Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Lehet-e másként? Sévres, Lausanne

99 évvel ezelőtt vált semmissé Sévres, a török Trianon és kötöttek új, kedvező békét. "Maradjatok hűek önmagatokhoz, de tanuljátok meg átvenni a Nyugattól azt, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy fejlett nép lehessünk. Fogadjátok be a tudományt és az új eszméket az életetekbe. Ha nem teszitek, ezek legyőznek titeket." - üzente Atatürk a török népnek egy évszázada.

"Száz esztendő nem a világ, éljen a magyar szabadság!" - énekelték előadóink Csík János vezetésével a trianoni békediktátum centenáriumán. Nos, a nemzeti összetartozás éve talán valamit orvosolt a szétszakítottságból, de azért fel szokott merülni a kérdés: lehetett-e volna másképpen? Mi lett volna, ha? Mai bejegyzésünkben azonban nem egy klasszikus "mi lett volna, ha" eseménysort vizsgálunk meg, hanem egy párhuzamos - vagy párhuzamosnak vélt - példát fogunk feleleveníteni.

Musztafa Kemál, az Atatürk


Sokan egyfajta önmarcangoló sóhajjal mondják: bezzeg a törököknek sikerült a békeszerződés megváltoztatása! És valóban, miután a törökökkel ugyanolyan megalázó békét írattak alá, mint Magyarországgal, Bulgáriával és Németországgal, sikerült fordítaniuk a kockán. Sőt, valójában még rosszabb békét kaptak, hiszen a török pénzügyek egyértelműen külföldi felügyelet alá kerültek (egyébként jószerivel a krími háború óta már az adósságkezelő nemzetközi holdingnak volt vétójoga: íme, a kedves háborús segítség záloga), s a török politikai életet meghatározó figurák arra számíthattak, hogy nemzetközi büntetőbíróság elé kerülnek háborús bűnösként az örmény népirtás miatt. Emellett a törökök számára önmagában sérelmes volt egy önálló Örményország létrejötte, továbbá egy jelentős görög területi expanzió megvalósulása Szmirna környékén, illetve Konstantinápoly tőszomszédságában. Az olasz és a francia gyarmatosító törekvésekről nem is beszélve. Hogy keresztényként szívesebben látnám a Hagia Szofiát templomként, mint mecsetként? Hogy a Török Köztársaság születését borzasztó mészárlások kísérték? Hogy eltűnt az évezredek óta ott lakó örmény és görög népcsoport? Bármilyen szörnyűen hangzik, ezeket a kérdéseket ma már kevéssé feszegetik, mivel történelem és politika kéz a kézben jár. Rettenetes, de mivel a győztes törökök vannak birtokon belül, ezek a kérdések széljegyzetté váltak a történelem kerekének forgása közben.

A hasonlóság tehát annyiban adott, hogy Törökország egy ugyanolyan szörnyű békét kapott, mint mi, magyarok. A különbség pedig annyiban, hogy ők ezt sikeresen megváltoztatták, nekünk pedig nem sikerült.

A sévres-i béke területi rendelkezései. A "befolyási övezetek" elméleti határai szaggatott vonallal vannak jelölve, s a nagyhatalmak egyáltalán nem szállták meg teljesen ezeket a területeket. A csíkozottal jelölt Kurdisztánban népszavazást akartak tartani, míg Szmirna környékén görög felügyelet alatt autonómia alakult ki, ahol szintén népszavazás volt a cél.

Most pedig lássuk, hogy miért sikerült - sikerülhetett - nekik. A XIX. és a XX. század fordulóján a Török Birodalom demográfiai értelemben nem állt valami fényesen: a keresztény alattvalók jóval magasabb reprodukciós rátával rendelkeztek, mint az etnikai törökök. A "török" egyébként is inkább volt egy fogalom, egy életforma, sőt: egy mítosz, mint etnikai kategória. A "török" paraszt lenézett, megvetett szereplője volt a Birodalomnak. Ezen kívül keveredett a vallási identitás és a nemzeti csoportöntudat. És mégis, a török elit körében megmaradt a "hatalmasság" tudata, az, hogy ők a Nagyok, s fel sem merült, hogy valamiféle "igazságosság" jegyében területeket adjanak fel holmi örmény vagy görög népségnek. Nemhogy a jelenlegi politikai korrektség-, de a hagyományos európai erkölcs határait is feszegetve meg kell állapítani: a bizonyos vonásaiban a nácik előfutárainak is tekinthető ifjútörök mozgalom örményellenes népirtásai ekkor, az első világháború után a török önvédelmi harc javára szolgáltak. A szerencsétlen örményeknek egyszerűen megszűnt a demográfiai alapjuk Kelet-Anatóliában (Nyugat-Örményországban), s ezzel a török törzsterületek közvetlen fenyegetettsége inkább csak Nyugat felől, a görögök részéről volt valóság. Mindeközben zajlott a pontuszi görögség tragédiája is: a Fekete-tenger partvidékének városában kisebb-nagyobb pogromok zajlottak. Jobb esetben "csak" elüldözték őket.

Magyarországon ilyen jellegű népirtás értelemszerűen nem történt, az előző évszázadokban inkább a magyarok rovására valósultak meg kisebb-nagyobb mészárlások.

A demográfia után a második tényező az idő. A sévres-i békére a mi trianoni diktátumunkat követően került sor, amikor már Nyugaton mindenkinek elege volt a háborúból. Nálunk Magyarországon a káosz megelőzte a megbélyegző béke aláírását, s a békét már egy viszonylag rendezett ország "koncentrációs kormánya" kötötte meg. Törökországban még javában dúlt a káosz, amikor aláírták a sévres-i diktátumot, s a nemzeti rendteremtést nem utolsósorban ennek a békének a gyilkos mivolta is elősegítette: tudniilik a békediktátum elősegítette a politikai csoportok összefogását, a "mindent, csak ezt ne" alapon.

Anatólia sematikus földrajza

A harmadik legfontosabb tényező a földrajz. Anatólia egész egyszerűen félreeső hely, ráadásul a természetes határai is viszonylag adottak. Anatólia ezen kívül egy merő hegyvidék, s ekkoriban elmaradott, infrastruktúrát is nélkülöző terület volt. Ahogyan mondani szokás, Magyarországnak nem volt anatóliai sivatagja, ahova a törökök mintájára visszavonulhatott volna. A virtuális tér nagysága is más volt: ami a korabeli elitnek a Magyar Birodalom volt, az a törököknek jóval nagyobb térséget jelentett, Szíriát, Irakot, stb. jelentette. Nagyon durván hangzik tehát, de kis túlzással Anatólia - nem történeti értelemben, hanem közhangulat szempontjából - a török számára egyenértékű volt a mi "belső", Kis-Magyarországunkkal. Egy olyan hely, ahonnan már nincs hova hátrálni.

A negyedik tényező az ellenfelek kérdése. A törökök gyengébb, kevesebb és harcolni kevésbé akaró ellenségekkel néztek szembe 1918 és 1922 között. Az örményekről már volt szó: nem jelentettek komoly ellenfelet, s ráadásul többfrontos harcot is kellett vívniuk, hátukban a szovjetekkel, és kisebb részben a grúzokkal. Az olasz és a francia erők inkább csak tétován álldogáltak, a valódi ellenséget a görögök jelentették. A görögök az antant pártját képviselő Venizelosz miniszterelnök vezetésével valóban meg is indultak, hogy törlesszenek az elmúlt ezer év török előrenyomulásáért (ne felejtsük el, hogy Anatólia a török törzsek megjelenéséig nagyjából az ókor óta hellenizált terület volt!). A Megali Idéa, vagyis a Nagy Eszme a Bizánci Birodalom modernizált, s nyilván kisebb változatát jelentette volna. Nemcsak Trákiát és Szmirnát, amit a békeszerződés kisebb fenntartásokkal nekik igért, de jóval többet. Ami megakadályozta őket abban, hogy sikeresen végre is hajtsák tervüket, az egy-egy katonai illetve politikai hiba volt, illetve közönséges balszerencse. Kezdjük az utóbbival: Venizelosz "saját" uralkodóját, Sándor királyt egy állatkerti látogatás közben megharapta egy majom, s a fertőzés következtében elhunyt. Így visszatérhetett a trónra a száműzött Konstantin király, Venizelosz ádáz ellenfele. Ennek megágyazott a haláleseten túl az is, hogy Venizelosz elszámította magát, s rendezett egy általános, titkos választójogon alapuló választást, amit annak rendje-módja szerint el is bukott. Pedig a görögök erős seregei ekkor már mélyen bent álltak Anatóliában, szinte egy ugrásnyira Ankarától. Itt következett be a katonai hiba: egyik győzelmük után nem üldözték könyörtelenül a megvert törököket, s azok összeszedték magukat, sokszor saját nőiket és gyerekeiket fogva a kocsikba, igavonó állatok híján. A Venizelosz-féle balsikerű parlamenti választás érdekes kérdéseket vet fel arra nézve, hogy vajon egy erős magyar ellenállás esetén a csehek, románok mekkora hányada támogatta volna a saját kormányát?

A görög-török háború

Az ötödik tényező a nagyhatalmak és a külső támogatás kérdése. A franciák és az angolok eleve féltékenyen figyelték egymást a Közel-Kelet felosztása közben, s maradék, harcolni tudó és akaró csapataikat nem nagyon akarták bevetni holmi félsivatagi dombvidékek megszerzésére, arra meg pláne nem, hogy a kis Görögország helyére egy hellén középhatalmat költsenek ki. Az olaszok pedig minden mesterkedésük dacára egyszerűen túl gyengék voltak ahhoz, hogy tényezőként jelenjenek meg. A franciák és az olaszok az első komolyabb helyzetnél kivonultak megszerzett anatóliai területeikről. A britek pedig megosztottak voltak: nem sokan értették Lloyd George elvakult görögbarátságát. És itt jött be egy másik nagyhatalom is: a  törökök ugyanis kaptak Szovjet-Oroszországtól fegyvert és aranyat, míg nekünk ilyen külső támaszunk nem volt. Máshonnan is érkezett támogatás a törökökhöz: Brit-India muszlimjaitól például, hiszen az iszlám világban a hitetlenek ellen harcoló Törökország jelent meg, máshol - pl. Kínában - az európai gyarmatosítók ellen küzdő ország képe.

Végül, a hatodik tényező pedig az emberi tényező. Az, hogy a törököknél született egy géniusz, aki egyszerre volt katona és politikus. Elegendő tapasztalattal bírt a reguláris és a gerillahadviselés területén is, továbbá ismerte a konspiráció szabályait, mert szabadkőműves volt. Karizmatikus volt, és legfőképpen volt egy átfogó képe arról, hogy mit akar csinálni. Szinte ki volt arra jelölve, hogy Musztafa Kemál pasából Atatürk, népének atyja legyen.

Törökország az 1923-ban Lausanne-ban újrakötött béke szerint

És hogy ez mekkora különbséget jelentett? Atatürk megszervezte, és nem feloszlatta a hadsereget. "Fegyvert adott katonái kezébe, nem hazaküldte őket. Lelkesített és harcba hívott, nem csüggedést és beletörődést árasztott. Igazi katona és államférfi volt, nem a háborút a hátország biztonságában végigkiabáló, majd a cselekvés órájában csődöt mondó ripacs" - ahogyan Magyar Levente írja róla Ilber Ortayli Atatürkről szóló könyvének előszavában.

Vajon hogyan alakult volna Magyarország és Európa XX. századi történelme, ha Atatürk magyarnak születik?