Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Román-magyar közös királyság?

Volt egyszer egy román javaslat egy közös román-magyar királyságról. Vajon mi volt ez? Megbékélési javaslat vagy dörzsölt ötlet a maradék Magyarország lenyelésére? A Huszárvágás blog megállapodott a "Napról napra Trianon" szerzőivel, hogy havonta egy kiemelt, általában nem-közismert bejegyzést közlünk a kronológiából. Ezúttal a román-magyar perszonálunió javaslatát adjuk közre.

Kevesen tudják, hogy a történet egyik főszereplője, aki 1919. augusztus 11-én felszólítást kapott a románoktól a román-magyar közös királyság megvalósítására, rövid ideig Horthy Miklós előtt is Magyarország kormányzója volt. A magyar Habsburg-ág fejéről, József Ágost főhercegről van szó. De hogy került ide a Romániával való perszonálunió?

Román katonák Budapesten, az Országháznál (MTI)


József főherceg hősiesen harcolt az első világháborúban és a kor tábornokai közül (és itt nem is elsősorban a monarchiás főtiszti karra, hanem az összes hadviselő félre gondoljunk!) azon kevesek közé tartozott, akik jól is vezették csapataikat, és alárendeltjeikről gondoskodtak. Nem is véletlen, hogy népszerű alakja lett a magyar közéletnek. 1918 októberében rövid ideig teljhatalmú királyi megbízottként - homo regiusként - a Budapesten kibontakozó, puccsba hajló forradalmas helyzet megoldását próbálta megoldani, de Károlyi Mihály kinevezése után "elfelejtődött", nem talált magának közéleti szerepet. Pedig a fegyveres honvédelemre készült, és mivel jó híre volt a katonák között, vélhetően még rendet is tudott volna tenni az összeomlott, átpolitizált, fellázított hadseregben. Mivel azonban erre sem felkérést nem kapott, sem pedig lehetőséget nem látott, ezért vissza vonult az alcsúti birtokára. A kommunista puccs után a Dunántúlon ismerőseinél rejtőzött. Később azonban úgy döntött, hogy visszatér Alcsútra. Ahogyan Nánay Mihály történész fogalmazott: "az ottani direktórium lefoglalta palotájuk nagy részét és a főhercegi családot kétkezi munkára utasította, József Ágostot saját uradalmában favágóként alkalmazták, míg fiát túszként elvitték a budapesti Gyűjtőfogházba. A viszonylag szoros ellenőrzés ellenére eközben mégis tartotta a kapcsolatot a Friedrich István vezette ellenforradalmi Fehér Ház csoporttal, aminek következtében aztán 1919 augusztusában elsőként lépve sikerült megdönteniük az úgynvezett szakszervezeti Peidl-kormányt."

Friedrich István tehát 1919. augusztus 6-án, az antant misszió olasz részének belegyezésével, továbbá a román katonai hatóságok támogatásával, s egy kisebb csendőri különítmény közreműködését igénybe véve, elzavarta a Sándor-palotában ülésező szakszervezeti (mondhatnánk: posztkommunista) kormányt. Másnap, József főherceg színre lépett, és megbízta Friedrichet kormányalakítással, míg önmagát Magyarország kormányzójává nyilvánította. Alig négy nappal később azonban a Budapestet megszálló románoktól ultimátumot kapott.

Habsburg József főherceg (Wikimedia)

A felszólítás szerint Magyarország minden hadianyagot át kellett volna, hogy engedjen és emellett hadba szállnia Románia mellett, hogy együtt megszerezhessék a szerbektől a teljes Bánságot. Persze kérdés, hogy minden hadianyag átengedése esetén hogyan szállhatott volna szembe bárkivel? A koncepcióban a románok továbbá világosan kifejtették: Románia és Magyarország Ferdinánd román király koronája alatt perszonálunióra lépne. Át kellene adni Romániának Makó és Békéscsaba környékét. Cserébe Románia oktatási engedményeket ígér, beleértve ,,az állam által fenntartott vagy legalábbis szubvencionált magyar egyetemet”. (Megjegyezni kívánjuk, hogy ilyen ígéretet egyébként a Bukarest a román NATO- és EU-csatlakozás magyar támogatása előtt is tett, szinte pontosan nyolcvan évvel később. Máig sem tartották be, sőt napjainkban a megadott oktatási jogok szűkítése folyik.) Területi kérdésekben Románia támogatná a Duna-Dráva vonalat, mint szerb-magyar határt, amely ekkor még kérdésesnek tűnt, hiszen Pécsen, Baranyában szerb megszállók voltak, a Délvidékről nem is beszélve. A román terv szerint a magyaroknak Bácskát, Pécset, Baját és a Drávaközt persze fegyverrel kellene visszafoglalni. A stratégiai cél egy román–magyar–olasz szövetség Jugoszlávia és a szovjetek ellen. Magyarország kapna némi hitelt és talán kevésbé rabolnák ki; ez utóbbi az adott pillanatban égető kérdés. Kétségbeesett helyzetében a magyar kormányzat hajlandó lett volna tárgyalni. Van, aki szerint a román-magyar szövetség megoldás lehetne az erdélyi kérdésre, de éppen ez az a pont, ahol Románia gyakorlatilag nem ajánl semmit. Az erdélyi román politikusok talán még hajlandóak lettek volna az engedményekre, de Bukarest nem. Ezen felül ott van a teljes magyar bizalomvesztés a román ígéretekkel szemben, ráadásul a Brit Birodalom és az Egyesült Államok élesen ellenzi az olasz-román terveket. Magyarország a román érdekek szolgálatában ugrott volna bele egy újabb háborúba, egyetlen garantált eredménnyel: elveszik Makó és Békéscsaba. E két város megszerzését Brătianu szükségesnek tartja, már csak az Arad-Nagyvárad vasútvonal miatt is, ami ekkor Békéscsabán keresztül fut. Geopolitikailag valódi védővonalat a Szovjetunióval szemben csak egy erős magyar–lengyel–román szövetséggel lehetett volna képezni. Magyarország teljes elidegenítéséért Csehszlovákiához hasonlóan Románia is nagy árat fizet majd két évvel München után, 1940-ben, amikor szovjet-magyar harapófogóba kerül. De ha ekkor meg is valósul a szövetség, az a román telhetetlenség miatt nagyon egyenlőtlen és kétséges tartósságú lett volna. Ahogy Raffay Ernő írja: ,,Magyarország (…) alávetett szereppel bírt volna, például külpolitikájának alakításában.

Magyarország kétségbeejtő állapota 1919 nyár végén - ősz elején (MTA BTK TTI)

A román ötlet nem volt teljesen új. Már 1917-ben, a pillanatnyi román katonai vereség után a bukaresti közvéleményben egy gondolat: e szerint Habsburg Károly osztrák császárt-magyar királyt kell meghívni a román trónra. Az Erdélyi Szövetség gyűlésén azonban a ravasz Bethlen István azonnal megállapította, hogy „Bukarestben lapot alapítottak, mely a román közvéleményt meg akarja győzni arról, hogy Románia érdekeit csak úgy védheti meg, ha perszonális unióba lép a monarchiával. E törekvések érthetők – román szempontból, mert amit fegyverrel nem vívhattak ki, azt így akarják elérni ügyes fondorlattal.” A József főhercegnek átadott ultimátum után sem került le a téma a napirendről: augusztus 19-én a románok újra próbálkoztak, s az államfő kérdésére olyan javaslatot tettek, hogy az úgymond "üres" magyar trónra egy román királyi herceg kerüljön. A Szerbia elleni fellépés megmaradt volna, viszont a románok a tiszai határ (!) elismerését akarták cserében. Ebből sem lett semmi, szerencsére.

Valójában tehát a román ultimátum arról szólt, hogy Magyarországot hosszú időre kikapcsolja. A legfőbb vetélytársnak tekintett Magyarország - amelynek Románia a helyére kívánt lépni, mint Délkelet-Európa meghatározó állama - ebben a tervben lényegében Bukarest egyik távoli, előretolt helyőrsége lett volna.

Ez az ötlet nem szolgálta a magyar-román történelmi megbékélést.

(A Demkó Attila - Gyulai György által jegyzett "Napról napra Trianon" szövegén kívül felhasznált források: Szegő Iván Miklós: Memento 1917, in: hvg.hu, Nagy Gergely: Perszonálunió Romániával? in: elsovilaghaboru.com, Nánay Mihály: Habsburg József főherceg)