Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

"Nem voltunk mi ott emberek, csak géppótló, mozgó lények..."

November 25-e a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emléknapja.

1953. november 25-én a magyar foglyok egyik utolsó - de nem a legutolsó! - nagyobb csoportja érkezett haza a szovjet "javító-nevelő", valójában büntető lágereinek világából. A mintegy másfél ezer megviselt szabadonbocsátottat a magyar államvédelmi szervek vették át a határon, majd a nyíregyháza-sóstói vasútállomásnál leszállították őket. Míg a GUPVI lágerrendszerbe hurcolt magyarok, ha egyszer már hazaérkeztek, többé-kevésbé kötöttségek nélkül élhették az életüket, addig a GULAG-ra elítélteket még megszűrték, egyeseket internáltak, másokat hosszú ideig figyeltek.

Hazatért fogoly rajza a lágerről (Kecskeméti Katona József Múzeum)


A Gulagot megjárt Rózsás János a következő módon írta le a politikai elítéltek visszatérését: „1953. november 25-én délelőtt történt az átadás-átvétel még a szovjet oldalon, Csap állomáson. Minden huzavona nélkül átolvastak minket név szerint a vagonokból a magyar nyomtávú síneken várakozó személykocsikba. Délben indult a szerelvény, a fegyvertelen kísérő orosz katonák leugráltak, és sapkájukkal integettek, szerencsés utat kívánva. A Tisza akkor még ideiglenes hídján óvatosan gördült át a vonatszerelvény. Megható percek következtek. A Himnuszt énekeltük, és elhatároztuk, hogy ha bárhol leszállásra szólítanak fel minket, megcsókoljuk a drága magyarföldet…”

"Málenkij robotra" sorozzák a népet valahol Baranyában (pecsma.hu)

Mai füllel nagyon is érzelmesnek, már-már túlságosan is annak hallatszanak ezek a sorok. De most ezekhez a patetikusnak hallatszó sorokhoz tegyük hozzá egy GUPVI fogoly feljegyzéseit. Azt, hogy mit jelentett a szovjet fogság, és mit jelentett onnan hazatérni. És így rögtön érthető lesz, hogy milyen érzelmi vihar kerítette hatalmába a hazatérőket.

"Majd jól kezdett setétedni, mikor a város irányából nagy örömünkre megérkezik négy teherautó. No, végre meg vagyunk mentve. Hát ilyen esetben is az emberi fantázia, ahány ember megnyilvánította a fantáziáját, annyi félét mondtak, de az mind jó volt, csak egyik sem lett igaz.

De azért abban mindenki bízott, hogy vacsorát kapunk, mert tegnap este, az [december 12-én] délután kaptunk utoljára a vagonban 20 dkg kenyeret és 3 dl kásalevest, amit még a vonatszerelvényen főztek. De bizony ebben is csalódtunk, mert az őröket leváltották, meg az egyik teherautó olyan 2-2,5 méteres karókkal volt megrakva, meg villanydróttal. Ezt az elkapott kíváncsiskodó foglyokkal mindjárt üzembe is helyeztették, tehát a lágeren körülhúzták a drótot, a karókat csak úgy a hóba szarkálták le és másik két karóval meg kikötözték, hogy el ne dűljön. Ehhez egy szál szúrós drótot kihúztak, és ez lett a láger kerítése éjszakára, mert másnap már komolyabb kerítést csináltattak velünk. Meg az esti órákban villany is lett, de csak a kerítés négy sarkán, olyan reflektorféle világította meg a kihúzott kerítés vonalát. Kiadták a parancsot, hogy a kerítést senki ne közelítse meg. Ebből nem is igen volt probléma, mert nem igen volt kedve szökni senkinek.

Evfroszinyija Kersznovszkaja rajza a női foglyokról (részlet, gulaghistory.org)

Voltak számomra már nehéz és hosszú, keserves éjszakák a 22 éjjel közül, mert ennyi éjszakát utaztam összesen, mióta jövünk, vagyis én jövök Tiszacsegéről. De ez szörnyű volt számomra. Itt már feladtam a reményt. Mert közben a hangulat is olyan volt, de a jelen helyzet is azt bizonyította, amit karácsony éjjel mondtak a fogsáni [Foksány, Focsani] barakkban, mikor azt mondták, hogy annak örülnek, ha úgy pusztulunk, mint ősszel a legyek."

(Forrás: Vincze Mihály visszaemlékezése. Közli: Szulovszky János: "Mentek tik... az orosz szovjet paradicsomba..." In: GUPVI, GULÁG. Magyarok a szovjet lágerbirodalomban 1944/45 - 2019/20, szerk.: Bognár Zalán és Muskovics Andrea)