Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Kőszeg

Vajon miért töltött feleslegesen, sőt gyanúsan sok időt Szulejmán Kőszeg ostromával? Vajon tényleg a csodával határos a vár sikeres védelme? Vajon ki volt Jurisics Miklós? Mítoszrombolás annyira másként, hogy az már szinte mítosz-építés.

Az oszmánok augusztus 29-ét, nagy mohácsi diadaluk napját "szerencsenapnak" tartották. Egy ízben azonban nem hozott nekik szerencsét ez a nap: 1532-ben, Kőszeg alól ekkor vonultak el, befejezve a sikertelen ostromot és hadjáratot. Kőszeg sikeres védelme elválaszthatatlan Jurisics Miklós nevétől. Jurisics Miklós 1490-ben, Mátyás halálának évében született az Adriai-tenger partján levő Zengg (Senj) városában. Édesapja Zengg várkapitánya volt, és maga is a katonáskodást választotta életpályának.

Jurisics Miklós (Ehrenreich Sándor Ádám XIX.századi rézmetszete, OSZK Régi Nyomtatványok Tára)


1522-ben II.Lajos királyunk a horvát végvárakat Habsburg Ferdinánd főhercegre bízta. Ez törést jelentett a horvát-magyar kapcsolatokban. Közjogilag ugyan Horvátország a magyar korona társországa maradt, de a horvát felfogás egyre inkább Bécsre tekintett Buda helyett. S egy idő után Budára már nem is tudtak tekinteni, hiszen a magyar főváros török uralom alá került. Jurisics 1523-tól Ferdinánd megbízásából a horvát végek főkapitánya, s ilyen minőségben volt alkalma kitanulni a török elleni hadviselést. A Szapolyai János – Habsburg Ferdinánd között Mohács után kitörő polgárháborúban természetesen a Habsburg oldalon állt. A polgárháború kicsiben Horvátországban is lezajlott. 1527-ben a horvát nemesség az első, Cetin-ben tartott gyűlésén elismerte Ferdinándot magyar királynak, és megválasztotta a horvát trónra. Ezzel szemben szinte ugyanekkor a szlavóniai nemesség Szapolyai Jánost választotta királynak, kinek a családja a szlavóniai Szapolyáról (Zápolya/Zapolje) eredt. A horvát rendek szűk négy hónapon újra összejöttek. A második cetini gyűlésen már maga Jurisics elnökölt, s itt védelmi követeléseket állítottak össze Ferdinánd részére – amelyek kielégítésére pénz már persze nem jutott.

Jurisics Miklós mindenesetre jól szolgálta urát, s 1529-ben Ferdinánd nekiadta Kőszeg uradalmát és várkapitányságát. Jurisicsnak ekkor már olyan híre-neve volt, hogy Ferdinánd erdélyi vajdának kívánta (volna) megtenni, s általában csak úgy írt róla, mint „akivel mindenkoron elérheti a legjobbat a kereszténység védelmére és megmentésére”.

Eközben lezajlott és kudarccal ért véget Bécs első török ostroma. A Mohács utáni polgárháborús időszak nem valami szívderítő olvasmány, s valóban, például a más-más király pártján álló Szombathely és Kőszeg között is szinte külön kisháború dúlt, amiben Kőszeg károkat szenvedett. Jurisics 1529-ben és 1530-ban két ízben is Isztambulban, szultáni udvarban, vagyis a Fényes Portán járt Ferdinánd megbízott követeként. Persze mehetett akár Jurisics, akár más követségbe, egyelőre a fegyverek beszéltek, s a szultán eltökélt szándéka volt a Habsburgok visszaszorítása Magyarországról.

A következő nagy hadjáratra a szultáni sereg 1532. április 24-én indult meg Sztambulból. Az Al-Dunától kezdve azonban előrehaladását több tényező is hátraltatta. Először elhúzódott a szokásos eszéki átkelés a Dráva mocsarain (július 27.), majd utána az igen nedves időjárású év esőzései miatt a felázott dél-dunántúli mellékutakon csak lassan jutottak előre. Ráadásul a nehéz ostromágyúkat is magukat mögött kellett hagyniuk, ezek egyszerűen beleragadtak a sárba.

Jurisics már jó előre értesült a készülődő török hadjáratról. Stájerország, Krajna (Szlovénia), Alsó-Ausztria és a Dunántúl urai regionális rendi szövetséget hoztak létre, amivel Ferdinánd bízta meg őket – hiszen a német birodalmi seregek a Bécs környéki ellenállásra kaptak mandátumot. A térség vezetői tehát mélységi ellenállást szerveztek meg. A Rába és belefutó vízek melletti malmokat felgyújtották, az állatállományt és a gabonát biztonságba helyezték, s a szerteszét portyázó török lovasoknak több ízben is lest vetettek. Szalónak és Sárvár várait sikerült felmenteni, az utóbbi esetben a Battyhány Ferenc vezette végvári huszárság megsemmisítette a török támadókat. Kicsit később pedig Szentgotthárdnál ütöttek rajta sikeresen a törökön.

Kőszeg rekonstrukciója (castle-reblog.hu)

Az előhad augusztus 5-én, a szultáni tábor pedig augusztus 10-én érkeztek meg Kőszeg alá. Mielőtt a szultáni udvari sereg befutott volna, Jurisics mást sem csinált, csak bosszantotta a törököket: ismétlődő kicsapásaival az volt a célja, hogy a Bécs körül gyülekező nagy birodalmi seregnek időt adjon a felkészülésre. Ezenkívül idő előtti rohamokat is ki akart provokálni, s ebbéli igyekezete nem is volt hiábavaló. A török rohamok pedig annak rendje-módja szerint össze is omlottak, hiszen az odahozatott könnyű lövegek még Kőszeg régi falainak sem tudtak ártani. Augusztus 13-tól a török aknaásással próbálkozott, amit azonban nehezített a rendkívül mély várárok, s magas talajvíz. De ezeken kívül mégjobban megnehezítette Forintos Mátyás tűzmester, aki ellen-aknákat ásva elhárította a török próbálkozásokat. Végül augusztus 21-én mégis sikerült egy aknát felrobbantaniuk a törököknek, de a rohamot a védők visszaverték. Ezután egy középkori módszerrel, a vívótornyok építésével próbálkoztak a törökök. Volt, amelyiket sikerült a védőknek felgyújtani, de a török eloltották. (Más adat szerint ekkor újabb aknát sikerült volna működésbe hozni). A nagyvezír annyira biztos volt a sikerben, hogy két nappal későbbre, 23-ra a szultánt is odahívta, hogy a vár bevételét megtekinteni kegyeskedjék. De nem tudták bevenni, védők ezt az ostromot is kiállták. Érdekes módon ez nem került Ibrahim nagyvezír fejébe. Ennek oka nemcsak a szultáni bizalom volt, hanem az is, hogy a janicsárok körében zendülés tört ki elsősorban a török táborban uralkodó igen rossz ellátás miatt. Kiütött a vérhas is, a szokatlanul erős esőzések miatt a vizek kiöntöttek, szennyezetté váltak. Ráadásul a felgyújtott falvak füstje az alacsony légnyomás miatt még a levegőt is megrontotta. Egy stájerországi jelentés szerint elviselhetetlen égési szag járja át a levegőt. A füst és a korom azután további légköri kicsapódást és így további esőt produkált. A gyakori esőzés után a szultáni sereg ázott varjakként gubbasztott a közeli dombokon, szőlőhegyeken felvert sátraiban.

 A janicsárok tehát megtagadták a parancsot, s emiatt a szpáhiknak kellett saját lovukon fát és rőzsét hordaniuk vár elleni művek, sáncok építéséhez. Tulajdonképpen éppen akkor érett be a határokon átívelő, regionális rendi összefogás által alkalmazott „felperzselt föld” taktika, amikorra ezeket a rendi csapatokat Bécs alá, a gyülekező táborba rendelték át. Ezt persze Jurisics úgy értékelte: magára hagyták. Eközben az ostromlottaknak még egy török-párti összeesküvést is el kellett hárítaniuk.

Augusztus 27-én még egy roham következett, s ennek kudarca után Ibrahim tárgyalásra hívta Jurisics Miklóst. Másnap a török követek először megadást követeltek, majd miután üres kézzel elküldték őket, rövidesen visszatértek: immár csak azt kérték burkoltan, hogy Jurisics vagy térjen át Szapolyai pártjára („Budára fizessen adót”), vagy pedig 2000 tallért azon nyomban szurkoljon le a török „gyalogság főparancsnokának”, vagyis a janicsáragának. Jurisics azonban az első felvetést elhárította, a másodikat pedig azzal utasította vissza, hogy nincs pénze. Ibrahimnak így sikerült a feldühödött janicsárok még egyszer a falak ellen kergetni.

A roham olyan erejű volt, hogy a Rókafok-bástyánál sikerült betörni a falakon belülre, s nyolc zászlót is kitűztek a falakra. A hagyomány szerint ekkor a Szt. Jakab-templomba és a Szt. Katalin-kápolnába menekült asszonyok, gyerekek és öregek, látva a betörést, félelmükben elkezdtek hangosan fohászkodni, jajveszékelni. A betörő török csapatok pedig úgy vélték, hogy a készenlétben álló pihent csapatok csatakiáltását hallják és félelmükben kimenekültek a várból. Meglepő hasonlóságokat mutat egyébként az eset Nándorfehérvár 1521-es ostromával, amikor is az utolsó ostromnál már a vár piacáról sikerült kiűzni a törököket, a maradék civil lakosság segítségével. Mint akkor, most is megsebesült a védelem lelke. Jurisicsot így, sebesülten érte az újabb török ajánlat: meghívták a török táborba tárgyalni. Megfelelő biztosítékok (túszok és hitlevél) beszerzése után ki is ment a nagyvezírhez. Nagyon más választása nem volt, hiszen erejük végét járták az ostromlottak, ugyanakkor korábbi sztambuli tapasztalatai alapján úgy számolt: a török csak akkor tárgyal, ha már nem nagyon tud mivel előrukkolni.

A nagyvezír mindössze annyit követelt: hódoljon meg előtte Jurisics, hiszen – mint mondta – a szultán Kőszeget Jurisicsnak „ajándékozta”. A sebesült kapitány tehát megcsókolta a nagyvezír kaftánját. A janicsáraga még követelni kezdte, hogy őt egyedül engedjék be a várba körülnézni, de Jurisics a veszélyes próbálkozást azzal hárította el, hogy a nem létező német és spanyol zsoldosokra hivatkozott, hogy tudniillik azoknak ő nem tud parancsolni – esetleg felkoncolnák a török főtisztet. A mai köztudatban szereplő jelképes zászlókitűzésről még nem volt szó, az csak egy száz évvel későbbi magyar krónikában jelenik meg. Persze, mivel a török már tűzött ki zászlót egy roham alkalmával, s Jurisics jelképesen meghódolt, igazából nincs is itt különösebb cáfolnivaló.

És miért nem délben, hanem 11-kor harangoznak Kőszegen? A legenda szerint a védők megtudták, hogy a déli harangszóig hajlandó a szultán a vár ostromát folytatni, s ezért egy órával előrehozták a harangozást, így menekültek meg. Nos, annyi bizonyos, hogy Jurisics tárgyalása utáni napon, augusztus 29-én 11 órára a török elvonult a vár alól. A szultáni napló és egy török krónikás is persze úgy írt a dologról, mintha a várat elfoglalták volna: „A pasa Dzsáfer bég műteferrikát küldte a padisahhoz azzal az örömhírrel, hogy a várat meghódították.” illetve: „Amikor a várat a pasa hatalmának erejével elfoglalták, a várhódító pasa a fényes győzelem örömhírét azonnal megküldte a magas udvarba.” Jurisicsban azonban emberükre találtak a propaganda terén is. A korszakban divatos rövid traktátus, röpirat formájában Jurisics két jelentése is bejárta Európát, majd erre alapozva újabb művek („termékek”) jelentek meg.

Az ostrom után a kiélt, letarolt dél-dunántúli útvonal helyett északkelet felé hagyta el a török ármádia a térséget. Egy 15-20 ezer fős, főként akindzsikból és moldvai oláh lovasokból álló portyázó sereget még Bécs előterének dúlására küldtek. Vajon figyelmeztetésként? Vagy utóvédként? A Leobersdorf mellett vívott csata szeptember 19-én a keresztények győzelmével ért véget. A magyar huszárok helyhez szögezték az akindzsikat, s német gyalogság bekerítette őket. Az előkészített, átszegdelt, mesterséges akadályokkal felszabdalt terepen ez a törökök teljes megsemmisülését jelentette, s a parancsnok, Kászim bég is elesett. Ez azonban már csak az 1532-es hadjárat záróakkordja volt. A főerők összecsapását láthatóan mind a németek, mind a törökök kerülni akarták. A törökök ki akarták mozdítani Bécs alól a birodalmi erőket, azok pedig várták, hogy „házhoz jöjjön” a török, a megerődített területükre.

Jurisics-szobor Kőszegen (szoborlap.hu)

A következő évben Ferdinánd és a szultán békét kötött. Úgy tűnik, ebben is része volt Jurisicsnak, mivel – ahogyan a jelentésében írta – Ibrahim nagyvezírrel tárgyaltak egy „bizonyos ügyről”, amit a nagyvezír kérésére Jurisics közvetített Ferdinánd felé. Mivel mind V.Károly császár, a Habsburg-család feje, mind pedig a szultán máshol volt lekötve a következő években (előbbi a protestánsokkal, utóbbi a perzsákkal), a béke reálpolitikán alapult. De ez a reálpolitika sajnos nekünk, magyaroknak nem volt valami kedvező. Az ország három részre szakadását tartósította, s azt az állapotot is, amelyben a Habsburgok alapvetően csak Vorfeldként, a német tartományok előtereként tekintettek Magyarországra, hiszen másfélszáz évig nem volt erejük, alkalmuk kiűzni a törököt. Ez pedig az ország állandó pusztulását jelentette. Ami például Vas megyét illeti, az 1494-es összeírásokhoz képest 1608-ban a lakosság nem érte el a XV.század végi lakosság 80%-át sem.

Jurisics horvát volt, de a „Szent Korona horvátja”, s a védők pedig részben magyarok, részben helybeli németek. A magyar köztudatban meggyökeresedett 700 főnyi védővel szemben mintegy 1000 fegyverforgató és talán 3000 civil (nő, gyerek, idős) is volt a városban. Igaz, tegyük hozzá gyorsan: ez nem jelent nagyságrendi különbséget a több tízezres török túlerővel szemben. Jurisics még a Szapolyai-párti Nádasdy parasztjait is bevette a várba, s a védőőrség jelentős része jobbágyokból állhatott.

A 11 órás harangszó az idegen megszállók elleni harc diadalát, szülőföld védelmét, a hadi fortély és az elszántság sikerét hirdeti a mai napig.

(Források: Bariska István, Horváth Ferenc és Sütheő Péter munkái)