Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Mi lenne, ha…? Ha a „Gerilla” című könyv valóra válna?

Egy sötét forgatókönyv Európa összeomlásáról. Polgárháború Franciaországban, fegyveres konfliktusok a világban. "Mi lenne, ha...?" - ha a ma ismert európai életünk fenekestől felfordulna?

A történészek nem szeretnek a jövőre nézve bármit mondani. Ez érthető, hiszen homlokegyenest ellenkezik a hivatásukkal, ami alapvetően a múltra fókuszál. Nem is véletlen, hogy ezen a blogon nem a „mi lenne, ha?”, hanem a „mi lett volna, ha?” kérdésfelvetés mentén ígértünk egy-egy írást havonta. Most azonban kivételt szeretnék tenni, két okból. Egyrészt a polcon eddig porosodó, Laurent Obertone által írott „Gerilla – Franciaország” végnapjai című könyvet (az első részt) most olvastam el. Másrészt azért, mert a napokban futott körbe a hír, hogy húsz magas rangú francia csendőr- és katonatiszt nyílt levelet tett közzé (az eredeti itt), amelyben a polgárháború veszélyére hívták fel a figyelmet - a Gerilla című könyvhöz hasonlóan.

A „Gerilla – Franciaország végnapjai” című könyv egy disztópikus képet, egy összeomló civilizáció rajzát vetíti elénk. A történet szerint a Franciaországban a rendőrök és „fiatalok” szokásos összecsapásai közül az egyik többszörös tragédiába torkollik. Ez az utolsó csepp és az iszlámista hálózat megmozdul és merényletek sorával kiiktatja az ország technikai hátterét. Ez azonban őket is lebénítja, mivel nincs hol közzétenni az üzeneteket, a lefejezős videókat, a fenyegetéseket. Eltűnik a színről a „közvetítők” hada is, hiszen az állam lebénulásával elvesztik a szerepüket, amely a zsarolásra és a szipolyozásra épül.

Franciaországi "fiatalok" egy szétvert rendőrautón ünneplik győzelmüket (Grasscity)


A Gerilla nem könnyű könyv, szándékosan durva. Rövid, pattogó tőmondatai néha már-már zavaróak. Egy politikai ponyva. Történetszövése sem teljesen valószínű hipotézis. E szerint ugyanis más országok nem avatkoznának be a Franciaországban zajló káoszba. Nos, a könyvben leírt mértékű erőszak esetén ez már csak az atomerőművek miatt sem valószínű. Van más gikszer is történetben. Az egyik párbeszédben egy katonatiszt engedélyt kér a beavatkozásra, de egy szabadkőműves tábornok leinti, s így szinte a teljes francia haderő lábhoz tett fegyverrel nézelődik.  Azonban a francia történelemben a politizáló tisztikar, sőt a katonai puccs jelensége sem fehér holló; így azt gondolom, hogy a Gerilla c. regényben leírt teljesen passzív hadsereg nonszensz.

A tábornokok mostani nyilatkozata, amely polgárháborút jósol, egészen kemény megfogalmazásokat tartalmaz: „a külvárosok hordáiról” írnak, illetve arról, hogy számos területen már nem érvényesül a francia állam fennhatósága, és megállapítják: „A veszélyek egyre erősednek, az erőszak napról napra növekszik.”

Az utca művészete (Grasscity)

Nos, a tábornokok valószínűleg nem azért írtak, mert ők is olvasták a Gerillát. Hanem a Gerilla és a tábornokok levele is a hétköznapi tapasztalatból származik.

De vajon mi lenne, ha tényleg erőszakspirálba zuhanna Franciaország? A szélsőbaloldali aktivisták és az iszlám szélsőségesek immár megyényi területeket szereznek meg. Az anarcho-kommunista körzetekben a kezdeti lelkesedés után az „erősebb kutya uralkodik”. Mad Max világa köszönt be, de a fennálló rend elleni gyűlölet még egyben tartja őket. Az iszlám területeken kitűzik az Iszlám Állam fekete lobogóját, és a Szíriából és Irakból ismert lefejezések, rabszolga-kereskedés és más hasonlók köszöntenek be. A baloldali kormány tárgyalni próbál, és tüntetéseket szervez a „toleranciáért”, miközben leáll az egész ország. Elképzelhetetlen terror-merényletek zajlanak le, és nincs is kivel tárgyalni, hiszen nem egy központtal, hanem helyi hadurakkal, imámokkal állnak szemben. Közben a zöld kancellár Németországban a francia atomerőművek leállítását javasolja és kategorikusan elhatárolódik a beavatkozástól, a történelmi előzményekre hivatkozva. Nem is nagyon lenne kivel-mivel beavatkozni, hiszen a hadsereget a „szélsőjobboldali gyanú” miatt leépítették. Erre az ottani törökök is vérszemet kapnak, s nekiállnak a néhány utcányira lakó kurdokkal rendezni a számlát. Vajon Ausztriát is magával rántaná a német bizonytalanság? Kérdés az is, hogy a skandináv államokban a svéd vagy a dán modell érvényesül-e; az előbbi esetében itt is megindulnak a mészárlások, az utóbbi forgatókönyv azonban legalább az állam összeomlását megakadályozná.

Az autógyújtogatás immár hagyomány (praag.org)

Az erőszak átterjed Olaszországra is, és itt az olasz egység kezd el széttöredezni. Spanyolországban megszüntetik a monarchiát és szélsőbaloldali kormány alakul. Azonban ott is kicsúszik a gyeplő a kezükből, erre Marokkó csapatokat küld „békefenntartónak” Dél-Spanyolországba, az egykori Al-Andalús granadai emírségének területére. Nagy-Britannia hezitál, mire a 2012-es „plazmatévé-lázadáshoz” hasonló zavargások törnek ki. Hollandia és Belgium összecsapások színterévé válik, bár a flamand részen úgy-ahogy fenntartják a rendet. Brüsszelben az eurokraták negyede kiürül, szellemvárossá válik. A NATO szétesik, az ENSZ is átalakul, és immár nyíltan fehérellenes szólamok terepévé válik.

Európában egyedül a visegrádi országokban, illetve Szlovéniában és Horvátországban, s talán Szerbiában marad szilárd a közrend és az államiság. Eleinte ellátási zavarok lesznek a just-in-time láncok megszakadása miatt, és a turisztika is komoly csapást szenved, de a káosszal szembesülve a kormányok mögé felsorakozik a lakosság. A korábbi újraiparosítási program sikere most komoly tényezővé lép elő. Romániában a hadsereg veszi át a hatalmat, és az oroszok és Törökország között próbálnak egyensúlyozni. Ráadásul a saját, immár több milliós, nagyrészt integrálatlan cigány lakosságukkal is valamit kezdeniük kell.

Törökország minden bizonnyal megpróbálná helyreállítani egykori balkáni uralmát, valamilyen formában, kezdve a lelkes Bosznián, majd Koszovón, Albánián keresztül a kiürülő Bulgáriáig és a kaotikus Görögország szigetvilágáig. Lecsapna a határain kívüli kurd területekre is, ami azonban egy állandó vérző sebet okozna, és konfliktust Iránnal. Oroszország bizonyára megszállná Észtországot és Lettországot, és Kelet-Ukrajnát is. Litvániába és Nyugat-Ukrajnába azonban lengyel csapatok érkeznek, de nem kerül sor fegyveres konfliktusra, mivel az oroszoknak nem érdeke a túlterjeszkedés. Ráadásul a nyugati piacok összeomlása miatt a nyersanyagaikat egyelőre csak Közép-Európában tudják értékesíteni. Nyugat-Ukrajnában viszont a lengyel katonaság és az ukrán paramilitáris erők közötti viszony okoz komoly gondot. A kaukázusi tűzfészek belobban, az áttekinthetetlen adok-kapokból az oroszok csecsen vazallusai kerülnek ki megerősödve. Irán nekilát megvalósítani a „siíta félhold” Jemennel, Katarral, Bahreinnel kibővített változatát. Izrael taktikai atomcsapást mér a győzelmesen előrenyomuló perzsa erőkre. Távolabbra nézve, vajon a két ellenséges atomhatalom, India és Pakisztán között elszabadulna-e a pokol? Kína közben a tenyerét dörzsölve „szorosabbra fűzné viszonyát” Vietnammal, Tajvannal, esetleg a Fülöp-szigetekkel is. De bajban lennének: a nyugati piacok elvesznek, a Selyemút részben értelmét veszti!

Dünös "fiatalok" Franciaországban (Grasscity)

A legnagyobb rejtély az Egyesült Államok. Mihez kezdenének? A francia atomerőművek biztosítását bizonyára elvégeznék, de ezen kívül? Egyszerre nem tudnak a Csendes-óceánon és Európában is erőt alkalmazni, hacsak nem vetnek be atomfegyvert. A rend helyreállításához egy új inváziós hadsereget kellene felállítani, ráadásul ehhez ideológiai váltásra is szükségük lenne. Vajon képes lenne a megújulásra az USA?