történész, szociológus
Népfelkelés
Hetven évvel ezelőtt, 1953. június 16-án a szovjet csatlósállamában, a Német Demokratikus Köztársaságban a Sztálin-sugárút (Stalinallee) nagy építkezésein dolgozó munkásokkal közölték a "jó hírt": még többet kell dolgozniuk, még kevesebbért, hogy a szocializmust fel lehessen építeni. Az építőmunkásoknál betelt a pohár.
Berlin, 1953. június 17.
A munkások sztrájkba kezdtek, majd másnapra először Kelet-Berlin, majd az egész NDK-ban általános sztrájk és tüntetéshullám bontakozott ki. Mivel a rendőrség nem kapott parancsot a tömegoszlatásra, a kommunista diktatúra képviselői menekülőre fogták. Másfél nap alatt az NDK, mint állam jószerivel megszűnt létezni. A szovjetek azonban gyorsan léptek, és az utcára küldték a tankokat. A dühös keletnémetek kövekkel dobálták a páncélosokat, de a szovjeteknek sikerült csendet-rendet teremteni, viszonylag kis véráldozat árán. Ennek természetesen Magyarországon is voltak következményei. Hegedűs András, 1953-ban az állami gazdaságok minisztere, 1956-ban pedig a szovjet csapatok behívását utólag aláíró miniszterelnök visszaemlékezéseiben a következőket jegyezte fel: „Mi ültünk az íróasztalnál, fogalmazunk egy kormányprogramot [t.i. 1953-ban a Nagy Imre féle "új szakasz" programját], amelyet két lényeges mozzanat előz meg: a moszkvai bírálat, ami megrendítő csapás volt a pártvezetőség számára, és a berlini felkelés. A kettő együtt azt jelentette, hogy meg kell akadályozni olyan helyzet kialakulását Magyarországon, ami az NDK-ban a felkeléshez vezetett.” „Később ez a modell, tehát hogy egy felkelés tör ki, és a szovjet tankok megjelenésével ez viszonylag kevés véráldozattal azonnal megszűnik, nagyon erősen élt bennünk később 1956. október 23-án is. Nem utolsósorban ez volt az oka, hogy belementünk és igényeltük a szovjet tankok megjelenését Budapesten.”
Sztrájkfelhívást helyeznek ki német munkáslányok
A kelet-németországi felkelés két-három nap alatt lezajlott, s szinte nyom nélkül a politikai felszín alá került. Emléke mégis tovább élt, és sokáig büszkeséggel töltötte el a németeket. Hubertus Knabe, a német emlékezetkultúra és az NDK történetének egyik legnagyobb kutatója a felkelés idei, 70. évfordulóján nagy cikket közölt a Bild című lapban. Ebből idézünk az alábbiakban:
"A felkelés valami mást is eszünkbe juttat: a tiltakozásokat a "szocializmus tervezett építésének" katasztrofális következményei provokálták ki. Az ideológiai radikalizmus és a szigorú államosítás mély válságba taszította az NDK-t. Ugyanakkor a piacgazdaság egyre növekvő jólétet hozott a nyugatnémeteknek. 70 évvel később ezek a tapasztalatok nagyrészt feledésbe merültek: az antikapitalizmus, az államba vetett hit és az ideológiavezérelt politika váratlan diadalmenetet él át. Ahogy egykor a Német Szocialista Egységpárt [az NDK-s kommunista állampárt] tette, egyesek még azt is gondolják, hogy az erre nem hajlandó lakosságot át kell nevelni.
Szovjet páncélosok Lipcsében 1953. június 17-én
Ez egy másik ponthoz vezet. Az NDK vezetőit teljesen meglepte a felkelés. Később még a szovjetek is azzal vádolták őket, hogy elvesztették a kapcsolatot a néppel. Még a demokráciák sem immunisak az ilyen elidegenedésre. A politikai Berlin sok polgár számára úgy tűnik, mint egy önálló világ, amelynek nyelvét és döntéseit nem értik.
Ehhez hozzájárul az a tény, hogy a szövetségi kormány kritikusait gyakran gyorsan a jobboldali sarokba állítják - csak azért, mert nemtetszésüket fejezik ki a kormány politikájával kapcsolatban. Az NDK-ban a hatalmon lévők 1953-ban ugyanezt a módszert alkalmazták: a tüntetéseket "fasiszta provokátorokra" fogták. A nyugati "fasiszta ügynökségek" ezrével küldték őket az NDK-ba, hogy megzavarják a kormány munkáját.
Hubertus Knabe (kép jobb szélén) a Nemzeti Emlékezet Bizottsága emlékkonferenciáján 2023. június 20-án. Mellette bal felé haladva: Máthé Áron, Maciej Szymanowski és Dergán Ádám (fotó: NEB)
A másként gondolkodók náciként való gyalázásának nagy hagyománya van Németországban. A KPD [Németország Kommunista Pártja] már a weimari köztársaságban is "szociálfasisztának" bélyegezte az SPD-t [a szociáldemokrata pártot]. Az NDK uralkodói 1953-ban több mint 1500 embert ítéltek börtönbüntetésre "fasiszta zavargások" szervezése miatt. A berlini falat is "antifasiszta falnak" nevezték.
A propagandatrükk az utóbbi években különös reneszánszát élte. Ma már mindenféle véleményt radikális jobboldalinak bélyegeznek - még akkor is, ha a szabadság állami korlátozása ellen demonstrálnak, mint a Corona-járvány idején. Míg régebben kitüntetés volt, ha valaki "ellenzékinek" nevezte magát, ma már ez egy csúnya szó. Ilyen körülmények között egyre több ember fél nyíltan kimondani, amit gondol.
A keletnémetek még jól emlékeznek azokra az időkre, amikor vigyázni kellett, hogy ki mit és hogyan mond. Június 17-nek ezért arra is emlékeztetnie kell minket, hogy a szabad politikai vita a demokrácia éltető eleme.
A 70 évvel ezelőtti felkelés tehát egy sor tanulsággal szolgál. Ezért még érthetetlenebb, hogy a felkelés örökségét oly kevéssé ápolják. Pedig van egy egyszerű módja annak, hogy június 17-re nagyobb figyelmet fordítsunk: ha a Bundestag úgy dönt, hogy ismét munkaszüneti nappá nyilvánítja, ahogyan az korábban volt."