történész, szociológus
Svábjaink elűzetése
A budapesti nemzeti bizottság 1945. április 11-i ülésén foglalkozott először a hazai németség kérdésével, ahol a kollektív büntetést ellenzőkkel szemben az Magyar Kommunista Párt minden német megbüntetését javasolta. 1945. április 18-án a politikai rendőrség nyomozói jelentek meg a KSH népszámlálási osztályon, hogy „bizalmas használatra” kijegyezzék egyes német és vegyes lakosságú községek népszámlálási anyagából az 1941-ben német anyanyelvű vagy nemzetiségű egyének nevét és címét. A németek kitelepítésének története tehát valahol itt kezdődött.
Ebben a bejegyzésben azonban nem akarok arról írni, hogy már a XIX.század második felében a birodalmi német sajtó szélsőséges részében aggódni kezdtek a magyarországi németek magyarrá válása miatt. A népi írók megfigyeléseivel sem lehet foglalkozni, amelyek arról szóltak, hogy egyes falvakban a svábok a magyarok fejére nőttek volna. Nem szeretnék a Volksbundra sem kitérni, sem arra, hogy bizony voltak a svábság körében, akiket megtévesztett a náci Német Birodalom vonzereje. A kitelepítési hajszával sem tervezek most foglalkozni, amelyet részben a szovjetek sugalmaztak, részben a győzteseknek megfelelni kívánó magyar kormányzat a kollektíven felelőssé tett németséggel szemben idehaza is indított. Vagy az egész Európán végigsöprő, a világháború végén jelentkező németellenes bosszúhangulattal sem,amelynek megvolt a maga hazai, visszás lecsapódása is. Még Rajk László szerepével sem.
Mindössze néhány emléktöredéket szeretnék felidézni, ami talán ritkábban kerül előtérbe. Lucy Altwasser vöröskeresztes nővér a gerlachsheimi transzportról szóló jelentése nyomán a korabeli magyar sajtóban ugyanis szinte idilli képek is jelentek meg a kiüldözöttek útjáról: „1946. február 5-én ért Pidingbe a budaörsi transzport. Magyarországi németek, akiknek ősszülői kivándorolt svábok voltak, generációkon keresztül hozzáidomultak új hazájukhoz, szokásaikhoz, és sok tekintetben magyaroknak hatnak. Szőlő- és baracktermelők, akiknek bortól kiszínesedett arcuk és vidáman csillogó szemük nyugodtan néz a világba. […] A hazatelepülők köszönettel fogadják a kenyeret, vajat, sajtot és a húskonzerveket. Az anyák meleg tejet adhatnak kicsinyeiknek, amit szintén a nővérek készítenek számukra. (…) Münchenben le kellett tenni egy beteget, aki nem tudta elviselni, hogy vagyonának nagy részét hátra kellett hagynia, és új haza felé megy. Az ideggyógyintézet kezelése után, reméljük, egészségesen fogja viszontlátni rokonait. (…) A szép württembergi és badeni szőlőhegyek az otthon érzését ébresztették a hazatelepülőkben”
Ehhez képest a visszaemlékezők keserűen idézték fel a megérkezést. Steinhauser Klára tanulmányában így foglalja össze helyzetüket: „A fogadtatás nagyon eltérő volt. 1946-ot írtak. Még egy év sem telt el a háború vége óta. Németország még romokban. Az élelmiszerellátás akadozott. Az emberek is ezernyi bánatot cipeltek magukkal. A kijelölt települések polgármestereire hárult a feladat, hogy a „Flüchtlingek” (menekültek) számára szálláshelyet találjanak. A fogadtatást az adott falu gazdasági helyzete is befolyásolta. A mezőgazdasági területeken elsősorban az erős, fi atal munkaerő volt kelendő. Mindehhez hozzájárult az empátia, az emberi gyarlóság, a közömbösség is. A főtéren álltak az elcsigázott, napok óta úton lévő emberek, és jöttek a gazdák, kiválogatták, kire van szükségük. Hátrányos helyzetbe kerültek a férj nélkül maradt asszonyok, nem voltak kelendőek a munkaerőpiacon”.
Svábok a menekülttáborban a sorukra várnak (svabkitelepites.hu)
És most lássuk a visszaemlékezések-szilánkokat!
Koroknay Ágnes: „A két bátyám hamar elkelt, de kinek kell egy asszony két kislánnyal? Mondták, hogy hova menjünk. De az asszony kikiabált az ablakon: – Tűnjetek el, magyar cigányok! Végül egy náci suszterhez osztottak be, büntetésül – őt büntették velünk”
Reiter Károly: „Vékonydongájú fiúcska voltam. Nem kellettem a parasztoknak. Ottmaradtunk a városban, mert muszáj volt bennünket is valakinek befogadni. Tudtuk, hogy akik a parasztgazdákhoz kerültek jobban jártak, mert ott több volt az ennivaló.”
Holl Józsefné Boros Mária: „Este értünk oda. Ott álltunk a kis bőröndünkkel a főtéren, és nem tudtuk, hogy mi lesz velünk. Megint szétválogattak bennünket. Mi öten két éjszakát egy csupasz szobában töltöttünk. […] A gyógyszerész nem örült nekünk, de hiába tiltakozott, kötelezték egy család befogadására”
Starz Jánosné: „Egy parasztasszonyhoz kerültünk. Nem volt gazdag, de volt krumpli a pincéjében, és ami a legfontosabb: jól bánt velünk. […] A papánk meghalt. Lágerről lágerre jártunk. Amikor 1946. március 8-án a hockenheimit is felszámolták, kis batyunkat teherautóra raktuk, elvittek egy faluba, és ott kitettek az utcára. Akkor Schmitt kőműves szíve megesett rajtunk”
Müller Róza: „Az a lány lett később a legjobb barátnőm, aki a legcsúnyábbat mondta rám.”
A Hűséggel a Hazához mozgalom kitűzője
Egy másik visszaemlékezés részlet pedig arra utal, hogy a Volksbunddal szemben álló, keresztény indíttatású szervezet, a Hűséggel a Hazához mozgalom neve nem volt véletlen. A kitelepítés után sem tudták elfelejteni hazájukat: „Az új hazában is erős az összetartás. Az 1946-ban Dél-Németországba kitelepített sportbarátok új otthonuk, Wertheim-Bestenheid vendéglőjében ünnepelték a BSE Budaörs fennállásának 40 éves évfordulóját. A BSE kitelepített játékosai SC Budaörs néven alakultak újjá Németországban. Az új hazában is ápolták a régi összetartást, és már a kezdeti időkben barátságos mérkőzéseket szerveztek, hogy fennmaradhasson az SC. A mérkőzéseket társasági összejövetelek követték, emlékezve a ’régi idők’ poharazgatásaira a szőlészetéről híres budaörsi pincékben.”
Teleki Pál az 1941-es népszámlálás előkészítésekor ezt az utasítást adta a szépítés, felfelé kerekítés elkerülésére: „Nem akarok papírmagyarokat látni!”.
A magyar svábok nem voltak papírmagyarok. Ha a beszédük hellyel-közzel nem is volt magyar, de a szívük ide kötötte őket, a magyar sorshoz.
(Források: Jogfosztások Budaörsön. Entrechtungen in Budaörs (1944–1948), Budaörs 2010, szerk.: Grósz András; Bank Barbara - Õze Sándor: A „német ügy” 1945-1953. A Volksbundtól Tiszalökig; Magyar Tragédia 1946 - svabkitelepites.hu)