Történetírói arcképcsarnok: Bánlaky József

Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.

Doberdói Bánlaky (Breit) József (1863–1945)

Breit Józsefként született Lugoson 1863-ban, zsidó családban. A második világháború hazánk felé közeledtével a zsidótörvények folytán rengetegen fogtak lázas családtörténeti tanulmányokba – aminek a kimenetele akár szó szerint „élet-halál kérdése” lehetett. Az 1888-ban katolizált, 1916-ban nemességet és „doberdói” előnevet szerzett, 1931 óta Bánlaky nevet viselő nyugdíjas katonatiszt is így tett: hivatalos eljárás során „sikerrel bizonyította” törvénytelen származását, miszerint „valódi” születi keresztények voltak. (Ebben az egy mondatnyi adatsorban több minden rejlik hazánk XX. századi történelméből, mint megannyi nagymonográfiában…)

De vissza a kezdetekhez: katonai pálya – bécsi Hadiiskola – vezérkari tiszt – a Nagy Háború előtt már ezredes. A világháború több frontján is szolgál – Szerbia, Olaszország, Erdély –, majd visszavezénylik a hátországba. A forradalmak korában nem vitt katonai szerepet, a konszolidáció során az obligát igazolóbizottsági eljárás némi kálváriával járt – felrótták neki, hogy ’18 őszén „otthagyta” a rábízott egységet –, de igazolták és későbbi vegzálásról sem tudunk ezzel kapcsolatban. (Ekkori tevékenysége életrajzában is „hiátusos”.) Ezt követően nyugdíjas éveit „irodalmi munkásságának” szenteli.

És akkor most a történetíróról: aki a komcsiban volt katona – főként mint előfelvételis egyetemi hallgató –, annak hihetetlen információ, hogy a Horthy-korban mintegy elvárás volt magasabb rangú katonák felé a publikálás. Nos, ezt Breit meglehetősen „túlteljesítette”.

Első nagyobb munkája Az 1870. évi német-franczia háború története (1896–99), amelyet szinte azon nyomban követett Magyarország 1848-49. évi függetlenségi harczának katonai története (1896–99) című háromkötetes – ez Gelich egy évtizeddel korábbi monumentális munkája után a második komoly „egyszemélyes” hadtörténeti munka a szabadságharcról. Érdekessége, hogy nem a szerző neve, hanem csak monogramja – B.J. – alatt jelent meg, egyes vélemények szerint a téma „kényes” volta miatt, hiszen mégis egy aktív fiatal katonatisztről van szó. Kissé álságosnak tűnik a magyarázat – akár igaz, akár sem –, mert azért ily módon szerzőséget „eltitkolni” elég naív ötlet, s vélhetőleg mindenki tudott róla, akit érdekelt. (A második kiadás egyébként már névvel jelent meg.)

A következő komoly lépés a németül írt és Bécsben kiadott  Der russisch-japanische Krieg 1904–1905 (magyar kiadása azóta sincs, s borítékolható, hogy nem is lesz…)

Ezután jött 1925-től A magyarországi 1918/19. évi forradalmi mozgalmak és a vörös háború története, ami végül torzóban maradt, de három kötetre így is futotta. (A szerző ’45 utáni feledtetéséhez már ez önmagában elég lett volna – s figyeljünk fel rá, hogy mily hamar megindult – a publicisztikától függetlenül – a forradalmak korának komoly, tudományos feldolgozása, gondoljunk csak a Gratz Gusztáv által szerkesztett A bolsevizmus Magyarországon című monumentális kötetre.)

És végül 1928-tól megkezdte az igazán szisztematikus történelmi feldolgozást, s megszületett A magyar nemzet hadtörténete – mégpedig teljes (!!!) hadtörténete – 22. könyvben. Bár száraz adatsornak tűnik, de talán érdemes mégis átfutni a címeket, egyrészt a munka monumentalitását érzékelendő, másrészt izgalmas a kronológiai beosztása is.

1. A honfoglalás
2. Külföldi kalandozások a vezérek korában (898–970-ig)
3. A királyság megalapítása. Harcok a függetlenségért (972–1074)
4. A hódító hadjáratok és a keleti háborúk időszaka (1077–1235)
5. A tatárjárás (1236–1242)
6. A tatárjárás utáni hadjáratok az Árpádház kihaltáig (1242–1300)
7. Harcok és küzdelmek az Árpádház kihalta után... (1301–1342)
8. I. (Nagy) Lajos korszaka (1342–1382)
9. I. Mária, II. (Kis) Károly és Zsigmond kora
10. Hunyadi János (1437–1490)
11. Hunyadi Mátyás 1458–1490
12. Az ország süllyedése a Jagellók alatt. A mohácsi katasztrófa 1490–1526
13. Ferdinánd és Szapolyai János..., a török hódítások korszaka Szulejmán haláláig. 1528–1568.
14. A török hatalom hanyatlása. Miksa, Rudolf és Báthoryak háborúi. 1567–1604.
15. Bocskai István, Báthory Gábor és Bethlen Gábor időszaka. 1604–1626.
16. A Rákóczyak, Zrínyiek és ThököIy Imre első küzdelmeinek korszaka. 1630–1682.
17. Magyarország felszabadítása a török uralom alól. 1683-1699.
18. II. Rákóczi Ferenc nemzeti fölkelése. 1701–1714.
19. III. Károly, Mária Terézia és II. József kora. 1716–1790.
20. A francia háborúk időszaka 1792–1815.
21. Magyarország 1848/49. évi függetlenségi harcának katonai története (1–3. kötet)
22. I. Ferenc József háborúi az 1848/49. évi magyar szabadságharcot kivéve. 1848–1882.

A kötetek változó terjedelműek: 120–800 oldal közöttiek (azért a legtöbb 300 fölött) és mindegyikhez több-kevesebb hadtörténeti vázlat tartozik, a hadjáratok meg a csaták térképeivel. A munka ritkaságára jellemző, hogy az elmúlt 30 évben teljes sorozata nem szerepelt árverésen…

Talán nem szorul magyarázatra, hogy ilyen terjedelmű életmű nem tartalmaz minden részletre (vagy akár a túlnyomó részére) kiterjedő aprólékos levéltári kutatásokat, szóval a pozitivista iskola szívének oly kedves újabb és újabb, kisebbnél kisebb nóvumokat. Szintetizálás ez a javából (némi szellemtörténeti beütéssel, ha úgy tetszik). Viszont olvasmányos és érdekes… amiről bárki meggyőződhet, mivel örömmel kell megemlékeznünk arról, hogy – oly sok történész-társával ellentétben – munkája ingyen és bérmentve hozzáférhető elektronikus változatban a net-en.

S ami a kortársak véleményét illeti, idézzük Markó Árpádot, aki igazán kompetens volt a kérdés megítélésében: „E kötetekben is úgy csoportosítja tárgyát, mint az előbbiekben. A hadtörténelmi eseményeket a kor politikai történetének keretébe állítja be; minden korszaknál foglalkozik hadszervezeti, hadvezetési, felszerelési kérdésekkel, azután leírja a hadműveleteket, csatákat, ütközeteket, a legapróbb részletekig menő figyelemmel (…) Csak ismétlésekbe bocsátkoznánk, ha rendkívül széleskörű forráskutatásokra támaszkodó nagy munkájának méltatásával e köteteknél is külön foglalkoznánk. Bánlaky altábornagy hadtörténeti sorozatának minden kötete jól bevált módszerével igen nagy szolgálatot tesz a magyar hadtörténet eseményeivel foglalkozóknak.” (Hadtörténelmi közlemények, 1942.)

A kritikák is a legtöbbször az apró részletekre vonatkoznak: nem használt fel egy-egy újabb kutatást, adatai közt vannak elavultak, bizonyos aspektusok hiányoznak, etc. etc. – szóval az örök részletkutatások kontra összefoglalások antagonizmus, ami már vagy másfél százada kíséri (és kísérti…) történetírásunkat.

Bánlaky József altábornagy még túlélte Budapest ostromát, de 1945 októberében elhunyt – hogy aztán nevét és életművét is megpróbálják a feledés homályába veszejteni.

Nemrég azonban életrajz született róla: Pollmann Ferenc: Oroszlán, karddal és lúdtollal: Doberdói Bánlaky József élete és munkássága (2014)