Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Nőket a közösbe?

Hogyan viselkedtek a kommunizmus elején a nőkkel? Hogyan képzelték a bolsevikok a női emancipációt? Mit jelentett a "szabad szerelem" a gyakorlatban? 1919-ben magyarországi Tanácsköztársaságban még nem, de Szovjet-Oroszországban már bevezettek számos intézkedést, amiket a köznyelv a "nők kommunizálásának" nevezett.

Egy évszázaddal ezelőtt, amikor létrejött a Magyarországi Szovjet, vagyis a Tanácsköztársaság, hamar lábrakapott a pletyka: a kommunisták felszámolják a családot! A bolsevikok kommunizálják a nőket! A kommün népbiztosai nem győztek tagadni ezeket a terveket, sőt, számos brossúrát is kiadtak, hogy „tisztázzák” a helyzetet. Ilyen volt „A nők kommunizálása és a szabad szerelem” vagy a „Kommunizáljuk-e Zsófit?”. A likvidálni kívánt egyházaknak pedig kiadták, hogy Húsvét utáni két vasárnapon is prédikálják ki, hogy a magyarországi szovjet nem akarja megszüntetni a család intézményét.

Szovjet nőnapi poszter

Ezek a mosakodások azonban csak olyanok voltak, mint Lendvai Ildikó „nem lesz gázáremelés” mondása. Vagyis: a magyarországi kommunisták természetesen hazudtak. Az más kérdés, hogy annyi életösztön volt bennük, hogy a túlélésért küzdő kommunista diktatúra helyzetét nem akarták még ezzel is nehezíteni, s terveiket titkolták. A Nagy Testvérnél, vagy Szovjet-Oroszországban azonban nem szégyenlősködtek. Lássuk, mi történt a korai bolsevik államban a „szabad szerelem” hazug jelszava alatt.


Az elméleti hátteret August Bebel és Friedrich Engels írásai jelentették, amelyek a családot, mint olyat az elnyomás terepeként mutatták be. A tanácsköztársasági brossúrákban ez az érvelés egyébként visszaköszönt: a „Kommunizáljuk-e Zsófit?” című füzetben például kiemelték, hogy a férfiak kaparintották meg az uralmat, és ők találták ki a magántulajdont is!

Mindenesetre a polgárháború szaggatta Oroszországból olyan hírek érkeztek, hogy 1918 nyarán a „Le a szégyennel!” jelszó alatt meztelen felvonulást tartottak Péterváron, s decemberben pedig leszbikus menet haladt végig a városon. A „burzsoá” és arisztokrata nők elleni tömeges nemi erőszak szinte járványossá vált, s ez a „társadalmi igazságosság” részeként nagyjából-egészeben elfogadottnak számított. Az is biztos volt, hogy a házasságot elavultnak bélyegző bolsevikok lényegében pár perces aktussá tették az egybekelést és a válást is, és a feloldották a homoszexualitást büntető rendelkezéseket is. Tulajdonképpen négy pilléren alapult a kommunisták elképzelése: kötetlen „házasság”, a nők emancipációja fizetett munkahelyek által, a házimunka „társadalmasítása” (vagyis közfeladattá tétele), és végül a család megszűnése. A forradalom korai éveiben az az elmélet is járta, hogy a gyerekekről majd az Állam gondoskodik és majd az Állam neveli őket. Azután persze hamar kiderült, hogy a forradalom szó szerint felfalta a gyermekeit: a polgárháborús, szétzilálódott viszonyok közepette a kisebb gond is nagyobb volt ennél, ráadásul az éhínség közepette a kannibalizmus is előfordult. Ettől függetlenül Kommunista Ifjúsági Szövetség, vagyis a KOMSZOMOL köreiben érthető módon még vadabb ötletek jöttek elő. Az alkalmi kapcsolatok megtagadása kispolgári csökevénynek számított, s egyes területi KOMSZOMOL szerveknél tényleg szerveztek „Le a szégyennel!” és „Le az ártatlansággal!” elnevezéssel kommunákat. A közös „háztartásokban” persze senki nem tartotta a házat, viszont a közösködés odáig ment, hogy egymás fehérneműit viselték, aki kapja marja alapon magukhoz véve a tisztát. Az ilyen kaotikus kommunákat egy idő után a párt hivatalosan megbélyegezte, és elítélték ezt a gyakorlatot. Az 1920-as évek elején azonban még sokáig kísértett a moszkvai értelmiség és fél-értelmiség körében a házimunka megvetése. Ennek következtében a koszlott, ételmaradékos padlót újságpapírral takarták le, s így a Pravda szózuhatagán taposva vitatták meg újabb és újabb világmegváltó terveiket, vagy ezen a mocskosan zizegő derékaljon tették magukévá az elvtársnőket. A forradalmi hevületben a balos irányzatok közötti harc során a család elleni támadás nem volt vita tárgya a frakciók között. Az egyik mensevik harcos szerint a család „a társadalom érdekeivel szemben áll, és azt feltételezi, hogy csak azok érdelemnek segítséget és törődést, akikkel vér szerinti a kapcsolat”. Az anyák több kárt okoznak a gyermekeiknek mint amennyi jót tesznek velük, hiszen még az „anya-pedagógusok” sem tudják gyerekeiket elegséges objektivitással megközelíteni. Derék mensevikünk még egy részletes tervvel is előállt, hogy gyermekvárosokat és telepeket hozzanak létre, 800-1000 gyerekkel egyenként. A gyermekvároskákon belül nem és kor szerinti lennének elkülönítve a kicsik, és az egészet egy tanárokból, különlegesen képzett nevelőkből és gyerekekből álló szovjet kormányozná. Néha a gyerekek csoportjai látogatásokat tennének családoknál, hogy az állami neveltek lássák az élet sötét oldalát. Egy másik teoretikus arra bátorította a szülőket, hogy fordítsanak hátat a „szűkkeblű és irracionális szeretetüknek, amelyet gyermekeik iránt éreznek”. Nézetei szerint az állami nevelés sokkal jobb eredményeket hozna, mint a szülők privát, individuális, tudománytalan és észszerűtlen megközelítése”. Akadt olyan ötlet is, mely szerint a férfiak „szerelemjegyet” kapnak (a kenyérjegyhez hasonlóan), a nőknek pedig kötelező naponta az első jelentkező szerelemjegyét beváltani. A másodiknál már nemet mondhatnak.

"Kérdés! Minden férfi KOMSZOMOL-tagnak kiélheti és ki kell élnie szexuális ösztöneit. Minden KOMSZOL-lánynak segítenie kell ebben, ha nem teszi, képmutató!"

A szex „egészséges” kiélését bátorító kommunista elképzelés szerint ez egy magasabb szintre emeli a létezést. „Az ember magasabb szférába emelkedik, egy magasabb biológiai típust hoz létre, ha úgy tetszik, egy szuper-embert” – írta Trockij. Azonban nyugodtan mondhatjuk, hogy a szovjet Új Ember valójában ösztönlény volt, amely „tudományos alapon” elégíti ki testi szükségleteit. Volt persze egy pont, ahol még az ördögi realizmussal rendelkező Lenin is megsokallta a dolgot: „A szomjat oltani kell. De egy normális ember lehajolna-e a sárba, hogy igyon a pocsolyából?

Az 1920-as évek elején mégis tovább folyt az ötletelés. Itt kell megjegyezni, hogy miközben a bolsevikok harsogták a nők „felszabadítását”, a kommunista vezérkarban nő alig-alig akadt. Leninék társasága alapvetően férfiklub volt. A nagyon kevés női bolsevik vezér egyike, Alexandra Kollontáj asszony, szintén részt vett a nőkről, a szexről és a házasságról folytatott vitákban. Ellene volt a házasság bejegyzésének, vagyishogy annak, hogy egyáltalán legyen olyan, hogy házasság. A tartásdíjat sem pártolta, hiszen eddigre kiderült, hogy a férfiak egyszerűen nem tudják fizetni. Helyette abszurd módon „házassági biztosítás” intézményét pártolta. A biztosítási díjat mindenkinek fizetni kellene, s ebből fedeznék a „szabad szerelemből” született gyermekek neveltetését. Mivel Kollontáj szerint a közösségi ellátás lassan az egyéni étkezés helyébe lép, a háztartási munkát már megfizetik, s hovatovább a gyerekekről is az állam gondoskodik, ezért nincs értelme a család fennmaradásának. Semmi nem marad a házasságból csak a „pszichológiai kötelék”. Összességében Kollontáj szerint a család nemcsak haszontalan, de káros is. Kollontáj asszony azzal védte a „szabad szerelmen” alapuló „szovjetházasság” intézményét, hogy így a prostitúció gyakorlata lényegében megszűnt.

Csakhogy itt jött be annak a mondásnak az igazsága, miszerint néha az amatőrök jobbak mint a profik. Az iszonyatos szegénységben, a hadikommunizmus nyomorúságában sok nő kényszerült a „szovjetházasság” intézményében eladni magát. Másfelől az adóktól nyomorgatott parasztok közül voltak olyanok, akik az idénymunkák időtartamára „házasságra” léptek egy-egy jó erőben levő parasztasszonnyal, majd a termés betakarítása után szépen elváltak tőlük. Az intézkedések eredményeként tombolt az abortusz kultusza. A hiánygazdaság kietlen szürkeségében az egyetemista lányok például arra hivatkoztak, hogy a szex maradt az egyetlen olcsó szórakozás számukra, és ezért a szabad abortusz számukra nagyon fontos.  A védekezést nem igazán ismerték, és a nemi betegségek ugrásszerűen terjedtek. Különösen a sziflisz szedte az áldozatokat és hagyott rettenetes nyomokat maga után a fertőzötteken. A kommunista hatalom által létrehozott, szexuális felvilágosításért felelős „Közegészségügyi Népbiztosság” így ért el orwelli módon éppen a névvel ellenkező eredményeket.

"Tanulj meg mindent magad csinálni!"

A pár perces „szovjetházasság” intézménye és a „szabad szerelemnek” hazudott káosz azután meghozta a gyümölcsét. Hogy csecsemőként hányan pusztultak el a modern Taigetosz rettenetében, még megbecsülni sem lehet. Egy adat szerint az 1920-as évek közepén háromszázezer hajléktalan gyerek kóborolt Szovjet-Oroszországban. Voltak közöttük a polgárháború árvái, de bőven voltak azok a gyerekek is, akiket a rövid lejáratú „szovjetházasságok” felbomlása után utcára tettek, magukra hagytak. A gyerekbandák komoly közbiztonsági kockázatot jelentettek, profi bűnözőklánok nőttek ki belőlük. Később sokuk a GULAG lágerrendszerében a minden emberi vonásból kivetkőzött köztörvényes foglyok sorát gyarapította. A gyerekbandákban nagyban ment a drogozás, és Kollontáj asszony szavaira cáfolva a gyerekprostitúció is. Az evilági megváltást ígérő kommunizmus aprószentjeinek csak a földi purgatórium jutott, miközben Makarenko propagandisztikus nevelési módszerei a faitalkorú bűnözők részére létrehozott kísérleti terepen mindössze a kollektíva egyén feletti uralmát hozták el. A Legyek Ura házhoz jött. A nők „kommunizálása” más jellegű közbiztonsági problémát is okozott. Szenvedély és féltékenység nehezen választható el egymástól, s rendőrségi regiszterek tele voltak szerelemféltésből elkövetett, néha horrorisztikus bűncselekményekkel. Ezeket persze a „burzsoá előítéletek maradványaiként” kategorizálták.

Strand Moszkvában az 1920-as években, "nudizókkal"

Ti Oroszországot egy hatalmas házassággá akarjátok változtatni, ahol mindenki házas mindenkivel – hangzott el a panasz. És a hatalmat lassan kezébe ragadó Sztálinnak volt füle erre a panaszra. Elkezdték megbélyegezni a kicspongást és a "Le a szégyennel!" felvonulásokat betiltották. Hamarosan egy másik, ellentétes értelmű bolsevik értelmezés lépett életbe. Ebben a hagyományban a szex csak a nemzés eszköze volt, és igazából a Vezér iránti aszexuális erotikában kellett feloldódni az egész tömegnek. Helyreállították a család intézményét is, amely egyúttal a megfigyelés terepe is lett: azok voltak az úttörőmozgalom hősei, akik feljelentették a szüleiket. És hogy a hagyományos család az tényleg család, a sztálini Nagy Terror éveiben a kazah sztyeppén létrehozott ALZSIR nevű láger bizonyította. A betűszó oroszul a Hazaárulók Feleségeinek Akmolinszki Lágere nevet takarta. Az elítélt vagy kivégzett apparátcsikok feleségei és gyerekei kerültek ide – pontosabban a gyerekek csak egyéves korig. Utána elvették őket az édesanyjuktól, s más név alatt, gyűlöletre igyekeztek őket nevelni. Amikor levelet írhattak, akadt olyan, akinek már csak a nagymamája élt:

Drága Nagymama, megint nem haltam meg! Te vagy az egyetlenem a világon, és neked én vagyok az egyetlened. Ha nem halok meg, és nagy leszek, és te már nagyon-nagyon öreg leszel, dolgozni fogok és gondoskodni fogok rólad.”

Vajon nem volt-e igaza a nagy szovjet-orosz írónak, Bulgakovnak, amikor éppen az ördög szájába adta az akasztófahumornak is erős szavakat: „Könyörögve kérem még utoljára, búcsúzás előtt, higgye el legalább azt, hogy ördög létezik”?

(Források: The Russian Effort to Abolish Marriage: "Men took to changing wives with the same zest which they displayed in the consumption of the recently restored forty-per-cent vodka", in: The Atlantic, July 1926 Issue; Gregorz Gorny – Janusz Rosikon: Fatima Mysteries: Mary’s Massage to the Modern Age; Wendy Z. Goldman: The origins of Bolshevik vision: Love unfettered, women free (Women, the state, and revolution: Soviet family policy and social life, 1917-1936); Eileen Cane: The Revolution Failed promise to Women (Public Books.org); Pat Simpson: Bolshevism and Sexual Revolution: visualising New Soviet Woman as the eugenic ideal; Szolláth Dávid: A forradalom rítusai, in: Kétezer.hu. Csűrös András: Református egyházi élet a Tanácsköztársaság idején. A magyar reformátusság egy válságos időben. Képek forrása: Georgi Manaev-Daniel Chalyan: How sexual revolution exploded (and imploded) across 1920s Russia, in: Russia Beyond. A mai párhuzamokat lásd: Szilvay Gergely: A genderelmélet kritikája c. könyvében)