Horváth Angelus
Horváth Angelus

történész

Mi fán terem a vármegye? I. rész

Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy belezavart a belpolitikai uborkaszezonba az a két Alaptörvény-módosítási javaslat, melyet a múlt héten Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője terjesztett be az Országgyűlés elé. Az egyik javaslat praktikus megfontolásból azt szorgalmazza, hogy ezentúl öt évente, egy időben rendezzék meg az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat. A másik, jóval izgalmasabb javaslat ezzel szemben sokkal inkább a szimbolikus térben mozog: azt indítványozza, hogy a „megye” helyett hosszú idő után ismét a „vármegye” elnevezés legyen használatos. Ez utóbbival foglalkozunk.

Az indoklás szerint a megyék elnevezése a „magyar történelmi hagyományokra, a történeti alkotmányunk vívmányaira” való tekintettel változna meg, ugyanis közigazgatásunk alapvető területi egységei az államalapítástól kezdődően a 20. század közepéig a vármegyék voltak. A hagyományos közigazgatást – és a vármegye kifejezés használatát – a Rákosi Mátyás vezette kommunista hatalom számolta fel, hogy helyette szovjet típusú igazgatást vezessen be. Ezzel összefüggésben a javaslat leszögezi, hogy „[a] vármegye szó használatának visszaállítása a mai magyar jogrendbe biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek.” Valamint, hogy „a vármegye szó használata a nemzeti összetartozás eszméjét, közös történelmi emlékeink megőrzését és egyben a magyar demokrácia nemzeti karakterét is erősíti. A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése.”

A mostani és a következő írásban nem a politikai dimenzióit vizsgáljuk meg a kérdésnek, hanem magának a vármegyerendszernek a történetét vesszük górcső alá. Annak a vármegyerendszernek, mely ugyan az évszázadok során rengeteget változott, alakult, ám elmondható, hogy egészen 1949-ig, ha nem is zavartalanul, de szervesen fejlődött.

Fejér vármegye címere, államalapító Szent István királlyal


A királyi vármegye kialakulása szorosan kötődik az államalapításhoz. A területi igazgatás alapjaként funkcionáló intézményről sokáig úgy tartották, hogy német minta meghonosításának eredményeként jött létre, később pedig, főként a második világháború után, történetírásunk – természetesen nem véletlenül – valamiféle szláv előzményeket igyekezett kimutatni. Ám valójában a vármegyék kialakulása sokkal inkább egy sajátos belső fejlődésre vezethető vissza, egyszerűen azért, mert jelentős átfedések mutatkoznak a megyehatárok és a Kárpát-medencében letelepült „törzsi arisztokrácia” uralmi körzetei között. Nem tudjuk pontosan, hány vármegye alakult ki Szent István királyunk uralma alatt, annyi azonban bizonyos, hogy számuk legalább tizenötre tehető.

A 13. század során a korábbi királyi vármegye szép lassan átadta helyét a gazdasági-társadalmi átalakulás hatására megszülető nemesi vármegyének.  Ebben nem kis szerepük volt a közismert nagyarányú birtokadományozásoknak, amelyek hatására a várispánságok jelentősége gyakorlatilag megszűnt. Több tényező, nem utolsó sorban az uralkodói érdekek álltak a mögött, hogy az ebben az időben kialakuló nemesi rend – a nyugat-európai tendenciákkal összhangban – önálló önkormányzatot hozott létre. Ez a nemesi önkormányzat tulajdonképp az igazságszolgáltatásban mutatta meg magát először, s csak később terjedt ki a törvényhozásra, valamint a közigazgatásra. A középkor alkonyán megszilárduló nemesi vármegye működése alapjaiban tért el a királyi vármegyéétől, amit jól mutat az a tény is, hogy szinte csak – a továbbra is a királyi hatalmat képviselő – ispán vezető szerepe maradt változatlan. A megyei jogkörök királyi közbenjárással apránként kibővültek, a vármegye befolyása az országos politikára egyre erőteljesebbé vált. Az sem véletlen, hogy Hunyadi Mátyás a főurakkal való küzdelmei egyik epizódjaként kísérletet tett arra, hogy ellenfeleit vármegyei igazságszolgáltatás alá vonja. Mindemellett létrejött egy fontos intézmény, a megyegyűlés is, melyen már nem csak bíráskodás folyt, hanem más ügyekben is eljártak: országos adókat kezdtek behajtani, bírákat, később országgyűlési követeket is választhattak, belső közigazgatási egységeket hoztak létre stb. Végül: a korábbiakkal ellentétben egyre több megye kapott saját címert, jól felismerhető szimbólumot.

A török hódoltság alatt a vármegyék feladatai nemhogy csökkentek, de speciális helyzetük miatt még meg is sokasodtak. Egyrészt kulcsfontosságú honvédelmi kötelességek garmadáját vállalták magukra, úgy mint a várépítés, a szállítmányozás, vagy a végvárak élelemmel és egyéb szükséges dolgokkal való ellátása. Emellett immár gondoskodniuk kellett az útépítésekről, valamint az árvízvédelemről és a vízrendészetről is. Az igazságszolgáltatás területén nélkülözhetetlenné váltak a megyei bíróságok, hiszen képesek voltak helyben, megyei szinten ítélkezni, ami hozzájárult ahhoz, hogy a megmaradt országrészek ne süllyedjenek káoszba, anarchiába.

A 17. századtól a vármegyék élén álló, az uralkodó által kinevezett és a központi hatalmat képviselő ispánt főispán megnevezéssel kezdték illetni. Több megyében is örökös főispánok látták el feladataikat, egyes családoknak (pl. Nádasdy, Esterházy) sikerült örökletessé is tenniük a tisztséget. Az alispánok álltak a megyei tisztikar élén, őket a közgyűlés választotta. Persze komoly konkurenciát nem jelentettek a főispánok számára, hisz többségük éppen az ő familiárisaik közül került ki. Mindenesetre a megyei közgyűlés súlya az idők során meghatározóvá vált, úgy is fogalmazhatunk, hogy a rendi érdekek képviseletének elsőszámú fórumává nőtte ki magát. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a helyi rendi érdekképviselet mellett a közgyűlés a központi hatalom territoriális végrehajtó szervének funkcióit is ellátta, szerepe tehát igencsak összetett volt.

A kiváló történész, Eckhart Ferenc szerint a nemesi vármegye egy meglehetősen sajátos magyar intézmény volt, mely egyrészt a modern közigazgatás kiépülése előtt kulcsfontosságú feladatokat látott el, másrészt pedig évszázadokon keresztül sikeresen védelmezte az alkotmányosságot Béccsel szemben, vagyis a nemzeti szuverenitás őreként tekinthetünk rá.

Folytatjuk.

(Felhasznált irodalom: Engel Pál: Szent István birodalma - A középkori Magyarország története. Budapest, MTA, 2001.; Horváth Attila: A nemesi vármegye. Az alkotmányosság védőbástyája. Rubicon, 2018/ 3-4. 8-15. o.; Liktor Zoltán Attila: A nemesi vármegye az igazságszolgáltatás tükrében, különös tekintettel a Hunyadi- és a Jagelló-korra. Iustum aequum salutare, 2017/1. 211-223. o.; Zsoldos Attila: Visegrád vármegye és utódai. Történelmi szemle, 1998/1-2. 1-33. o.; Dominkovits Péter Sopron vármegye. Rendi jogok védelme - központi törekvések végrehajtása. A 16-17. századi magyar megye funkciói. Rubicon, 2018/ 3-4. 112-117. o.)