Mi lett volna, ha...? Horthy Miklós 1919-es feljegyzése a katonai esélyekről

Horthy Miklós 1919. október 28-án egy fontos katonapolitikai összegzést készített. Az „Emlékirat a külpolitikai helyzetről és annak behatásáról a magyar nemzeti hadsereg feladataira” című számvetés jól megmutatja, milyen katonai helyzetben volt 1919 őszén Magyarország, ezért érdemes belőle hosszabban is idézni.

A Székely Hadosztály emléktáblája Hadadon

Egyértelműen Romániát tartja a legkomolyabb ellenfélnek, emlékirataiban is úgy ír hadseregükről, hogy az „erős és jól felfegyverzett”. Románia: „A kb. 29 gyalog és 2 lovashadosztályból álló román hadsereg (…) zömével (13 gyaloghadosztály) Magyarországon; csaknem 1/3-ával (9 hadosztály) az orosz besszarábiai fronton s csekélyebb részekkel (kb. 3 hadosztály) a bolgár fronton van lekötve, míg 4 gyaloghadosztály utolsó időben az ország belsejébe lett visszavonva. A román haderőket ez idő szerint nem lehet egyöntetűeknek minősíteni; az ún. román kir. hadosztályok erősen különböznek az erdélyi és bánáti, valamint a légiós hadosztályoktól; míg előbbiek úgy szervezés, mint kiképzés és fegyelem tekintetében jóknak minősítendők, addig a 7 erdélyi és bánáti, valamint 3 légiós hadosztály határozottan gyengébb anyagból lévén összeállítva, csak mint másodrangú alakulat vehető számításba.” „Románia (…) Kelet-Európában ez idő szerint a legszámottevőbb katonai tényező, annyival is inkább, mert az őt környékező országok hadseregei, Szerbiát kivéve, jelenleg komoly veszedelmet nem jelentenek számára.”

Szerbia: „a hadsereg jelenleg kb. 19 gyalog- és lovashadosztályból áll; ezen haderőből kb. 8 gyalog. és 2 lovashadosztály az Orsova–Báziás–Nagykikinda–Szabadka–Baja–Pécs–Muraszombat 200 mentén fekvő vonalon van összpontosítva; a fent említett erők zöme, 5 gyalog- és 2 lovashadosztály a Bánátban vonult fel az ott csoportosított román erőkkel szemben.” „Minden okunk megvan rá, hogy Jugoszláviával egészben és annak részeivel (Horvátország, Szerbia) lehető jó viszonyt tartsunk fenn, mégpedig nemcsak a jövendő segítségre való tekintettel, melyet tőlük Románia ellen várunk, hanem azért is, mert jövő fejlődésünkre életszükségletű tengerhez való út minden körülmények között Jugoszlávián át vezet (Horvátország–Fiume vagy Szerbia–Macedónia–Szaloniki).”

Csehszlovákia: „a haderő jelenleg 12 gyaloghadosztályt tesz ki. A 12 hadosztályból 6 a magyar területen, 3 a lengyel fronton, 3 pedig az anyaországban, illetőleg a német fronton van elhelyezve.”

Az Ipoly menti harcokban részt vett katonák és gimnazisták a dejtári vasútállomásnál (Őrhalom község honlapja)

A dokumentum csak a Romániával szemben való fellépéssel számolt, következtetése pedig a következő: „jelenleg a magyar csekély haderők (legfeljebb 3 hadosztály, kevés tüzérséggel, hiányos felszereléssel és kevés lőszerrel, utánpótlási lehetőségek nélkül) még akkor sem szállhatnak (Romániával) eredményesen szembe, ha már nagyon előrehaladott szervezést Erdélyben és a románok által megszállt más területeken számításba vesszük.”

Horthy – ugyanúgy, mint korábban Kun Béla – a keleti szövetségben reménykedik Romániával szemben, csak nem a vörösökben, hanem a fehérekben: „Gyenyikinnel és az ukránokkal helyre kell állítani a szoros katonai-politikai összeköttetést, hogy előkészületeink párhuzamosan és tervszerűen folyjanak. Románia ezen frontján a legfontosabb tényező Gyenyikin. Ennek jelenlegi hadserege: 70 000-80 000 fő és melyet kozákalakulatok és orosz fehércsapatok képezik. Hadserege a legutolsó hírek szerint sikeres előnyomulásban van észak felé.” A jövendő kisantant tehát 1919 őszén korabeli magyar számadás, egy Horthy által jegyzett értékelés szerint 62 hadosztállyal rendelkezett. Ugyanakkor sajnos 1919 október végére Gyenyikin stratégiai vereséget szenvedett Nyesztor Mahno anarchista Fekete Seregétől és a szovjetek Vörös Hadseregétől. Az "ukránoknál" pedig 1919 végére Kijevtől déltre a "halál négyszöge" alakult ki, a lengyelek, a visszavonuló fehérek, az előretörő vörösök és az ellenséges románok szorításában.

A Napról napra Trianon szerzői így zárják ezt a bejegyzésüket: "De utolsó gondolatként kérnénk az olvasót, gondolkodjon el azon: kinek jó az a magyarázat, hogy Trianonról csupán a magyarság, azaz száz évvel ezelőtti elődeink tehetnek, és közben nem nézzük a szembenálló erőket? Mivel a hadisten általában a nagyobb és jobban ellátott hadseregek mögött van, az biztos, hogy egy elhúzódó háborúban nem lettek volna jók a magyar esélyek, ha nem sikerül legalább egy, de inkább két ellenféllel megegyezni." Nos, valóban 1919 őszén már semmiféle területvédelmi esély nem volt. 1918 őszén sem sok, de még azt sem ragadta meg az akkori budapesti vezetés. Vagyis erről csak annyit tudunk, hogy meg sem próbálták!

Mi azonban próbáljunk meg egy alternatív gondolatsort azonban végigvinni. Ehhez nem fogunk foglalkozni Grigorjev atamán átállásával a vörös oldalról a fehérekhez, nem fogunk foglalkozni a francia tervekkel, sőt, még a Székely Hadosztállyal sem. Egy egészen meglepő változót állítunk át a történelemben. Tegyük fel tehát, hogy valamikor a milleniumi ünnepségek után meghasonlás támad a magyarországi szabadkőműves mozgalomban, és felbukkan egy erőteljesen nacionalista csoport, amely számos páholyt magához hajlít. Tevékenységüknek köszönhetően a sajtóban tematizálódik a már ekkor megfigyelhető erdélyi román térnyerés, sőt, a kőműves testvérek egyre többet beszélnek a magyarságot általában fenyegető cseh, szerb, stb. tervekről. Mivel az Országgyűlésben is vannak páholytagok, ezért sikerül napirenden tartani a témát, és sor kerül egy hatékony magyar állambiztonság felállítására - még a háború előtt. Nem a közös hadseregből, hanem a honvédségtől és a csendőrségtől vezényelnek át tiszteket, továbbá civil detektíveket a rendőri szervektől. Az állambiztonság kartotékrendszert állít fel, és megszervezi az elhárítást nemcsak a hadsereg magyar ezredeinél, és a nemzetiségek politikai csoportjaiban, hanem a szociáldemokrata párt sorai között is. Az első háborús év után a nacionalista magyar szabadkőművesség sikeresen lobbizik az Országgyűlésben a korlátozott földosztás és a választójog kiterjesztése érdekében. Egyúttal egy olyan politikai képviseletre is szert tesznek, amely népesség szélesebb tömegeinek érdekeit jól kommunikálható módon védi a háborús esztendőkben, s fellép a nékülözés és a visszaélések ellen, anélkül, hogy defetista nézeteket képviselne. A szocdem szakszervezetek egész sorát nacionalista irányba fordítják át.

A Székely Hadosztály emléklapja

Amikor 1918 júniusában a császári és királyi hadvezetés még egy offenzívát akar, azt a magyar titkosszolgálat hálózatai és a nacionalista kőművesek akadályozzák meg. Így elmarad a szerencsétlen piavei csata. 1918 őszén a Központi Hatalmak vereséget szenvednek, de a magyar titkosszolgálat már kész tervekkel rendelkezik. Nem kerül sor a padovai fegyverszünetre és nem esnek újabb tízezrek fogságba. S mivel van megbízható politikai képviselet, és sajtó is, hatékonyan evakuálják az eleve védhetetlennek ítélet területeket. Nincs teljes szétesés, nincs Katonatanács, viszont sikerül egy régi-új hadsereget felállítani. Egyúttal a magyar ügynökök Belgrádban felelevenítik régi kapcsolataikat, s a szerbekkel a románok rovására igyekeznek megállapodást nyélbe ütni. Más magyar ügynökök Horvátországban a szerb-ellenes érzelmeket próbálják felkelteni. Utóbbi nem túl sikeres, az előbbi viszont a kimerült és a kiürített Délvidéken üresbe markoló szerb államot fogékonnyá teszi a megállapodásra. Néhány kisebb magyar győzelem Szeged-Szabadka vonalán újabb súllyal esik latba. A francia expedíciós sereg algériai egységeihez a magyar szolgálat boszniai muzulmán lelkészeket és agitátorokat küld. A bomlasztás nem áttörő erejű a fegyelmezett alakulatoknál, de óvatossá teszi a franciákat.

Keleten a román előrenyomulást végül is a jelképpé váló zilahi csatában sikerül megállítani, s utána Kolozsvárt is felszabadítják a magyar erők. A védelmi állásokon még az újjászervezett román hadsereg sem tud áttörni.

Északon a magyar egységek eleinte beengedik a cseh légiókat, majd a népi támogatásra alapozva (amelyet Hungária  vagyis Uhorsko még a szlovák lakosság között is élvez!) ellentámadásba mennek át 1918 végén. 1919 elejére nagyjából a régi cseh-magyar határon stabilizálódik a front. Közben magyar ügynökök fegyvereket szállítanak a Német Birodalomból a a Szudéta-vidék több milliós német lakosságának. Az ottani felkelések leverése leköti a cseh erőket.

A magyar titkos diplomácia alaposan megdolgozza az olasz kormányzatot, s meggyőzi őket, hogy egy erős Magyarország jobban szolgálja az olasz érdekeket, mint egy felhizlalt Románia meg egy olaszellenes Jugoszlávia. A magyar diplomaták a franciáknál komoly gazdasági előnyöket ígérnek: a csepeli kikötőt, az egész MÁV-ot, és néhány nagybankot. Elősegíti a  tárgyalásokat az olaszokkal és a franciákkal, hogy a mind a két oldalon kőműves testvérek is ülnek. A magyar szolgálat tagjai nem fukarkodnak a kenőpénzzel a korábban Svájcban elhelyezett összegekből: az olaszoknál és a franciáknál is csinos borítékok kerülnek néhány politikus zsebébe. A háború előtt megnyert francia, brit, amerikai és olasz lapszerkesztők és újságírók eleinte ódzkodnak a bosszúéhes véleményklíma miatt, de végül is van az az összeg, amiért elkezdik az óvatosan magyarbarát cikkek közlését.

Itt hagyjuk abba. Hogy mindez hagymázas képzelgés lenne? Lehet. De a fordítottja egyenként és összességében sajnos nem biztos, hogy annyira elrugaszkodott feltételezés...