Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Lengyelország újjászületése

"Nincs még veszve Lengyelország!"

1795-ben a három Fekete Sas (összesen 5 darab fejjel) letörölte a térképről a Fehér Sas országát. A felosztást kimondó és megindokló egyezményben a német (porosz), Habsburg és orosz uralkodók kijelentették, hogy soha nem fogják a lengyel királyi címet használni uralkodói titulasaik között, nem fogják használni a "Lengyelország" kifejezést sem, tovább leszögezték: "Lengyelország örök időkre letöröltett a térképről".

De a lengyel nemzet élni akart.

Plakát Pilsudskiról


Ezzel a nagyhatalmak közül először Napóleon vezett francia birodalom élt vissza. Persze a lengyeleken sem csodálkozhatunk, hogy az oroszok elleni hadjáratokban lelkesen vettek részt. Az azonban árulkodó jel kellett volna, hogy legyen, hogy Napóleon nem "Lengyelországot", és pláne nem az felosztások előtti egészét állította helyre, csak egy Varsói Nagyhercegséget és csak egy korlátozott területen. Napóleon veresége után a bécsi kongresszuson nem találtak helyet a lengyeleknek a Nap alatt, mindössze az Orosz Birodalom árnyékában, annak belső, autonóm tartományaként. Amikor azután a lengyelek a saját helyüket ki akarták verekedni és 1830 novemberében felkelést indítottak, a következő évben vereséget szenvedtek. Hibák, belső széthúzás mellett az orosz túlerő esett latba, míg a mérleg másik serpenyőjében nem került nyugati segítség. Sőt, a nyugatiak még örültek is, hogy a lengyelek miatt az oroszok nem tudnak beavatkozni Franciaországban és Belgiumban.

Kisebb, helyi jelentőségű felkelések után 1863-ban robbant ki a következő nagy lengyel szabadságharc, ismét az oroszok ellen. 1864-re a felkelést leverték. A nyugat-európai hatalmak egymás sanda méregetésével voltak elfoglalva, puha diplomáciai fellépésüket semmiféle siker nem koronázta. A kozákok eközben Lengyelországban még a katolikus templomokba is belovagoltak, korbáccsal hajtva ki onnan a férjeiket, fiaikat és nemzetüket sirató asszonyokat, lányokat. Lengyelországot ezután minden lengyelségre utaló jeltől megfosztották, Varsóban cirill betűs feliratok jelentek meg. Németországban pedig hamarosan erőszakos birtokpolitikával, telepítésekkel igyekeztek a Poznan környéki területek nemzetiségi összetételét megváltoztatni. A XIX. század úgy ért véget, hogy a lengyelkérdés nem képezte az európai politika tárgyát. Az 1905-ös oroszországi felfordulás azután kisebb változást hozott, s az oroszok lassanként kevésbé rettenetesnek tűntek, mint a németek, akik lankadatlanul folytatták a németesítést, mégpedig elég erőszakos módon.

A visszavonuló orosz erők által 1915-ben felrobbantott Poniatowski-híd Varsóban

Az első világháború során azután minden megváltozott. Az oroszok autonómiát, fűt-fát ígértek a lengyeleknek, és létre is hozták a Lengyel Nemzeti Bizottságot. Csakhogy 1915 elején a Krakkó felé törő orosz birodalmi seregeket a magyar huszárok állították meg Limanowánál, majd májusban a német-, és az osztrák-magyar csapatok Gorlicénél óriási vereséget mértek az oroszokra. Utóbbiak a hadtörténelemben "Nagy Visszavonulásként" ismert manővert hajtották végre, s ennek végezetével a lengyel területek legnagyobb része a Központi Hatalmak hatalmába került. A németek azonban egyáltalán nem viselkedtek felszabadítóként, míg a Habsburgoknak azon járt az eszük, hogy István főherceget a lengyel trónra ültethessék. A probléma csak annyi volt, hogy a család feje, Károly császár önmaga akart volna lengyel király lenni, és  István két lánya olyan lengyel hercegi házakból választott férjet, amelyek oroszpártiak voltak. Vilmos herceg, István fia pedig már egy lépéssel is tovább ment: ő lett (volna) a Habsburgok ukrán ágának a megalapítója! Végül a német hadsereg főparancsnoksága is ellenezte a tervet.

1916. november 5-én a német és az osztrák-magyar uralkodó közösen kiadták a lengyel királyság újraalapításáról szóló nyilatkozatot. 1831 óta először jelent meg a lengyel zászló a varsói királyi váron! Hamarosan létrehozták az Ideiglenes Államtanácsot is. A németek közben titokban arra készültek, hogy több tízezer négyzetkilóméternyi területet annektáljanak, ahonnan a lengyel és zsidó lakosságot kitelepítik, és német telepeseket küldenek a helyükre. Amire viszont nemcsak készültek, hanem meg is csinálták, az az volt, hogy szó szerint kifosztották a lengyel területeket. Az osztrák-magyar haderőnek és államvezetésnek sok szava már nem volt. 1917. november 12-én az Ideiglenes Államtanács azután Régenstanáccsá alakult. Közben az eredetileg oroszpárti lengyel Nemzeti Bizottság az orszországi fölfordulás és a bolsevik előretörés miatt Párizsba tette át a székhelyét, és a szövetségesek megkezdték egy lengyel hadosztály felállítását. Ebben egyébként le voltak maradva az osztrák-magyar haderő mögött, amely már 1914-ben engedélyezte egy Lengyel Légió felállítását Józef Pilsudski vezetése alatt. Pilsudski hamarosan a Régenstanács hadügyminisztere is lett, egészen addig, amíg a németek börtönbe nem vetették, függetlenségi törekvései miatt. Ezzel csak annyit értek el, hogy nemzeti hőst csináltak Pilsudskiból - aki minden megszálló ellen küzd. Közben a lengyel államiság alapjai azért megjelentek: az iskolák és a bíróságok lengyel kézbe kerültek. A huzavona a hadseregszervezés körül folyt tovább, érthető okokból a lengyelek nem akartak a német birodalmi Polnische Wehrmacht regrutái lenni. A Pilsudski által létrehozott titkos, földalatti Lengyel Katonai Szervezet viszont egyre bővítette mozgásterét és taglétszámát. Távolabbra keleten azonban az 1917-ben a cári orosz hadseregben létrehozott I. Lengyel Hadtest 1918 elején légüres térben találta magát: a bolsevik puccs után Leninék felszólították, hogy oszlassa fel magát, amire persze a hadtest legénysége és tisztjei sem voltak hajlandóak. Összecsaptak a bolsevikokkal, majd a Szovjet-Oroszország békére kényszeríteni akaró és előreterő német birodalmi erőkkel kötöttek helyi jellegű egyezményt az együttműködésről...

Pilsudski és stábja még 1914-ben

1918 kora őszére kiderült, hogy a németek és a Központi Hatalmak már biztosan elveszítik a háborút. Október 7-én a Régenstanács kimondta Lengyelország függetlenségét. Közben Lublinban egy rövid életű Lengyel Népköztársaságot kiáltott ki egy szocialista politikus, úgyhogy a varsóiak sürgősen követelték a németektől Pilsudskit. November 10-én hazatért, és a Régenstanács a következő napon, november 11-én kezébe tette le a katonai és a polgári hatalmat is.

Lengyelország újjászületett. Nem lehetett letörölni Európa térképéről.