Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Középiskolás fokon

Az általános- és középiskolai történelemoktatás jóhénány éve áll az érdeklődés középpontjában. Különösen is a tankönyv kérdése jelentett problémát: miből és hogyan tanítsanak a tanárok, hogyan és mit tanuljanak a diákok?

Első világháború. Zsidókérdés. Vörös terror, fekete terror, fehér terror. Trianon. Horthy-idők, polgári rendszer. Második világháború. Don-kanyar. Német megszállás. Vészkorszak. Deportálás. Szovjet megszállás, ostrom, málenkij robot. Remény és realitás. Kommunizmus, diktatúra, feketevágás, padlássöprés, akasztás, agyonverés, kuláklista, kitelepítés. Éhség, cs-lakások, tiéd az ország, magadnak sz…sz, ezt tanítja neked Lenin és Marx. Azután a vakító villanás: 1956. És újra: megtorlás, sortüzek, pufajkások, bántalmazás, bántalmazás és bántalmazás. Gazdák kisemmizése, állambiztonság, Kádár-kolbász.

Hogy lehet mindezt szakszerűen, tárgyilagosan, pedagógiai szempontból leadható módon elmesélni? Szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik.


Hogy lehet elmesélni mindazt, amit Márai Sándor így ragadott meg: „a [kassai] dómot mi építettük, évszázadokon át, kassaiak, őslakók, magyarok, németek és szlovákok. S a Várost is mi építettük... [a csehek] mindent kiejtettek a kezükből, mert [...] a demokrácia neonfényes homlokzata mögött alacsony homlokú, kicsinyes és vadul sovén cseh hivatalnokszellem basáskodott. Itt nem volt keresnivalójuk, ez történelmi bizonyosság. Bukásukban nincs nagyság, mert önzőek voltak, pökhendiek, igazságtalanok."

Nehezen lehet mindezt kibeszélni, nehezen lehet mindezt elbeszélni. És mégis, muszáj elmesélni. Muszáj megtanítani.

Nánay Mihály és Borhegyi Péter új, 11. osztályosok számára készült történelem tankönyve erre a nehéz kihívásra ad választ. Borhegyi Péter szinte „oktatási veterán”, két generáció óta tanít, már korábban is vett részt tankönyvfejlesztésben. Nánany Mihály pedig az új történészgeneráció egyik jeles képviselője, aki amellett, hogy gyakorló tanár, a Történelemoktatók Szakmai Egyletének elnöke is. A tankönyv praktikus, igényes, gazdagon illusztrált anyagot tartalmaz. És leginkább újszerű anyagot. Ha tételesen végig akarjuk venni az újdonságokat, a következő pontoknál mindenképpen találkozhatunk velük:

Az amerikai polgárháborúnál a főszövegben: „a déli államok – végül tizenegy tagállam – az Unióból való kilépésről döntöttek, és létrehozták a maguk szűkebb konföderációját. Ezt az északiak nem ismerték el, alkotmányellenesnek minősítették, és eldöntötték, hogy bármi áron megőrzik az Unió egységét" – vagyis világosan jelezték az alkotók, hogy ez egy szuverenitásháború volt és nem is annyira a rabszolgaságról szólt. Ezt támasztja alá a főszöveg melletti Lincoln idézet is: „Legfőbb célom ebben a küzdelemben az Unió megőrzése, nem pedig a rabszolgaság megőrzé se vagy megmentése. Ha meg tudnám menteni anélkül, hogy egy rabszolgát is felszabadítanék, megtenném"

Kisebbségi politikával való összehasonlítás az első világháború előtt – a tankönyv cáfolja azt, hogy a nemzetiségi politika miatt következett volna be Trianon. A főszövegben ezt olvashatjuk: „A magyar törvényi szabályozás a 19. századi körülmények között példátlanul széles jogokat nyújtott a nemzetiségeknek"; illetve: „A román panaszokat érdekes megvilágításba helyezi, hogy a korabeli Román Királyság területén élő több tízezres moldvai csángó magyarságnak nem volt magyar nyelvű iskolája, és egyházi autonómia helyett kizárólag román nyelven beszélő papokat kaptak. De említhetjük a románok által 1878-ban megszerzett Dobrudzsa példáját is, ahol nemcsak az oktatás segítségével, hanem egészen tudatos telepítés eredményeként segítették többségre a románságot, valamint a nem román lakosságnak még csak az állampolgári jogokat sem adták meg. A szerb kisebbségi politika sem tekinthető példaszerűnek: 1913-ban a második balkáni háború nyomán megszerzett déli területekről (Macedónia, Koszovó) szabályos etnikai tisztogatás keretében tömegével üldözték el a török és albán lakosságot, míg a bolgárokat egyszerűen szerbnek minősítették. Ez ugyanakkor nem tartotta vissza sem a szerb, sem a román politikát attól, hogy síkra szálljon az ő kisebbségeikhez képest jóval több joggal bíró magyarországi nemzetiségek védelméért."

A tankönyvben emellett hangsúlyosan jelennek meg egyes nemzetiségek szeparatista és irredenta törekvései. A 41. oldalon külön keretes szöveg helyezi európai kontextusba a dolgot a következőképpen: „1879-ig még csak nem is kellett magyarul tanulni a nemzetiségi nyelvű iskolákban tanuló diákoknak. Ez utóbbi helyzet számos európai országban még ma, a 21. században is elképzelhetetlen, nem beszélve a korabeli viszonyokról." A 42. oldalon a román sajtóból (Tribuna c. lapból) olyan cikkrészletek vannak, amelyek jelzik a kendőzetlen román törekvéseket. Forrásként pedig térképek mutatják a román és az olasz irredentizmust igen plasztikusan, de az ebben a részben található Nicolae Iorga szöveg is igen elgondolkodtató. További szemelvények sora (Ioan Aurel Poptól, Lucian Boiatól és Demkó Attilától) támasztja alá a szerzők állításait.

A tankönyv az első világháború kitörésének az okait újszerű, a történeti valóságot jobban leíró módon tárgyalja. Így a német militarizmus helyett – pontosabban mellett – a nagyhatalmi feszültségek, és a brit világuralmi törekvések is górcső alá kerülnek: „A diplomáciai kapcsolatok megromlása mögött hagyományosan a német militarizmust és II. Vilmos terjeszkedő politikáját szokták említeni. Ez az agresszivitás inkább csak a szavak szintjén jellemezte a császárt, valós döntéseiben sokkal habozóbb és bizonytalanabb volt. Militarizmus tekintetében pedig a korszak összes nagyhatalma hasonló fejlesztéseket hajtott végre, hadseregüket (a britek esetében a flottát) nagy ráfordítások árán fejlesztették, ha pedig a korszakban vívott háborúk számát vesszük figyelembe, akkor a britek sokszorosan felülmúlták a németeket." (73.) Külön izgalmas a forrás az Osztrák-Magyar Monarchia boszniai szerepéről (75.): "Azt mondta [Theodore Roosevelt elnök], hogy Ausztria fenomenálisan teljesített Boszniában" A fajelmélet a valós helyén, nyugat-európai találmányként jelenik meg: "az európai nagyhatalmak meg voltak róla győződve, hogy a modern technika, tudomány és kultúra vívmányait ők juttatják el a meghódított területekre, mintegy felemelve azokat. E gondolati körben született meg a fajelmélet is. Első hirdetői (például a francia Arthur de Gobineau és a brit Houston Stewart Chamberlain) származás és bőrszín alapján több fajra osztották az emberiséget." (70.o)

(Folytatjuk)