Munkács

A honfoglalás idején már cölöperődítmény állt a munkácsi várhegyen. Az első ezredfordulón Szent István megerősítette a falakat, később Szent László pedig teljesen kőfallal kerítette körbe a várat. III. Béla király jegyzője, Anonymus a híres Gesta Hungarorum című művében meglehetősen egyszerűen magyarázza a település nevének eredetét: eszerint a honfoglaló magyarok a Vereckei-hágón átkelés után elhatározták, hogy a várhegyen fognak megszállni, és a Kárpátokon való átkelés nehézségeire utalva a helyet a „munka” szó után Munkácsnak nevezték el.

Munkács vára ma (Wikimedia)

---

Annyi bizonyos, hogy a tatárjárás idején ugyan ostromolták Batu kán csapatai, de a várat nem tudták elfoglalni. Ezután szinte mindegyik jelentősebb uralkodónk fejlesztette. Az Anjou-korban olasz mesterek építették tovább a várat, majd Hunyadi János kormányzósága idején szabad királyi várossá tette. Az 1514-es parasztháborúban a város a felkelőket támogatta, így ezt a rangját elveszítette, de az ország három részre szakadása után az Erdélyi Fejedelemségben továbbra is fontos szerepet töltött be. 1657-ben a II.Rákóczi György lengyelországi kalandját megtorolni kívánó lengyelek felégették a várost, majd egy évvel később a tatárok következtek.

A legfontosabb magyar „sztori” a várban Zrínyi Ilona, a várvédő asszony története.  1672-ben a kuruc felkelők ostromolták, de nem tudták elfoglalni. Zrínyi Ilona két gyermekével már ennél az ostromnál is a várban volt. Végül a felkelők vezére, Thököly Imre házasággal szerezte meg 1682-ben. Thökölynek és a kuruc ügynek gyorsan leáldozott, miután a törökök 1683-ban Bécs alatt döntő veresét szenvedtek. Ráadásul amikor a váradi pasa elfogatta Thökölyt, a kuruc csapatok inkább vállalták a császári zsoldot, mintsem a hitszegő török melletti kiállást. Thököly egykori királysága Felső-Magyarországon villámgyorsan elolvadt, s 1685 késő őszére csak Munkács vára maradt kuruc kézen. Itt azonban Thököly felesége, Zrínyi Ilona vezette az ellenállást. Novemberben érkezett meg Caprara császári tábornok a várhoz, amelyet 4000 főnyi katonaság védett. Átadta Caraffa levelét, amelyben meghódolásra szólította fel a védőket, és nekilátott az erőd zárolásának. A módszeres ostromhoz kevés embere volt, s a védők gyakran ki-ki csaptak a falak közül. Bár lövette a falakat, sokat nem ért el, s míg a védők újabb készleteket tudtak gyűjteni a környékről (amelynek lakossága őket segítette), a császár katonái éhezni kezdtek. Zrínyi Ilona többször is feltűnt a várfalon, személyesen lelkesítette a védőket, néha még a kis Rákóczi Ferenc (a későbbi fejedelem) és Rákóczi Julianna is elkísérte. Végül Caprara 1686. április végén elvonult a falak alól, csak gyenge lovassági megfigyelő erőket hagyott a környék és Munkács kurucainak szemmel tartására. Thökölyt közben ugyan szabadon engedte a török, de érdemi segítséget nem tudott nyújtani feleségének. 1687-ben tértek vissza a császáriak Munkács alá immár komolyabb erőkkel. Zrínyi Ilona ékszereit Lengyelországba küldte és pénzzé tetette, így volt pénze a zsold kifizetésére. A varsói francia követtől kért segítséget, hiszen közben egész Európát bejárta a hír, hogy egy bátor asszony dacol a császári önkénnyel. Ráadásul XIV. Lajos korábban a kurucok pártfogója volt, de különböző okokból ekkor már nem akarta támogatni az egyébként is veszett ügyet. Így csak értékes ékszereket küldött Zrínyi Ilonának, de érdemi segítséget nem. A hosszúra nyúló ostrom, és a stratégiai helyzet kilátástalansága közben megtörte a védősereget, s Absolon Dávid kapitány megállapodott a császáriakkal. 1688. január közepén adták át a várat, a védők amnesztiában részesültek, de Zrínyi Ilonát és gyerekeit mintegy túszként Bécsbe vitték. Ott az édesanyától elszakították a gyerekeket.

Madarász Viktor: Zrínyi Ilona vizsgálóbírái előtt

Rákóczi Ferenc azután már a szabadságharc vezetőjeként tért vissza Munkácsra. A vár alatt vívott ütközetben súlyosan megsebesült. Amikor pedig Munkács kuruc kézre került, nagy ráfordítással egy francia tiszt vezetésével korszerű erőddé építette át. Munkács utolsónak tette le a fegyvert, már a szatmári békekötés után.

Munkács azonban nemcsak Zrínyi Ilona ésa Rákócziak emlékét őrzi.

1848. május 2-án kiszabadították a várbörtön politikai foglyait, s ennek emlékére a középső körbástyán elültettek egy hársfát. A Szabadság Fájának nevezett hársfa egészen 1961-ig állt, amikor is egy vihar kidöntötte. Így sajnos ez nem, de más viszont őrzi az 1848-1849-es idők emlékét.

1849 év áprilisában ugyanis az Őrhegynél (Podhering) diadalmas ütközetet vívtak a tavaszi hadjárat hátát fedező kisebb magyar erők – gyakorlatilag egy honvédzászlóalj, a várőség honvédjai és népfölkelők. Megfutamították Galícia felől benyomuló, jóval erősebb császári oszlopot. Csaknem fél évszázaddal a csata után merült fel a gondolat, hogy emlékművet állítsanak az ütközet helyszínére. 1901-ben fel is állították az gúla alakú emlékművet, rajta egy emléktáblával. Alig két évtized múlva a cseh megszállók letépték az emléktáblát, s a folyóba dobták. 1939-ben a város visszatérése után az emléktáblát is visszahelyezték. 1945-ben a szovjetek tépték le. 1990-ben visszahelyezték, de mivel fémből volt, 2000-ben ellopták. Ezt követően egy márványtábla került vissza a gúlára. Azóta is ezen olvasható az eredeti szöveg: „Az 1849. évi április hó 22. napján a Magyarország állami függetlenségéért e helyen vívott győzelmes ütközet emlékére emelte a hazafias kegyelet 1901-ben.”

A podheringi emlékmű (Kárpátalja.ma)

A munkácsi Turul-szobor előtt a kolozsvári Mátyás-szobor avatásának 120. évfordulója alkalmából írott bejegyzésembe arra hívtam fel a figyelmet, hogy történelmi emlékezet, emlékmű, szobor illetve a demográfia összefügg – vagyis ha elfogy, aki emlékezzen, aki útszélre kerül, irrelevánssá válik az adott közösség emlékezete. Ez alól a legnagyobb kultúrák természetesen bizonyos értelemben kivételek, de munkácsi Turul szempontjából bizonyára van annak jelentősége, hogy a város magyar ajkú lakosainak a száma 1901-ben 12 és fél ezer volt (a 17 ezerből), míg 2001-ben a 86 ezres városban 10 százaléknyi magyar akad. Egy nemzet történelmi jelképét sokkal nehezebb elvinni az adott helyről, ha a lakosság nagy részét a szóban forgó nemzet alkotja. Ha egy tizede, akkor kevésbé nehéz. Azonban van még egy probléma, és ez nem a kisebbségbe szorult kárpátaljai magyarság létszámához köthető. A Budapesti Történeti Múzeumban 2015-ig Mátyás király kolozsvári szobráról olyan tájékoztató szöveg volt olvasható, amely a szobrot a „szeparatista nacionalizmus ikonikus alkotásának” nevezte. (A szöveget egyébként a Magyar Patrióták Szövetségének kezdeményezésére megváltoztatták). Itt csak arra szeretnék rámutatni, hogy a demográfia mellett az adott közösség identitás-tudata is számít. Azon kívül, hogy a kolozsvári szobor nem lehet „szeparatista”, hiszen felállításakor Kolozsvár Magyarország része volt, az ember elgondolkozik: vajon a munkácsi Turult minek nevezné az adott szöveg írója?

Sajnos ne higgyük, hogy egyedül lenne az illető a vélhetően lesújtó véleményével.