Mi Ukrajna számára a "győzelem napja"?

"Minden másképp történt" (Józef Mackiewicz)

Néhány nappal ezelőtt Zelenszkij elnök bejelentette: határozat-tervezetet küldött a parlamentnek arról, hogy ezentúl a nemzetiszocialista Németország fölött aratott győzelmet nem május 9-én, hanem május 8-án fogják ünnepelni.

A második világháború végén 1945. május 7-én írta alá az általános fegyverletételi megállapodást a nemzetiszocialista Németország utolsó kormányzata. Csakhogy, mivel Rheimsben, az angol-amerikai vezetésű („nyugati”) szövetségesek főhadiszállásán tették ezt meg, kitört a botrány, hiába volt jelen egy szovjet tábornok is az aláíráskor. A szovjetek ugyanis nem hagyták jóvá a fegyverletételi szöveget, és a Rheimsben jelen levő szovjet tábornok sem volt felhatalmazva az aláírásra. A szovjetek többféle, technikai jellegű, illetve szövegszerű kifogásokkal is éltek, és Eisenhower amerikai tábornok azonnal egyetértett velük. Természetesen elvi problémájuk is volt – mi az, hogy a németek nem a szovjetek előtt kapitulálnak? Másnap tehát, május 8-án megismételték az aláírást Berlinben, egy némileg módosított szövegű okmánnyal, Zsukov marsall főhadiszállásán. Mire azonban késő este, valamikor 11 óra előtt aláírták az okmányt, az időeltolódás miatt Moszkvában már május 9-e volt. Így tehát azóta is a nyugatiak május 8-án, míg szovjetek, s utánuk az oroszok hagyományosan május 9-én ünnepelték a második világháborús győzelmet.

Az Esti Újság 1944. október 19-i száma (négy nappal a nyilas hatalomátvétel után)

Zelenszkij elnök a következőket tette közzé: „Visszaadjuk államunknak az őszinte, ideológiai adalékok nélküli történelmünket. Soha nem fogjuk megfeledkezni arról az erőfeszítésről, amellyel az ukrán nép hozzájárult a nácizmus feletti győzelemhez. És nem fogjuk megengedni az olyan hazugságokat, miszerint a győzelem a háborúban akármelyik ország vagy nemzet részvétele nélkül megtörténhetett volna. […] És ahogyan elpusztítottuk az egyik gonoszt, most ugyanúgy pusztítjuk el a másik gonoszt.”

A berlini ukrán nagykövet tovább fokozta: „Ukrajna és az ukránok nagyon fontos mértékben járultak hozzá a győzelemhez. És a nácizmus Európából való kiírtásához.”

Az ember egy pillanatra elgondolkozik: ha ez így van, akkor miért van a németekkel együttműködő Ukrán Nacionalisták Szervezetének (OUN) állami kultusza Ukrajnában? És miért van szobra a németekkel együttműködő Roman Suhevicsnek? És vajon a hitleri Németország tényleg összehasonlítható lenne Putyin Oroszországával? 

Kezdjük az utóbbival: az, hogy Oroszország agressziót követett el Ukrajna ellen, nyilvánvaló. Akár provokálták, akár nem. De ettől még a mai Oroszországot össze sem lehet hasonlítani a hitlerájjal.

Az Ukrán Nacionalisták Szervezete, az OUN viszont már a kezdetektől együttműködött a németekkel. Nem is csoda: hiszen az ukrán etnikai többségű területeken a „lengyelesítést” erőltető lengyel államot elsősorban Hitlerék zúzták szét. A német hadsereg és a biztonsági szervek már a szovjet hadjárat megkezdése előtt felállították az ukránokból toborzott Roland és a Nachtigall zászlóaljakat, és komoly pénzösszegeket bocsátottak az OUN rendelkezésére. A két speciális zászlóalj állományából többen részt vettek a Barbarossa-terv-, vagyis a németek Szovjetunió elleni támadásának első időszakában lefolytatott pogromokban és tömeggyilkosságokban. Később a két zászlóaljat összevonták, de az egy éves szerződésük után az állomány nagy része nem kívánta meghosszabbítani szerződését. A németek persze próbálták tartóztatni őket, volt, akit le is tartóztattak – köztük az emlegetett Roman Suhevicset. Neki sikerült megszöknie a fogságból, s csatlakoznia az időközben kiépülő földalatti ellenálláshoz. Az OUN ugyanis, miután a németek elfoglalták Lemberget, nyilatkozatot tett közzé az önálló ukrán államiság létrehozásáról. Ehhez persze nem fűlt a foga a németeknek, és el is utasították. Közben az OUN két részre szakadt: a németekkel való kollaborálást, fábiánus taktikát javasló OUN-M szárnyra, illetve a „mindent bele, mindenki ellen” szemléletű OUN-B szárnyra. Utóbbi a B megjelölést Sztyepan Banderáról, Ukrajna mai nemzeti hőse kezdőbetűjéből kapta. Abszurd, de az OUN-B katonai, illetve hírszerző kádereinek zöme kezdeteben az említett, német szolgálatban álló speciális zászlóaljakból került ki.

1942 őszén az OUN-B több kisebb fegyveres csoportot integrálva létrehozta az Ukrán Felkelő Hadsereget. Mivel látták, hogy a németeknek eszük ágában sincs semmiféle önállóságot adni Ukrajnának, ezért már 1941 őszétől a német hatóságok elleni felkelést készítették elő.

Ekkoriban Ukrajnában működött még a németek által szervezett kisegítő rendőrség is, amelynek ukrán tagjai azonban elsősorban az ukrán nacionalista szervezetek felé voltak lojálisak. Ezt megelőzően már létrejött a németek jóváhagyásával az Ukrán Népi Milicia, amely a zsidók, „muszkoviták” és lengyelek elleni harcot tekintette feladatának.

1943 márciusától a kisegítő rendőrség azon tagjai, akik egyúttal OUN tagok is voltak, titkos parancsot kaptak a politikai vezetéstől, hogy az Ukrán Felkelő Hadsereghez csatlakozzanak. Ekkortól kezdve az UPA megkezdte a németek elleni hadjáratát is. A gerillaharc egész évben folyt, párhuzamosan a lengyelek ellen elkövetett tömegmészárlással (a volhíniai tragédia). 1943 őszétől azonban egyes UPA vezetők helyi jelentőségű megállapodásokat kötöttek a németekkel, de az összecsapások nem szűntek meg. 1944 közepére pedig az UPA jószerivel teljesen felhagyott a németek elleni támadásokkal. Miközben ezek az események zajlottak, 1943. áprilisában a németek meghirdették a Waffen SS 14. hadosztályának megalakulását. Az SS „Galizien” (ukránul: Halicsina) hadosztályba többszörös volt a túljelentkezés. A hadosztály azonban csak 1944 közepére állt fel teljesen. Később azután bekapcsolódott a harcokba, s egyes egységei – vagy azok tagjai – zsidóellenes atrocitásokban is részt vehettek. Ma Ivano-Frankivszk városában utca van elnevezve a hadosztályról, és április 28-án, a hadosztály megalakulásakor emlékmenetet is tartanak

És most vegyünk egy nagy levegőt. Ukrajnából nem azok harcoltak az elejétől a végéig a nácik ellen, akik ma az ukrán emlékezetpolitika (illetve sokszor inkább fél-hivatalos emlékezetkultúra) homlokterében állnak. Hanem azok, akik a kommunista partizánosztagokban küzdöttek, vagy a Vörös Hadsereg soraiban. Hogy ők viszont nem a független Ukrajnáért harcoltak? Igaz. S hogy az ukrán nacionalisták ezzel szemben a szovjet fenyegetést tekintették a nagyobb rossznak? Az ő szempontjukból érthető. Viszont szintén az ő szempontjukból nézve, nehéz megérteni, hogy ma pontosan mit ünnepelnek május 8-án.

Hiszen 1945. május 8-a után ottragadtak a Szovjetunióban, vagy pedig emigrációba kényszerültek.