Középiskolás fokon 3. rész (befejezés)

"56? Ja, hát odáig el se jutottunk történelemből." Emlékszünk még a panaszokra, hogy a történelemtanárok húzódoznak a második világháború utáni történelem tanításától? Az új, ,11. osztályosoknak szóló tankönyv immár a második világháborút is tárgyalja, így egészen biztosan lesz valamennyi idő a középiskolában a '45 utáni világ bemutatására is. Tankönyv-recenziónk előző részében a trianoni békénél hagytuk abba a kötet vizsgálatát. Innen folytatjuk.

Részlet a tankönyvből.

Bangha Béla "Magyarorszáh újjászervezése" c. munkájában - amely ennek a kornak bizonyos értelemben a jellemzője is lehetne - a következőket vetette papírra: "Az eddigi helyzet az volt, hogy egy törpe minoritás a többséggel szemben bármikor keresztül erőszakolhatta akaratát, ha a vezéreknek eszükbe jutott például a posta és vasút, a közlekedési, közélelmezési, széntermelés, víz- és világításszolgáltatási vállalatok működését sztrájk által megakasztani, vagy terrorisztikus felvonulások által a maguk vágyát a „nép” akarataként feltüntetni. Ha e kisiklásokat az állam tovább is tűri, voltaképp megszűnt minden jogrend s az állam megszűnt a többség és összesség érdekének és akaratának végrehajtója, a közjó és az egyensúly oltalmazója lenni." Nos, a politikai sztrájkot persze néha nem könnyű elválasztani a szakmai, ágazati jellegű követeléseket jelentő sztrájktól, mégis, nehéz nem észrevenni, hogy itt a kommunista "élcsapat" mesterkedéseinek kifogásolásáról van szó. Érdekes, hogy jóval később, egy teljesen máshonnan induló gondolkodó, Vlagyimir Bukovszkij is mintha hasonlókat írt volna le egy másik élcsapatra vonatkozóan - amely a fogyasztói társadalmakban működve, számtalan formában megjelenve lényegében ugyanezt csinálja: "Az embernek az a benyomása, mintha a pszichopaták bármelyik kis létszámú, ámbár nagy hangú csoportocskája – alkalmasint a kimerült többség szándékai ellenében is – képes megváltoztatni az állam törvényeit és politikáját, a nemzetközi közösségek szokásait nemkülönben. A józan ész, a logika, a tudományos érvelés immár semmi megakadályozására sem alkalmas.”

De idáig még hosszú út vezet, így térjünk vissza a tankönyvhöz! A világháború és az azt követő összeomlás utáni talpraállás egyik fő kérdése a földkérdés volt. Ahogyan arra a tankönyvben korábban is kitérnek: az első világháború utáni radikális "őszirózsás" rezsim legitimációs válságát egyebek mellett az is okozta, hogy a szélsőséges, marxista szocdemek nyomására elszabotálták a földosztást. De mi volt a helyzet az ellenforradalom győzelme után? A könyv a sokat kritizált Nagyatádi-féle földreformot árnyaltan mutatja be, kitérve a földosztás körülményeire is, amit pedig el szoktak felejteni: vagyis arra, hogy az ország élelmiszer-importőrré vált, amely körülmény így az árutermelő nagybirtokok fennmaradását szükségessé tette. A 172. oldalon tárgyalt földreform leírásából én inkább a folytatás (vagyis hogy nem osztottak később földet) hiányának megemlítését hiányolom, továbbá azt is, hogy a nagybirtok egyfajta társadalmi berendezkedést is konzervált, ami a magyarság tömegeinek mozgósítását tette lehetetlenné. A birtokos parasztság valóban az újjászülető rendszer híve volt (egyébként a földreformtól függetlenül is!) de azért a megkeseredett és gyűlölködő Prónay Pál feljegyzései is talán mutatnak valamit: "Több ízben kellett úgy a községben magában, valamint az uradalmi majorokban az izgága cselédek között rendet teremteni néhány alaposan kimért botütéssel. Célom volt, hogy elsősorban az uradalmakban álljon helyre a régi jó viszony az uraság és cselédség között. Mert ilyen agrárállamban, mint Magyarország, úgy a megélhetés, valamint az egzisztenciális szempontokból a mezőgazdasági termelés akadálytalan lefolytatása igen fontos."  Modern nagybirtok cselédekkel? Nos, másfelől ez a Nagyatádi-féle földreformra támaszkodó bázisszélesítés azért kétélű volt, amint azt Molnár Gergely orgoványi lelkipásztor feljegyezte: "A szegénység lelkén egyre rág a méreg, melyet beleoltottak [t.i. a vulgármarxizmus], meg elkeserítette őket a kegyetlenség is, mellyel a fehérterror a szegények ezreit kínozta, megcsonkította és irgalmatlanul kivégezte.” A kissé hosszas kitérőt lezárva: egyfelől a Don-kanyarban vitézül verekedtek a somogyi bakák - akik egy földszűkéről híres területről származtak - másfelől 1944 őszétől az alig leplezett kommunista hatalom az új karhatalmi osztagokat tiszátúli szegényparasztokból szervezte meg, s a szektás, "proli-dikis" hatalmi törekvések szintén a nagybirtok által jellemzett Viharsarokban nyertek teret. A Horthy-idők polgári rendszerének nem volt ideje, hogy újabb földosztással és/vagy iparosítással rendezze a parasztkérdést.

Az első világháború utáni újjáépítésnek - újjászervezésnek - egy másik kérdése volt a szociáldemokrácia, a munkásság kérdése. Ennek megvilágításához az említett Bangha Béla szemelvény a 174.oldalon a Bethlen-Peyer paktum újszerű értékeléséhez ad támpontot. Ugyanitt a választási rendszerről fontos adatot olvashatunk:  "A választójogosultak mintegy 30%- os aránya európai szinten így is a középmezőnybe tartozott. (Sőt több ország volt, ahol a nők még nem is szavazhattak ekkor, például Svájcban vagy Franciaországban.)". A következő oldalon a Bethlen rendszert egy külön blokkban és hitelesen értékelik a szerzők, túllépve poszt-marxista történetírás hagyományain. A 178. oldalon külön részt szentelnek a Horthy-korszak eszmeiségének, ami korábban megint csak egy nagy hiányosság volt, enélkül nem érthető az egész korszak. Hangsúlyosan jelennek meg a Horthy-korszak szociális eredményei (178.o.) és végre kiegyensúlyozott képet kapunk a kultúráról, a Napkelet és Herczeg Ferenc is megjelenik (183.o.)

Ami az 1930-as éveket illeti, a szerzők Gömbösről új hangnemben írunk (nem mini Mussolini!), a válságkezelés pedig aktív intézkedéssorozatként jelenik meg, nem pedig csak a nemzetközi konjunktúra hatásaként. (190.o.) Gömbösre ez alapján szinte a "magyar Rooseveltként" hivatkozhatnánk, ha a New Deal valóban sikeres válságkezelés lett volna. Nagyon üdvözlendő új megközelítése a tankönyve a második világháború időszakáról az a megállapítás, hogy a források között megjelenik, hogy a britek részéről nem volt részünkre semmilyen ajánlat vagy alternatíva (221.o.) De nem csak a források között, hanem magában a főszövegben is hasonló gondolatok olvashatók: "A háború elérte a Balkánt (Jugoszlávia), majd Kelet-Európát (Szovjetunió). Magyarország geopolitikai helyzeténél fogva előbb vagy utóbb kénytelen volt vagy a németek mellett belépni vagy ennek elutasítása esetén a német megszállás borzalmas következményeit vállalni. Sajnálatos módon 1941-ben Magyarország számára nem létezett reális angolszász ajánlat, amely akár a területi revízió eredményeinek elfogadásával, akár németellenes katonai segítséggel kecsegtetett volna." (224.o.) Néhány oldallal később ismét egyértelműen fogalmaznak az angolszász álláspontról: "Az angolszász hatalmak azonban – néhány hónappal később a teheráni konferencián – átengedték a közép-európai térséget a Szovjetunió érdekszférájának, és az itteni katonai beavatkozásuk lekerült a napirendről. A továbbiakban a magyar kiugrás bátorításával a német erők gyengítését és megosztását kívánták elé." (228.o.) Ugyanitt a britekről szóló forrás megint újdonság és Veesenmayer jelentése sem szerepelt még korábban tankönyvben, hogy látható legyen a németek könyörtelen öncélúsága. A világháborúról írva megjelenik a németséget sújtó tragédiák egyike-másika is: a Wilhelm Gustloff hajó tragédiája megint novum, eddig a német veszteségekből szinte csak Drezda volt meg (241.o.) Az sem sok történésznél olvasható, hogy a német megszállással a Horthy-korszak valójában véget ért. Ehhez nem csak a szöveg, hanem a kiegészítő forrás is érdekes: "Figyelembe véve a több ezer letartóztatást és internálást, az ellenzéki pártok, illetve mintegy százharminc újság betiltását, valamint a társadalmi szervezetek zömének feloszlatását, nem túlzás rendszerváltozásról beszélni. Formálisan tehát Horthy ugyan hatalomban maradt, és az Országgyűlés is tovább működött, de érdemi tevékenységet nem folytatott, mivel rendeleti úton történt a kormányzás. Vagyis a lényeget tekintve a Bethlen István által kiépített „Horthy-rendszer" 1944. március 19-ével megsemmisült." (245-246.o.) Itt két forrás világítja meg a magyar elit 1944-es kutyaszorítóját (247.o.), de kitérnek a szerzők Horthy 1944-es szerepének árnyalt bemutatására is (250.o.). A háború részletezésénél a magyarországi hadszíntér és Budapest ostroma nagyobb részletességgel jelenik meg, hogy a diákok számára is egyértelmű legyen, hogy milyen pusztítást okozott a háború és honnan kellett újraindulnia az országnak. (251-252.o.)
Az is figyelemreméltó a tankönyvben, hogy eddig ilyen részletességgel a szovjet megszállással és a tömeges deportálásokkal nem foglalkoztak a korábbi tankönyvek. Számos újdonság (pl. szélposták) került be, és a legutóbbi összefoglalók közül a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által kiadott GULAG-málenkij robot szemelvénygyűjteményt is használták. (253-255.o.) Nagyon fontos fejlemény, hogy eddig tankönyvben ilyen részletességgel korábban nem foglalkoztak a határon túlra került magyarság elleni durva atrocitásokkal (256-257.o.)

Végre, Trianon századik évfordulója és az 1945-ös "nagy szakadás" után elérkeztünk talán oda, hogy a diákoknak is megmutathassuk: Magyarország történelme nem csak Magyarország történelme, hanem az egész Kárpát-medencéé.

Legvégül, összegzésként talán annyit engedjenek meg a tankönyv szerzői a blog írójának, hogy felidézze: tankönyvet fejleszteni nem könnyű dolog. Egy korábbi tankönyvfejlesztésben lektorként magam is részt vettem, és itt nem is csak a tudás súlyozásáról van szó, hanem arról is, hogy "tudománypolitikai szempontokból" is micsoda aknamező egy tankönyv megírása. A szerzők mindezeket és a tankönyv újszerűségét, szemléletváltását figyelemben véve igazán férfimunkát végeztek!!!