Magyar-lengyel diverziós műveletek Kárpátalján 1938-ban

1938 elején a magyar kormányzat érzékelte, hogy az addigi, „versailles-i rendszer” alapjai recsegnek-ropognak, s ezért fokozta a revízió érdekében tett információs és diplomáciai tevékenységét. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a náci Németország provokációs célra felhasználható segédnépként tekint a magyarokra. Egy ilyen hálátlan szerep azt a lehetőséget is magában hordozta, hogy miután "beugrattak", egyszerűen cserben hagynak minket – arról nem is beszélve, hogy ez a szerep kiszolgáltatottá teszi az országot a németeknek.

Hitler Csehszlovákia megtámadását tervezgette, amihez a magyar kormány nem akart asszisztálni. Részben a fent elmondottak miatt, részben pedig azért, mert nem is rendelkezett a szükséges katonai erővel. A német hírszerzés ráadásul fokozatosan meg is szüntette a magyar katonai felderítéssel az információcserét, ami még jobban eltántorította a magyar vezetést a meggondolatlan akcióktól. Végül is azonban az események logikája nyomán, az a furcsa helyzet állt elő, hogy a müncheni döntést követően inkább a németeknek állt  érdekében támogatni a magyar revíziós törekvéseket. Így került sor az első bécsi döntésre. Hitler mondogatta is utólag morgolódva: aki az asztalhoz akar ülni és enni akar, annak a főzésből is ki kell venni a részét.

A magyar kormányzat azonban az első bécsi döntésig olyan utat keresett, amellyel a területi követeléseket katonailag is alá lehet támasztani, viszont ami szükség esetén letagadható. Megkezdődött tehát egy nagyszabású vállalkozásnak, a Rongyos Gárdának a létrehozása és bevetésének előkészítése. A cél a Csehszlovákiához tartozó Kárpátalja volt. Eredetileg tizenkilenc (I-XIX. számozott) speciálisan felkészített lövész-zászlóaljat terveztek felállítani, de végül is csak nyolc zászlóalj állt fel. Ennek oka többek között az is volt, hogy a kormányzat a nyilas vezető káderek és a kisnyilasok jelentkezésétől is tartott, mivel a nyilasok fegyverhez és kiképzéshez akartak jutni egy puccskísérlet céljából. A kisnyilasok és egyes frakciós nyilasok vonatkozásban a szervezésnek volt egy, az előbbieknek látszólag ellentmondó célja is, tudniillik, hogy őket a nyilas mozgalom fő áramától el lehessen távolítani, esetlegesen kormányzati befolyás alá vonni. 1938 nyarán ezért átvizsgálták a jelentkezőket, és nem kevés embert távolítottak el az alakulatoktól. Közben a németek megszagolták a készülődést és a német sajtó provokációs céllal, szenzációhajhász módon nagy terjedelemben számolt be a készülődésről. A magyar fél különböző ürügyekkel igyekezett elhárítani a nem kívánt hírverést, többek között az 1919-es különítményes Héjjas Iván bevonásával. Héjjasék meg is alakították a H-csoportot, amely magára vonta a figyelmet.

Rongyos Gárda alakulat 1938-ban ("A m.kir. XVIII. honv. lövész zlj." a felirat szerint, bár a képen még egy századnyi erő sincs. Forrás: Roncskutatás.com)

A valódi vállalkozás előkészítését végző Homlok Sándor és Stefán Valér vezérkari tiszteken kívül a régi szegedi bajtársat, Kozma Miklóst bízták meg felügyelettel és lebonyolítással. Október első napjaira az akció előkészületei nagyjából lezajlottak. Ezekben napokban Budapesten, egy vezérkari megbeszélésen felmerült, hogy a lengyelek segítségét kellene kérni. Lengyel Béla varsói magyar katonai attasé javaslatára tehát a lengyel külügyminisztériumhoz fordultak. A terv a lengyel fél egyetértésével találkozott. (Lengyel Béla lesz az, aki már hadtest-parancsnokként 1944. augusztusában eszközeihez mérten hatékonyan segíti majd a lengyel Honi Hadsereg náciellenes varsói felkelését).

A cél a magyar-lengyel határ kialakítása volt, illetve a lengyelek részéről talán az ukrán nemzeti mozgalom – amely szélsőséges irányt vett – elleni fellépés is ott volt a háttérben. Szeptember elejétől ugyanis a kárpátaljai ruszin politikusok egyre hangosabban követelték az autonómiát Prágától. Végül október 8-án a csehszlovák kormány jóváhagyásával Kárpátalján autonóm ruszin kormányzat jött létre. Az első vezetője Andréj Bródy volt, aki komoly politikai támogatottsággal bírt a ruszin lakosság körében. Ruszin-párti volt, nem pedig nagyukrán. Október 26-án azonban Bródyt letartóztatták, mivel a magyarok részére végzett kémkedéssel vádolták. Helyére August Volosin került, aki egyértelműen a nagyukrán, radikális irányzatot képviselte. Kétségtelen, hogy a ruszin illetve „magyarorosz” identitásúak mellett ekkora már jócskán akadtak önmagukra nagyukránként tekintő csoportok a kárpátaljai szláv nyelvű lakosság soraiban, de többséget még nem alkottak. Februárra, a választások idejére azonban a Volosin-féle mozgalom már meggyőzéssel és erővel sikeresen mozgósította lakosság többségét önmaga mellett. A Volosin-rezsim önálló fegyveres erő létrehozásába kezdett – ez lett a Kárpáti Szics, másképpen a Szics-gárda – és nekilátott az intenzív ukránosításnak. Alig egy hónappal létrejötte után pedig egyenesen internáló (koncentrációs) tábort létesített Rahó (Rakhiv) városka mellett, a Dumen-hegyen. A lágerbe a Volosin-rezsim politikai ellenfelei kerültek. Az őrséget eleinte a csehszlovák csendőrség, később a Szics-gárda adta. A főként magyar és ruszin foglyokat embertelen körülmények között tartották.

Magyar-lengyel határ a Kárpátokban (Magyar Hírlap, Laborc György fotója)

Összességében felmerült tehát a lehetősége, hogy a Hitler-barát Volosin-rezsim megszilárdulásával egyfajta ukrán „Piemont” jöhet létre, ahonnan a Kárpátokon túli ukrán lakosságú területeket meg tudja szerezni a lengyel állammal szemben szervezkedő ukrán nacionalista szervezet. Az ukrán "Piemont" létrehozását végeredményben azonban maguk Hitlerék is inkább csak lebegtették, hiszen nem akartak osztozni, pláne nem olyan játékossal, aki még nincs is a pályán.

Ebben a keretrendszerben került sor a lengyel-magyar diverziós műveletek végrehajtására. A lengyel diverziós műveleteket Stenge B. Csaba tárta fel több tanulmányában, az alábbiakban ezekből idézek:

„A lengyel vezérkar főnöke, Wacław Stachiewicz tábornok 1938. október 7-én adta ki a parancsot a „Feszítővas” („Łom”) fedőnevet viselő diverziós műveletek megszervezésére és végrehajtására. A művelet vezetésével október 19-én a lengyel vezérkar 2. osztálya (hírszerzés) keleti referatúrájának parancsnokhelyettesét, Feliks Ankerstein őrnagyot bízták meg. A két részre osztott diverziós csoportot Władysław Guttry százados az igen aktív ungvári lengyel konzulátusról segítette hírszerzési adatokkal a műveleteket. A szorosabb kapcsolattartás érdekében Budapestre küldtek egy összekötő-stábot. A vezetői struktúra kiépítésével párhuzamosan megkezdték az önkéntesek toborozását a művelethez. Közöttük fontos csoportot jelentettek az október 1-jén elfoglalt Teschenből (Zaolzie) származók. A tescheniek előnye az volt, hogy jólbeszéltek csehül, a katonaidejüket pedig leszolgáltak; mivel korábban a csehszlovák haderőben teljesítették szolgálatukat, ismerték az ott rendszeresített fegyvereket is. Egyesek közülük szeptemberben Teschen [csehül: Těšín, lengyelül: Cieszyn, ómagyarul: Tessény] térségében részt is vettek már néhány kisebb, ott végrehajtott lengyel diverzáns akcióban, tehát néhányan ilyen jellegű tapasztalatokkal is rendelkeztek. [A teschenieken kívül a többiek azonban] nem ismerték Kárpátalját, egy számukra teljes mértékben ismeretlen terepen kellett diverziós tevékenységet folytatniuk, ahol a lakosság zöme ráadásul a számukra ismeretlen ruszin nyelven beszélt. A tescheni önkénteseken túl, a diverziós műveletek első szakaszában bevetett lengyel személyi állománytöbbsége a Kárpátaljával északon határos galíciai területekről származott, az itteni lengyel félkatonai szervezetek (lövészegyletek) önkénteseiből állt. A bevetés céljából szervezett csoportokhoz mindig igyekeztek helyismerettel rendelkező lengyel vezetőket is találni a határ menti övezetből. Az 1938. október 22-étől meginduló akciókat polgári öltözékben hajtották végre. Felszerelési tárgyaikkal kapcsolatban ügyeltek arra, hogy azokon ne legyeneklengyel eredetre utaló nyomok (például fegyvereik zömét Mannlicher karabélyokalkották). Az 1938. november 2-án meghozott első bécsi döntést követően a „Feszítővas” diverziós művelet a második fázisába lépett. Egy rövid átszervezést követően, november 10-étől zömében lengyel katonák (önként jelentkezett hivatásostisztek, tiszthelyettesek és tisztesek, illetve sorállomány) vettek részt [az] akciókban. Az akciócsoportok létszámát is növelték, de a diverziós műveletek második fázisában az ütőképesebb lengyel katonák dominanciájának fő oka mégis az első bécsi döntés volt. Ez Kárpátalját jelentős részben Csehszlovákiánál hagyta, és a lengyelek siettetni szerették volna a jelentősebb nyomásgyakorlással a közös határ létrehozását. A katonai dominancia egyenes következménye volt az is, hogy 1938. november 18-án a diverziós műveletek irányítását a lembergi VI. hadtest parancsnoka, Władysław Langner dandártábornok hatáskörébe utalták. Végül november 25-én adták ki a parancsot a „Feszítővas” diverziós műveletek beszüntetésére. Ennek oka nyilvánvalóan az volt, hogy – kellő német támogatás hiányában – Magyarország 1938. november második felében nem indított önálló katonai akciót Kárpátalja egészének birtokba vételére, így a lengyelek a műveleteket okafogyottnak ítélték. Az utolsó akciót november 28-án hajtották végre alengyel diverzánsok. A résztvevő csoportokat november 28. és 30. között feloszlatták, a pénzügyi elszámolás december 8-ára ért véget, míg a lengyel katonai alakulatoktól kölcsönzött felszerelési tárgyak visszaszolgáltatása december 14-éig megtörtént.”

A lengyelek 722 fővel összesen 56 vállalkozást hajtottak végre.

Magyar-lengyel találkozás 1939. március 18-án Vereckénél (Magyar Hírlap, Laborc György fotója)

A magyar Rongyos Gárda akciói közül néhány sikeres volt. Mellettük voltak komoly kudarcok is (pl. a salánki erdőben történt fegyverletétel). Végül 1939 elejére a nagyjából 800 főnyi rongyosgárdista többségét leszerelték, 52-en elestek, 57-en megrokkantak. Mintegy másfélszáz gárdista maradt csak szolgálatban 1939. január 6-án, amikor a „vízkereszti csatában” a csehszlovák erők a Munkács melletti Oroszvég falunál levő Latorca-híd elfoglalására komoly akciót indítottak – sikertelenül. A csehszlovák rajtaütés visszaverésében a rongyosok is részt vettek.

A magyar-lengyel katonai együttműködés ugyan rövid távon eredménytelen volt, de mivel Kárpátalját a Honvédség 1939 márciusában visszafoglalta, mégiscsak létrejött a lengyel-magyar közös határ. Abban az időpontban tehát a magyar-lengyel közös diverzió – amely egyik nagyhatalomnak sem volt ínyére – nagyon is helyénvalónak tűnt. Néhány hónappal később, 1939 szeptember-október folyamán pedig ezen a közös határon keresztül menekült el 100 ezer lengyel. Kárpátalján azonban a helyreállított magyar uralom nem tudta teljesen megnyerni a ruszinok szívét - kérdés, hogy az adott körülmények között ez egyáltalán lehetséges lett volna-e?

Források: Stenge B. Csaba következő tanulmányai: Lengyel diverziós műveletek Magyarország támogatására 1938. október–novemberében I. rész (Hadtudomány 2017 elektronikus szám, pp. 52-60.); Lengyel diverziós műveletek Magyarország támogatására 1938. október–novemberében II. rész (Hadtudomány 2017 elektronikus szám, pp. 75-83.);
Sources about the Voloshyn Regime's Concentration Camp at Dumen Hill in 1938–1939 (Limes 2020 vol 2. pp. 39-48.); illetve a Fedinec Csilla szerkesztette: Kárpátalja 1938-1941. Magyar és ukrán történeti közelítés. Kiadja: Teleki László Alapítvány, Budapest, 2004. c. kötet adatai)