Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Náci és szovjet, Hitler és Sztálin – néhány gondolat paktumról, háborúról, emlékezetről

Tényleg támadásra készült Sztálin? Miért nyertek a szovjetek? A nyolcvan évvel ezelőtt már javában zajló német-szovjet konfliktus kérdései, amelyek a mai napig parázs vitákat gerjesztenek. Összefoglaló felsorolásunk, a bloggazda megítélése alapján.

Nyolcvan évvel ezelőtt már javában törtek előre a tengelyhatalmi szövetség csapatai a Szovjetunió területén. A végeredmény és néhány sarokpont kivételével azóta is vita van. A történelemtudomány és a történetírás, az ideológia és az emlékezetpolitika szempontjai egyaránt befolyásolják, hogy ki milyen álláspontot foglal el. Az alábbiakban az általam a legvalószínűbbnek tartott forgatókönyv-részleteket próbálom tételesen összefoglalni, természetesen a mi magyar szemszögünkből.

Német katonák a Barbarossa hadművelet idején (Brittanica)


  • Német-szovjet együttműködés az első világháború óta kisebb-nagyobb kihagyásokkal szinte folyamatos volt. Ez Hitler hatalomrajutása után sem szakadt meg, s a „legszebb” példája kétségtelenül a Tuhacsevszkij elleni koholmányok csereberélése volt, illetve a lágerek alaprajzainak átadása. Az együttműködés kicsúcsosodása a Molotov-Ribbentrop paktum volt, a totalitárius szinergiák megjelenése.
  • A Molotov-Ribbentrop paktum valójában Sztálin-Hitler paktum. Sztálin pedig nem azért kötötte meg, hogy „időt nyerjen a náci fenyegetés ellen”, hanem azért, mert sajátos hatalmi céljainak ez felelt meg a legjobban.
  • Sztálin maximális terve egész Európa szovjetizálása, minimális terve a később közép-európai befolyási övezet-, és a török tengerszorosok megszerzése lehetett, s esetleg még Iránból egy jókora darab elfoglalása.

A balti államok függetlenségét követelő poszter 1989-ből

  • Ma már nem lehet kétséges, hogy Sztálin támadásra készült. Hogy erre mikor került volna sor a saját ütemtervében – már 1941 nyarán, vagy csak 1942-ben – azt valószínűleg soha nem fogjuk biztosan megtudni. Tovább finomítva ezt az álláspontot, talán mondhatjuk, hogy Sztálin arra készült, hogy kiprovokál egy német támadást, amelyet hatalmasra hizlalt hadseregével mintegy visszakézből szétver, s utána rövid időn belül támadásba megy át. Ebből következik, hogy katonai értelemben Hitler megelőző csapást mért a Szovjetunióra. De Hitler nem azért támadta meg, mert úgymond "szegényt fenyegették", hanem azért mert meg akarta támadni, és mert lassanként a dörzsölt szovjet diplomáciai húzások bekerítéssel fenyegették. Elfogytak a felosztható területek a totalitárius szinergiák közepette.
  • A „Nagy Honvédő Háború” (a Napóleon elleni Honvédő Háború után) attól lett honvédő, hogy Hitler azzá tette. Valójában a terület lakosságának jelentős része egyáltalán nem érezte magának a sztálini rezsim kétségbeesett védekezését – addig, amíg ki nem derült, hogy a kenyérrel és sóval fogadott németek közönséges rablók, akiknek semmilyen politikai ajánlata nincs a térség népeinek.
  • A németek bejövetelét a Szovjetunió területén sokan felszabadításnak érezték, nem utolsósorban a balti népek. Akik oroszként álltak a németek és szövetségeseik mellé, azok nemcsak árulók, opportunisták és bűnözők voltak. A disszidensek abban reménykedtek, hogy az 1920-ban lezárult polgárháborút újrakezdhetik. Ebben a náciknak köszönhetően csalódniuk kellett.

A Szovjetunió minden nemzetét a haza védelmére felszólító plakát

  • A Szovjetunió nem kizárólag a saját ipari teljesítményének köszönhetően nyerte meg a háborút, hanem a lend-lease szállítmányoknak köszönhetően. Ez nem jelenti a szovjet háborús erőfeszítések lekicsinylését, vagy egyes műszaki eredmények elhallgatását. Egyszerűen arról van szó, hogy egyes hadianyagok terén a lend-lease volt az a bizonyos „utolsó csepp a pohárban”. De teherautók vonatkozásában például az amerikai szállítmányok voltak a döntőek. A lend-lease keretében szállított nyersanyagok és élelmiszerek nélkül pedig a szovjet hadigépezet akár csikorogva le is fékeződött volna lassanként
  • Talpon maradni viszont saját erőből és a németek brutalitásának köszönhetően maradt talpon. Nyugodtan mondhatjuk, hogy alapvetően politikailag nyerte meg Sztálin a háborút, Hitler pedig politikailag vesztette el.
  • A kezdeti német sikerekhez jelentősen hozzájárultak a sztálini mészárlások nyomán szétzilálódott tisztikar bénultsága. Stratégiailag viszont az, hogy Sztálin és a pártvezetés kézben tartotta a tisztikart, hozzájárult ahhoz, hogy a Szovjetunió egyáltalán talpon maradjon. Ráadásul Sztálin gyorsan tanult a kudarcokból; Hitler nem.