Lakitelek 35

Nemrég Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a következőt nyilatkozta: "Pesten fej-fej mellett állunk a baloldallal, a fővároson kívül a városokban – ideértve a megyei jogú városokat is – és a falvakban sehol nincsenek. Sosem gondoltam volna, hogy a kommunisták utolsó menedéke a budai hegyekben lesz." Vajon ennek mi köze lehet Lakitelekhez? 

Harmincöt évvel ezelőtt, 1987. szeptember 27-én a Bács-Kiskun megyében fekvő Lakitelek községben, Lezsák Sándor költő, tanár házának kertjében egy nagy sátrat állítottak fel. Kétszáz vendéget vártak, s több mint száznyolcvanan el is jöttek. Ezt a tanácskozást az 1943-as szárszói nagy összejövetel mintájára olyanok szervezték akiket a "népi gondolat" képviselőiként tartottak számon, jóllehet a hagyományos értelemben vett "népet" a kádárizmus brutális erőszakhulláma, amelyet "téeszesítésnek" neveznek, lényegében eddigre felszámolta. Ezenkívül most nem "népieknek", hanem utóbb már "népnemzeti irányzatnak" nevezték azt a gondolatkört, amelyet a szervezők nagy része magáénak vallott.

A lakitelki sátorban, 1987. szeptember 27. (MTI fotó)

S hogy miről volt szó? Nem kevesebbről, mint a magyar nemzet előtt álló iszonyatos problémahalmazról, amely úgy tűnt, hamarosan maga alá temetheti az országot. A kádári cinizmus, a kádári csőd, a létező szocializmus, s a trianoni átok - arra késztette a résztvevőket, hogy a láthatóan tehetetlen kommunista államapparátus helyett keressék a kiutat. A tanácskozáson tehát a rendszerváltoztatás előtt álló Magyarország legégetőbb kérdéseiről esett szó - sőt, tulajdonképpen arról is, hogy rendszert kell változtatni - és az összejövetel végén nyilatkozatot fogadtak el a résztvevők, amely csapásirányokat jelölt ki a teendőkre nézve, s amely nyilatkozat nyomán megalakulhatott a Magyar Demokrata Fórum. 

A lakitelki gyűlés fölé védőernyőt Pozsgay Imre, az MSZMP, vagyis a kommunista állampárt magas beosztású politikusa biztosított. Pozsgayt sokszor jelölték "reformkommunista" kifejezéssel, pedig egyszerűen arról volt szó, hogy egy olyasvalakiről volt szó, aki nem volt botfülű a nemzeti sorskérdések meghallására, s utóbb már csak ezek foglalkoztatták. Vajon tényleg egyeztetett a tanácskozás előtt Pozsgay és Horváth József tábornak, a Belügy III/III (Belső reakció elhárítás) csoportfőnöke? Nem tudjuk. Egy másik titkos szervezethez köthető rádóadó azonban érdekes módon számolt be a találkozóról. Az eredetileg a CIA által "gründolt" Szabad Európa Rádió adásában ugyanis Kasza László a következőket mondta be a találkozó után nem sokkal később: "Megint találgat az ország. A vetélkedő kérdése ezúttal így hangzik: mi volt szeptember 27-én vasárnap Lakitelek, a Lezsák Sándor költő házának udvarán felállított sátorban. A lehetőségek: – antiszemita. összejövetel?  – a népi írók zászlóbontása? – népi írók szövetségre lépése Pozsgay Imrével? – a hatalom technikájának újabb megnyilvánulása, hogy a Hazafias Népfront főtitkárán keresztül leszerelje a népi írók ellenállását? - nyílt, baráti összejövetel,amelyen zömében népi indíttatású értelmiségiek az ország nehéz helyzetéről tanácskoztak? Világnézetének, temperamentumának megfelelően mindenki odateszi a keresztet, ahová jónak látja. Valamennyi lehetőségre talál érvet azon a hírbörzén, amelyek nem engedélyezik a szabad, minden ilyen kétséget eloszlató sajtót."

Úgy tűnik, a Szabad Európa tudósítását annak köszönhettük, hogy ezúttal egy valóban szuverenista, magyar öncélúság jegyében szerveződő társaság találkozott, amely nem nagyhatalmi igények kiszolgálásában, s nem nagyhatalmi szervek által megszervezve, befolyásolva, vagy akár csak inspirálva akart egy kis ország sorsáról tanácskozni. És talán annak is, hogy a Nyugaton már jól bejáratott "demokratikus ellenzék" és az ahhoz közel állók információira támaszkodott a tengerentúli nagyhatalom apparátusa.

Most pedig a tanácskozás jegyzőkönyvéből lássunk néhány idézetet - van közöttük, ami máig érvényes, s van, amin vagy az idő lépett túl, vagy pedig az ország megoldotta az abban felvetett problémát. 

„Európát nem érdeklik a buzgó tanítványok, a fürge utánzók, a hűséges követők. Ha nem merünk saját múltunkban és jelenünkben, saját történelmünkben, politikánkban és kultúránkban a saját jövő-utópiánkban elmélyedni, ha nem vesszük a bátorságot ahhoz, hogy a nemzet belső kötéseinek helyreállításán munkálkodjunk, hát lezuhanunk Európáról, mint egy mállott vakolat. [...] Budapest ma sem Magyarországon fekszik, hanem a levegőben lebeg kétfelé szakadva az ideológiai irányadó Moszkva és a hitelező Nyugat között. Hasadt arca egyik felével fegyelmet jelez erre, a másikkal liberális hajlandóságokat amarra. Mimikájában nincs szabad kapacitás egyébre. Ami alatta hallgat és sötétlik megnevezetlenül, az Magyarország. Bizalmatlanság és hitehagyottság övezi itt a kétirányú mimétikus produkciót.  (Csengey Dénes)

„1970 vagy 71 óta tulajdonképpen csak az a kérdés, hogy milyen méretű »cirkusz« lesz Budapesten március tizenötödikén. Mindig akad egy-kétezer diák, vagy öregdiák, aki vállalja a kicsapatás vagy a megcsapatás veszélyét és saját dalait és jelszavait kiáltozva akar végigvonulni a történelmi helyeken. A hatalom türelmessége változó, csak egy nem változik, hogy nincs saját Március Tizenötödikénk és nem is lehet. [...] Nincs más lehetőség, mint reformpártinak lenni. Semmi sem volna végzetesebb a magyar jövőre nézve, mint egy vak lázadás, egy program nélküli értelmetlen káoszba süllyedés, mely után az ugyancsak program nélküli durva erőszak következnék, a gátlástalanság felülkerekedésével. [...] A szemünk láttára írja át gyermekeink tudatát egy idegen kéz, és nekünk szavunk sincs hozzá. A szemünk láttára teszik gyermekeink vállára apáik elkövetett és el sem követett bűneit egy bizonyos progresszió nevében, és a nép ártatlan gyermeke, mire felnő, megtanulja titkolgatni magyar voltát. [...] Most nem az értelmiségről beszélek, a magaskultúráról és még csak nem is a médiák zavaros, híg kozmopolitizmusáról, hanem a népről, a magyar népről, amelyet megóvnak attól, hogy túlságosan magyarnak érezze magát. [...] Kérdezem: nem halad-e ez a társadalom egy szörnyű kettéhasadás felé, amilyen kettéhasadás már volt a történelemben, amikor egy szellemében s vérében is idegen arisztokrácia pöffeszkedett egy szegény és szegénysége miatt szükségképpen visszamaradott népi tömegen? Nincsen semmi jele annak, hogy ez a magyar társadalom újra egy ilyen kettéhasadás felé tántorog, amennyiben kialakul egy világ felé forduló s részben kozmopolita, idegen szellemű, haszonélvező rétege és ez alatt a mindennapi gondokkal küzdő, a maga levében fővő, a világtól szükségképpen elmaradó tömeggel, néppel, nevezzük úgy, ahogy akarjuk? (Csurka István)

Pozsgay Imre interjúja a lakitelki tanácskozásról másfél hónappal később jelent meg, s az interjú végén a lakitelki nyilatkozatot is leközelte az újság. Mivel Pozsgay Imre mégiscsak a kommunista állampárt vezető politikusa volt, az interjúból az MSZMP-n belül óriási botrány lett. 

"A szocializmust azért nem mondom ilyen egyenesben, mert olyan sokféleképpen értjük, én is – akár úgy is mondhatnám – elkötelezettnek érzem magam a magam szocializmusa iránt, és valószínűleg mások is így vannak ezzel, hiszen annyiféle manipuláció maszatolta be ezt a fogalmat, hogy azért nem merem egyből közös nevezőként használni. Abban az értelemben, hogy az egyén és a közösség olyan harmóniáját akarjuk a társadalomban, amely sem Nyugaton, sem Keleten ez idáig még nem valósult meg, ebben valószínűleg mindnyájan elkötelezettek vagyunk." (Fekete Gyula)

„Ne fogadjunk el olyan döntéseket, amelyek a többségi elv megsértésével születtek. És ugyanilyen módon ne engedjük frázissá válni a nemzeti érdekeket, a demokratizmust és a közéleti tisztaságot.” (Szabad György)

"Ezek [… ] olyan kérdések, amelyeknek a megoldása csak a pártelvű pluralizmus alapján létezhet, amelynek intézményesülnie kell, amelynek a technikája ki kell hogy alakuljon, és hát körülbelül ez a fogalom az, ami egyébként is a történetileg kialakult szabadságvágyainkat, igényeinket, problémáinkat jelen pillanatban mint korszerű vagy divatos fogalom átfogja, magába foglalja ezt az egész kérdéskört." (Gombár Csaba)

"Németh László egy helyütt azt írja: az is jellegzetességünk, hogy az elmúlt századokban ha a szellemi élet építkezni kezdett, azt a politika lerombolta. Az utóbbi évek eseményei arra utalnak, hogy némelyek a politikát kisajátítva, magánvállalkozásban, gmk-ban, ám közösségi méretekben romboltak. Feltűnt az elmúlt időben, ha a szovjet társadalom és szellemi élet biztató fordulatára és tényeire hivatkoztunk, a mi leépítő vállalkozóink oktató fölénnyel közölték: nekünk nemzeti sajátosságaink vannak. Nemzeti sajátosságok? És mondják olyanok, akik korábban mindig gyanakodtak, ha valahol a szempontunk, igényeink sorában ez is felvetődött." (Ablonczy László)

Hogy a fentieknek összességében van-e közük Gulyás Gergely interjújában felvetett kérdéshez - t.i., hogy a kommunistáink a budai hegyekben "húzzák meg" magukat - arra csak annyit lehet megkockáztatni: talán van a lakitelki kérdésfelvetésekből, ami a mai napig válasz nélkül maradt...