Tóth Eszter Zsófia
Tóth Eszter Zsófia

történész, társadalomkutató

Magyar labdarúgók, akik a pályán vesztették életüket

A pályán életüket vesztett magyar labdarúgók emlékére.

2021. június 12-én a világ a dán futballista, Christian Eriksen életéért egy emberként aggódott. Eriksen a Dánia-Finnország EB mérkőzés első félidejének végén, a 43. percben esett össze a pályán. Újraélesztéssel, gyors orvosi segítséggel stabilizáltak az állapotát és kórházba került. Csapattársai falat alkottak körülötte, míg az orvosi ellátás zajlott. Kasper Hjulmand, a dánok szövetégi kapitánya fogalmazta meg, hogy az Eriksen körül kialakult óriási szolidairtásban- amikor a szurkolótábor is a nevét skandálta – megmutatkoztak az olyan emberi értékek, melyek a sportsikereken is túlmutatnak: a szeretet és szolidaritás.

Jelen írásomban olyan magyar focisták történetét idézem fel, akik a pályán hunytak el. Sokan emlékeznek még Fehér Miklós tragikus esetére, aki a portugál Benfica játékosaként meccs közben, szívroham következtében vesztette életét. Most azonban régebbi példákat szeretnék felidézni, amely esetekben egy kivétellel a mérkőzést nem folytatták.

Fehér Miklós emlékműve a Benfica stadionjában (Wikipedia)


Lóránt Gyula, az Aranycsapat 37-szeres válogatott középhátvédje 1981-ben vezetőedzőként dolgozott a görög bajnokságban, amikor csapata, a PAOK Szaloniki játszott az Olympiakosz ellen, a 76. percben kapott szívrohamot és azonnal meghalt. 58 éves volt mindössze. Lóránt legendás edző volt Theszalonikiben, nagyon szerették.

Lóránt az Aranycsapatban önfeláldozó és becsületes játékos volt, vérbeli profi. A Rákos diktatúra alatt megpróbált külföldre távozni, azonban társaival együtt lebuktak, így az Andrássy út 60-ba, a budaörsi internálótáborba került, majd másfél évre Kistarcsára, az internálótáborba. Egy fogát kiverték, ezt később ereklyeként őrizte. Káprázatos karriert futott be az Aranycsapatban. Ő nem Puskásékkal hagyta el az országot, tartva attól, hogy az 1956-os forradalom után visszatér majd a legkeményebb Rákosi diktatúra, hanem 1963-ban. Puskás és Czibor is arról beszélt az Aranycsapat című filmben, hogy számukra a legfontosabb a magyar haza szeretete volt és óriási honvágyuk volt külföldön, azonban szakmai karrierjüket csak ott tudták folytatni, ezért döntöttek az emigrálás mellett. Ez így volt  Lóránt esetében is. Azonban a honvágy és annak tudata, hogy nem térhetnek haza, folyamatos stressztényező volt az Aranycsapat emigrált tagjainak életében, így Lórántnál is. Mivel ők a Honvédban katonai rangot is kaptak és a Magyar Néphadsereg állományába tartoztak, így jogosan tarthattak attól, hogyha újra Magyarország földjére lépnek, disszidált katonaszökevényként ítélik el őket. Lóránt Gyula nem térhetett vissza szülőföldjére. Családja 2011-ben temette újra Kőszegen. Lóránt halálának körülményeiről tudjuk, hogy mivel Lóránt végzetes szívinfarktusa a kispadon történt, úgy döntöttek, a játkosoknak nem mondják el az igazat, csak annyit, hogy rosszul lett és kórházba szállították. Így a játékosok folytatták a meccset és megnyerték 1-0 eredménnyel. (The day we lost Lóránt - PAOKFC)

Kiss III. Lászlót 1967 júliusában a Budafok—Egyetértés Nyári Kupa-meccs 55. percében sújtotta agyon a villám. A villámcsapáskor minden játkos a földön fekve maradt és Kissen kívül Szekerest is ölben vitték le a pályáról. Őt sikerült megmenteni, Kiss azonban életét vesztette. A mérkőzést nem folytatták.

Lóránt Gyula (imago werek)

Ekkor hozták azt a szabályt, hogy villámlás esetében félbe kell szakítani a mérkőzést vagy edzést, azonban 1970-ben nem így jártak el, így újabb tragédia történt.

Szucsányi András, az MTK 29 éves labdarúgója a dunavarsányi futballpályán edzés közben villámcsapás következtében hunyt el. A tragédia körülményeire Balázs Imre edző így emlékezett vissza: „Augusztus 21-én délután, valamivel négy óra előtt, a főépület Duna-parti oldalán álltam. Sütött a nap, és néztem a kajakosok edzését. Ekkor, váratlanul, mindent el­homályosító éles fényt láttam, majd hatalmas csattanás következett. Gondoltam, a közelben csapott le a villám. A futballpálya felé rohantam, ahol megdöbbenve lát­tam, amint az MTK játékosai négykézláb kóvályogva kúsznak az épület felé. Csak Szucsányi és Koritár maradt fekve. Palicskó edző térdelt felettük és segítségért kiabált, hogy hozzunk hordágyat, s keressünk orvost. Közben mesterséges légzéssel és szívdörzsöléssel próbálta eszméletre téríteni őket. Koritár esetében ez szerencsé­vel is járt, de Szucsányi meredt testét csak pokrócba fektetve tudták lehozni a pá­lyáról. (…)Én közben elszalasztottam a szakácsot a Csepel Autógyár mentőorvosáért, aki ha­marosan meg is érkezett. Később Taksonyból is jött egy orvos. Mind a ketten meg­állapították a halált, amely a villámcsapás pillanatában következett be.” (Tükör, 1970. szeptember 8.) Az edzést természetesen nem folytatták.

Bajnok lett a Vasas, kiesett az Ózd (Képes Sport, 1962/16.) Szucsányi ekkor igazolt az Ózd keretéből a Diósgyőrhöz, majd néhány év múlva az MTK-hoz.

Staller Tamás 24 éves labdarúgó, a MALÉV kapusa 1978. augusztus 30-án a Budapest Spartacussal vívott NB II-es mérkőzésen a II. félidő 18. percében vetődéssel kapott el egy labdát, majd a földön maradt. Próbált a játékos felállni, teste azonban nem engedelmeskedett, kettőt rándult. A mérkőzés kezdete előtt fél órával heves esőzés, vihar volt, a pálya sárdagonya maradt. A pályán nem volt orvos, a gyúró próbálta újraéleszteni. A mentő csak 15 perccel később érkezett meg. A halál okát úgy határozták meg, hogy a nehéz labda tompa ütése miatt heveny reflexes szívbénulás lépett fel. Óriási felháborodást keltett közönség soraiban, hogy a mérkőzés helyszínén nem tartózkodott orvos, mert feltételezték az azonnali orvosi segítség megmenthette volna a kapus életét. Gyermeke születését már nem érhette meg. (Képes Újság, 1978. szeptember 16.)

Áttanulmányozva ezen eseteket, azt láthatjuk, hogy az edző, Lóránt Gyula esetét kivéve, amikor a játékosok elöl eltitkolták a történteket, fel sem merült az, hogy a mérkőzéseket folytatni kellett volna. Az emberiesség ekkor még felülírta a sport mögötti üzleti érdekeket.