Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Költészet és valóság - a biofegyverek története, 2.rész

A XIX. század végén, amikor az orvostudomány és a mikrobiológia ugrásszerű fejlődésnek indult, hirtelen a betegségek okai, terjedése és a kórokozók mibenléte is világossá váltak. Az európaiak és az európai civilizáció vívmányait átvevő országok előtt megnyílt a lehetőség a nagy járványok elleni védekezésre. Egyúttal persze felmerült a hátsó gondolat is: ha védekezni lehet a járványok ellen, akkor miért ne lehetne ezeket támadásra használni?

A XX. századdal a technika félelmetes csodáit gátlás nélkül felhasználni kívánó korszellem köszöntött be. Egy 1914-ben megjelent Jack London novellában az alábbi prófétai szavak olvashatóak: „Ez ultra-modern háború volt, a tudósok és a laborok háborúja. Száztonnás ágyúk játékszernek hatottak a mikroorganizmusokat tartalmazó lövedékek mellett, amelyeket a laborok bocsátottak ki. Ezek a halál hírvivői, a pusztító angyalok voltak, amelyek szétvertek egy milliárdos birodalmat.”

Egy, a biológiai hadviselés elleni védekezésről szóló kétpárti amerikai kongresszusi jelentés képregényének fedlapja


Ezt a korszellemet mutatja Jack London két írása. Mielőtt rátérnénk a fenti idézet forrására, még egy "hagyományos" módszert is felidézünk. A „Yah!Yah!Yah!” (magyarul: Hej! Hej! Hej!) című novellában egy polinéziai sziget lakóit direkte fertőzi meg kanyaróval egy büntetőexpedíció, amelyet a kereskedők elleni folytonos támadások miatt küldenek ki. A győztes hadjárat után – amely erősen népirtás-gyanús – a büntető-expedíció vezetői beszédet mondanak a bennszülötteknek, akik megbánást tanúsítanak. „Akkor a kapitányok azt mondták, rendben van, de meg akarják mutatni nekünk, hogy nem felejtenek el, s ezért olyan varázslatot küldenek, amire mindig emlékezni fogunk, ha valamikor eszünkbe jutna fehér embert bántani. Akkor hat emberünket, akiket rég holtnak hittünk, partra rakták az egyik szkúnerről, és a szkúnerek vitorlát bontottak, és kifutottak a csatornán át a Salamon-szigetek felé. A hat partra tett embert érte először a varázslat, amit a kapitányok visszaküldtek ránk.

- Nagy betegség támadt - vágtam közbe, mert rájöttem a cselfogásra. A szkúneren kanyarójárvány volt, s a hat foglyot szántszándékkal megfertőzték.

- Igen, nagy betegség - folytatta Oti. - Hatalmas varázslat volt. A legöregebb emberek se hallottak még ilyenről. Akik a papjaink közül életben maradtak, azokat mi öltük meg, mert nem tudták legyőzni a varázslatot.”

Jack London bevezetőben röviden idézett írásában már egy sokkal komolyabb szcenáriót vizsgált. „An Unparalleled Invasion” (Sosemlátott támadás) című novellájában Kína felemelkedéséről és bukásáról adott közre egy víziót. A történet szerint a japánok hatására, majd a japánokkal vívott háború nyomán Kína modernizálódik, és pusztán demográfiai úton elkezdi birtokba venni a világot. A születésszám úgy alakul, hogy 1975-re a kínai népesség „túlcsordul” a határokon, először Délkelet-Ázsia felé hódítanak, után Közép-Ázsiában, majd Szibériában. A nyugati hatalmak tehetetlenek, az addigi módszerek – flották bevetése, expedíciós erők partraszállása – kudarccal végződnek. A világ vezetői rettegnek, mivel Kína kinyilvánítja világuralmi szándékát. Ekkor keresi fel a novella főhőse, egy Jacobus Laningdale nevű különc tudós az USA elnökét. Három órás megbeszélésük után az elnök utasítására a külügyminiszter azonnal Nagy-Brittaniába utazik tárgyalásokra. Egy titok formálódik, amelyről azonban talán ha egy tucat ember tud a két országban összesen. A világ blokád alá veszi Kínát, de háború helyett egy léghajóról üveg-edényeket szórnak le, amelyekben szúnyogok vannak. Ezek a szúnyogok a betegségek egész garmadáját terjesztik; a novellában Jack London alapvetően hagyományos betegségekről írt (bubópestis, kolera, sárgaláz, stb.). „A Kínára záporozó kis üvegcsékben tehát baktériumok és kórokozók és mikrobák és bacilusok voltak, amelyeket a Nyugat laboratóriumaiban tenyésztettek ki.” Csakhogy a kínai menekülők áradata a blokádot fenntartó nyugati katonaságot is megfertőzi, de a nemzetközi orvos-hadtest elszigeteli a fertőző gócot. „Ekkor derült ki, hogy egy új kórokozó alakult ki, a különböző járványokat okozó mikróbák között hibridizáció eredményeként, amely új kórokozó félelmetesen fertőzőképes lett.” Miután a kínai lakosság kihal, a túlélőket pedig lelövik, Kína területét újratelepítik. „Nem zónánként, ahogyan egy bizonyos Albrecht báró tervezte, hanem keveredve, a demokratikus amerikai program szerint. Hatalmas és boldog kereszteződése volt ez a népeknek! Lenyűgöző és sikeres keveredés.” Végül, ahogyan London megjegyzi, néhány év múlva, egy fenyegető francia-német háború kitörése előtt a világ országai ünnepélyesen aláírják a biológiai hadviselést kizáró egyezményt.

Nos, mi volt ehhez képest a valóság? Ahogyan jeleztük, Jack London novellája az első világháború évében jelent meg. Ekkor még hasonló volumenű támadás szóba sem jöhetett.  De azért valami kisebbel legalább két hadviselő fél kísérletezett. A németek külön részleget állítottak fel az állattenyésztést akadályozó bio-hadviselésre a vezérkar mellett. Rudolf Nadolny vezetésével, a diplomáciai küldemények között lépfene és takonykór ampullákat küldtek ki Finnországba (Svédországon keresztül), Romániába, sőt, Argentínába. Az USÁ-ban pedig egy ügynökük külön kis maszek labort állított fel. A cél az ellenséges lóállomány pusztítása volt, illetve Finnországban a rénszarvasoké. Argentínában, amely az antant egyik éléstára volt, a német ügynökök még a gabonatermésztést is megpróbálták gombafertőzéssel támadni. A franciák is hasonlóan próbálták keverni a kártyákat, ők Svájcban terjesztették a pszeudomonászos betegséget (burkholderia) a németeknek szánt ló-export körében. Az első világháború esetében még meg kell jegyeznünk, hogy 1914 decemberében Szerbiában tífuszjárvány tört ki. Ekkor az osztrák-magyar hadvezetés nem ismételte meg a támadását Szerbia ellen, amelynek több oka is volt; az egyik, hogy nem akarták a tífusszal fertőzött területet megszállni, s inkább hagyták, hadd dühöngjön a járvány. Inkább a bolgárokkal alkudoztak hónapokig, hogy bevonják őket a Szerbia elleni támadásba. A szerbiai tífuszjárványnak több százezer áldozata volt. Így tehát az első világháborúban direkt emberi célpontok elleni biológiai hadviselésre került sor.

Az anthraxxal súlyosan fertőzött Gruinard-sziget (Wikimedia)

A második világháború során azután felpörögtek az események. Nagy Britanniában Churchill lelkesen pártolta a biológiai hadviseléshez szükséges kutatásokat, és létre is jött a hírhedt Porton Down labor-komplexuma, amely a mai napig az egyik legtitkosabb létesítmény a szigetországban. A kutatások során a világon elsőként sikerült kidolgozni a legkülönfélébb betegségek kórokozóinak gyártási-, és célba juttatási technológiáját. A teszt-területként használt Guinard-sziget Skócia partjai mellett a következő hat évtizedre lépfene-szennyezett területté vált. Az Egyesült Államok hadbalépése után a britek példáján felbuzdulva az amerikaiak is létrehozták Fort Detrick-ben a maguk biofegyver-műhelyét. A háború végéig azonban még nem jutottak a kísérleteik végére. A japánoknál viszont a hírhedt 731-es egység, hogy úgy mondjuk, élőben kísérletezett a járványos betegségek célba juttatásával. Kínai hadifoglyokon és civileken kísérleteztek, Siró Isii tábornok parancsnoksága alatt. Később a biotechnológiai kutatásokkal foglalkozó Noborito Intézetet is a 731-es egységhez csatolták. Megpróbálták víznyerőhelyeket megmérgezni a szovjetek ellen vívott mongolóiai háborúban, a kínai Ningbo városát bubópestist hordozó tetvekkel töltött kerámiabombákkal szórták meg. Azután annak rendje módja szerint, amikor benyomultak a fertőzött területekre, az ő harcosaik közül is többen elkapták a járványt. Nem meglepő módon a németek sem maradhattak ki az ember-kísérletekből. A koncentrációs táborok foglyain kísérleteztek. A program vezetője, Kurt Blome virológus nagyszabású kísérleteit azonban nem koronázta siker, pedig Hitlernek ő is Wunderwaffét ígért. A japánok és a németek megpróbáltak együttműködni a biofegyver-gyártás és kutatás tekintetében. Hosszútávú utakra felkészített tengeralattjárókon utaztak a minták, a tudósok és a lejegyzett információk.

A 731-es egység komplexuma Mandzsúriában (Wikimedia)

A háború után természetesen nem lehetett lemaradni a kutatásban. A britek az Operation Matchbox, az amerikaiak az Operation Paperclip keretében igyekeztek kézre keríteni (hogy ne mondjuk, a másik, főként a szovjetek orra elől elhappolni) a japán és a német tudósokat. A két főhősünk amerikai kézre került. Kurt Blomét a Fort Detrickből érkező szakemberek hallgatták ki és elég sokat elmondott. Később a „náci orvosok” nürnbergi perében elítélték, szabadulása után egy olyan projekten dolgozott, amelyet soha nem hoztak nyilvánosságra. Siró Isii tábornok szintén az amerikaiaknál kötött ki, ahol – kis szójátékkal élve – immunitást kapott a háborús bűnök ellen. A szovjetek sem akartak lemaradni, és számos tudós vittek haza a „saraskák”, vagyis a GULAG speciális, kutatási célú lágereibe.

FOLYTATJUK