Történetírói arcképcsarnok: Steier Lajos (1885–1937)

Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.

Steier Lajos Liptószentmiklóson született, 1885-ben, zsidó családban. Apja tanító és nyomdatulajdonos, ami annyiban érdekes, hogy fiának első könyvét ő maga adta ki 1912-ben: A tót kérdés című összefoglaló, 350 oldalas munka a 27 éves, frissen végzett fiatalember szárnypróbálása. (A címlap szerint eredetileg A tót nemzetiségi mozgalom fejlődésének története 1. kötete lett volna, de a folytatása/i nem jelent/ek meg.) Steier Lajos „felkészülésként” Budapesten a Műegyetemen tanult, majd átváltott a Pázmány Péter Tudományegyetemre.

A diplomát kézhezvéve újságírósodni kezd, de folyamatosan publikál történelmi írásokat. „Szakterületeként” végig megmaradt a felvidéki nemzetiségi kérdés története – egyike lett a jópár történésznek, akik a Horthy-korban lázasan dolgoztak annak megértésén, miképp is jutott el a történelmi Magyar Királyság a Trianon nevével fémjelzett darabokra esésig. Érdekes megfigyelni, hogy már akkor is Erdély-domináns volt a magyar történetírás: a Királyhágón-túli históriával sokan foglalkoztak, míg a szerbekkel jórészt csak Thim József, a szlovákokkal (korabeli és cseppet sem sértőnek szánt terminológiával: tótokkal) meg Steier. Ennek „csúcsa” az első művét két és fél évtizeddel később – halála évében – követő, a Magyar Történelmi Társulat gondozásában, már nevében is a magas tudományosságot sugárzó kiváló kiadvány-sorozat, a „Magyarország Újabbkori Történetének Forrásai” között A tót nemzetiségi kérdés 1848-49-ben két vaskos kötete. Ennek első fele a történeti rész feldolgozása majd’ 700 oldalon, a második az okmánytár, ami még vagy száz lappal vaskosabb. Hézagpótló munka volt: a szabadságharc nemzetiségi vetületénél mindenkinek beugrik az erdélyi román kérdés, annak rengeteg szomorú/tragikus vonatkozásával, illetve a délvidéki, nem kevésbé szomorú/tragikus szerb-magyar küzdelmek. De hogy a Felvidéken miként nézett ki a nemzetiségi helyzet, arra Steier könyvéből kaphatjuk meg a választ.

Előtte viszont még kutatta 48/49 addig ismeretlen iratanyagát, amiből megszületett a – kissé bikkfangos című – A szabadságharc revideált története 4 kötete (címeik és témáik szerint: 1. Görgey és Kossuth. 2. Az 1849-iki trónfosztás előzményei és következményei. 3–4. Haynau és Paskievics) A nem kifejezetten tudományos és történelmi munkák, hanem inkább magasabb színvonalú populáris könyvek közreadójaként ismert Genius kiadónál megjelent sorozat a saját korában komoly könyvsiker volt – meg is kapta érte a magáét. A Századokban – a mindenkori történész-céh udvari bennfentesében – Tóth László írt hosszú és lesújtó kritikát a sorozat első 3 kötetéről, ennek itt csak a „zárszavából” idézünk: „Összefoglalva az elmondottakat, azt hisszük joggal állapíthatjuk meg, hogy Steiernek ez a munkája nem sikerült, és pedig nem sikerült, mert a szerző nem alkalmazott helyes módszert és engedni volt kénytelen a kiadó üzleti érdekeinek. Ilyenformán nem adhatott igazán tudományos művet, hanem meglehetősen efemer értékű publicisztikai munkát, mely bizonyos vonatkozásaiban kiforratlan ítéleteivel alkalmas a szerző által bizonyára nem óhajtott téves ítéletekre és következtetésekre is.” (Szép példája ez az azóta is töretlenül érvényesülő „Írj érdekesen és betörik a fejed” történészi alapszabálynak. Utóélete sem volt különb: ha nem éppen totálisan negligálták, akkor a „futottak még” kategóriában került említésre, például évtizedekkel később Hermann Róbert is „autodidakta történésznek” nevezte egy cikkében, ami egyáltalán nem hangzik dicséretnek, sőt, inkább a "céhes történész" szakmai gőgjét vélhetjük kihallanni olyasvalakival szemben, aki esetleg jobb, mint a profik...

S hogy Steier nem csak elefántcsonttoronyban történészkedett, arra bizonyság az 1000 (igen: ezer) oldalas, németül írott és megjelentetett munkája: Ungarns Vergewaltigung. Oberungarn unter tschechischer Herrschaft (Magyarország megerőszakolása. Felső-Magyarország cseh uralom alatt), amelyet 1929-ben adott ki az Amalthea-Verlag Zürich–Leipzig–Wien megjelöléssel. A munka kifejezetten a külhoni közönségnek szólt, de azért egy fordítást megért volna – ami nem történt meg.

Emellett rengeteg cikket írt, többek közt Szekfű/Bethlen Magyar Szemléjében is – ami szintén garancia volt a színvonalra.

Steier Lajos 1937 szilveszterén hunyt el Bécsben. A korabeli sajtótudósítás szerint „súlyos gyomorbajban szenvedett. Néhány nappal ezelőtt megoperálták a bécsi Auersperg szanatóriumban, azonban a súlyos betegségen az operáció sem segített, úgyhogy Steier Lajos pár nappal az operáció után meghalt. Utolsó kívánságához képest holttestét Budapestre hozták. … Földi maradványait a budapesti zsidó hitközség által adományozott díszsírhelyen helyezték örök nyugovóra.”

A Századokban Török Pál írt róla nekrológot, ami ekképp végződik: „Utolsó munkájához [A tót nemzetiségi kérdés 1848-49-ben] hasonló műve maradt ránk kéziratban, amely a tót kérdés történetét tárgyalja 1848-ig; nagyon kívánatos volna, hogy ez is napvilágot lásson.” De Klió nem volt kegyes hozzá: a kézirat soha nem jelent meg, s annak "tartózkodási helye" – legalábbis jelen sorok szerzője előtt – ismeretlen…