Olcsó fegyverek tömege vagy a legfejlettebb eszközök? Néhány kérdés az ukrajnai háborúval kapcsolatban 3. rész

A közkeletű vicc szerint az amerikaiak az űrprogram során elköltenek egymillió dollárt, hogy kifejlesszenek egy olyan golyóstollat, ami a gravitáció nélkül is működik. Az oroszok viszont egyszerűen felküldenek a Nemzetközi Űrállomásra egy tintaceruzát... Az ukrajnai háborúról szóló kérdésfelvetésünk első részében a vietnami háborúval kapcsolatos párhuzamokat vetettük fel. A második részben a háború megváltozott természetével, vagyis inkább visszaváltozott természetével, az "országok közötti háborúval" kapcsolatban tettünk föl kérdéseket. A mostani, harmadik részben a minőség vs. mennyiség kérdését próbáljuk megvizsgálni.

Az amerikai hadsereg egyik Cougar típusú páncélozott harcjárműve, miután egy házilagosan barkácsolt robbanóeszköz eltalálta Irakban (2007, Reddit)

Az irak-iráni háború egyik tanulsága, hogy az olcsóbb, de tömegesen rendelkezésre álló fegyverek gyakran többet nyomnak a latban, mint a fejlettebb fegyverrendszerek; illetve, hogy a fejlettebb fegyverrendszerekhez komoly katonai káderállomány is szükséges, mert maguktól nem működnek. Irán szinte házilagos barkácsolással állított elő fegyvereket, jóformán sufnituning jelleggel próbálta fejleszteni és karbantartani a meglevőket, és alkalmazta a technológiai visszafejtés (reverse engineering) művészetét - vagyis igyekezett "lekoppintani" amit tudott. De volt valamije, amiből sok volt: a kézifegyverekkel felfegyverzett gyalogság. Ezzel a háború 8 évéből hatban Irán volt a kezdeményező fél, s támadásaikat az irakiak csak üggyel-bajjal tudták visszaverni. Irak ugyan hozzáfért a világpiacon elérhető majdnem legfeljettebb fegyverzethez, de sokáig hiányoztak a működtetéshez szükséges szakemberek, s ezt csak részben tudta pótolni a mérgesgázok bevetésével, illetve az olyan elemi szintű csapdákkal, mint amikor áramot vezettek az akadályként szolgáló vízekbe.

A poszt-nyugati sajtóban rendszeresen jelennek meg hírek arról, hogy milyen, legfejlettebb haditechnikát ad át az USA, Németország vagy az Egyesült Királyság Ukrajna részére. Az elsődleges kérdés természetesen a darabszám. Egy légvédelmi Patriot-rakétaüteg még az a bizonyos fecske, amely nem csinál nyarat, működtetése viszont nagyon drága, akárcsak mondjuk a Caesar-lövegeké. Ha felidézzük a második világháború idejét, azt láthatjuk, hogy egy német Párduc vagy egy Tigris I tank számos paraméterében egyszerűen jobb volt, mint szovjet vagy amerikai gyártmányú ellenfeleik elsöprő többsége. Erősebb volt a páncélzatuk, jobb volt a fegyverzetük. Azonban nagyon kevés volt belőlük. A Tigris I harckocsiból összesen készült 1347 darab, a Párduc különböző változataiból 6000. A T-34-es különböző változataiból viszont 84 ezer! Az amerikai Shermanokból pedig csaknem 50 ezer. A második kérdés a fejlett fegyverzett alkalmazása. 1940-ben a francia harckocsik jelentős része sokkal jobb volt, mint a bevetett német tankok zöme. Mégis, tehetetlenül kísérgették a gyalogságot, miközben a német páncélosok tömegben, légi- és tüzérségi támogatással törtek előre. A fejlett, drága fegyverrendszereknél azután még egy kérdés felmerül: ki fogja fizetni a költségeket? A Patriot légvédelmi rakétáiból egy darab kerül 4 millió dollárba. Egy, az oroszok által használt iráni drón típustól függetlenül mindössze 10 ezer – 60 ezer dollár. A sokszor és jogosan lesajnált ósdi szovjet gyártmányú tankok egy valamiben biztosan jók: hogy még van belőlük, és ingyen vannak. Egy Javelin páncéltörő lövedék ára több, mint 200 ezer dollár. A történelemben abszurd tréfája, hogy most egy ellenpéldát kell idecitálnunk: a szovjetek afganisztáni háborújában az amerikai vállról indítható rakéták 40 ezer dolláros bekerülési árával szemben a szovjetek elvesztett Mi-24-es helikoptereinek 3 millió dolláros költsége állt szemben. Montecuccoli óta tudjuk, hogy a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. A pénz pedig olyasmi, amit nehéz beszerezni, de könnyű elkölteni.

Itt tehát felmerül a költséghatékonyság kérdése is: vajon az Ukrajnának szánt, nyugati, fejlett, sokadik generációs, számítógépvezérelt fegyverek irdatlan legyártási költségét meddig tudja és akarja az USA által vezetett koalíció fizetni? Tudnak-e olyan tömegben ilyeneket szállítani, ami a minőséget érvényesíti a mennyiség rovására? Az ukránok képesek lesznek-e üzemeltetni ezeket? A szintén méregdrága muníciót ki fogja fizetni? Az oroszok rájönnek-e olyan „szegény ember háborúja” megoldásokra, ami ellensúlyozza a leszállított nyugati fegyvereket? El tudják-e látni jelentős mennyiségben hagyományos, de nem teljesen elavult fegyverekkel a seregeiket, ami semlegesíti a sporadikusan jelen levő hipermodern nyugati fegyverrendszereket?

(Folytatjuk, klikk ide)