint »az egész országot oly félelem szállta meg, hogy a nép futott, a merre a szeme látott«.”

A többit ismerjük: a török kirabolta a halódó magyar állam fővárosát, majd mint ki jól végezte dolgát, hazaindult. Az ország kapott még egy apró, halvány esélyt, hogy összeszedje magát a következő támadás előtt – de képtelen volt élni vele. Az ország vezetésére hivatottak közül majd’ mindenki csak a maga mohóságát próbálta kielégíteni – s ez alól nem volt kivétel a két király-jelölt, majd később király sem. „Közhely, hogy az ország későbbi egész sorsát a kettős királyválasztás pecsételte meg. János és Ferdinánd ádáz háborúja a koronáért tette, hogy az előbbi vazallusa, az utóbbi pedig – Európa urának, V. Károlynak édes öccse – adófizetője lett az ország s a kereszténység ősi ellenségének.”

S hogy mi lett Máriával: miután fivérét sikerrel hozzásegítette a magyar trónhoz, távozott az országból. Egy darabig Ausztriában élt, majd irány a művelt Nyugat: még nem Brüsszelbe, hanem csak a szomszédos Flandriába, amelynek kormányzója volt egy ideig.

(Az idézetek forrásai: Ortvay Tivadar: Mária, II. Lajos magyar király neje; Ferdinandy Mihály: Magyarország romlása )