Történetírói arcképcsarnok: Szádeczky-Kardoss Lajos

Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.

Szádeczky-Kardoss Lajos (1859–1935)

Szádeczky-Kardoss Lajos Budapesten és Bécsben végzi egyetemi tanulmányait, tanári majd bölcsészdoktori diplomát szerez, s a szinte „kijelölt” karrierút obligát első állomása az Egyetemi Könyvtár egy évtizeden át. Ezután 1891-től a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem tanára, amelynek volt dékánja és rektora is. 1888-tól az MTA levelező, 1909-től rendes tagja. A román megszállás után követi egyetemét a szegedi száműzetésbe, itt 1930-ig tanít. Budapesten hunyt el 1935-ben.

Szűkebb értelemben vett történészi munkássága – mint a korszak céhbeli historikusaié – két részre bontható: forrásközlések és monográfiák.

A dualizmus nemcsak a modern gazdaság, hanem a modern történetírás alapjait is lefektette: publikáltak rengeteg forrást, amikből azóta is építkezünk. Ha felsorolnánk összes ilyen irányú munkáját, azzal betelne az írás kerete és a T. Olvasó is halálra unná magát – úgyhogy találomra csak néhány fontosabb: Halmágyi István naplói 1752–53. 1762–69. és iratai 1669–1785 (1906) – A székely határőrség szervezése 1762-64-ben. Okirattárral (1908) – Iparfejlődés és a czéhek története Magyarországon. Okirattárral, 1307–1848 (1913) – Széki Gróf Teleki József özvegye, Bethleni Bethlen Kata grófnő írásai és levelezése. 1700–1759. (1922). Szerkesztette a Székely oklevéltár köteteit. Még említsük meg, hogy ő dobta be a „Csíki székely krónikát” a történészi köztudatba – nem kis vihart kavarván vele… (ez is megérne egy blogbejegyzést!)

Monográfiái közül szintén csak a nagyobbakból szemezgessünk: Báthory István lengyel királlyá választása. 1574–1576 (1887) – ekkor szerzőnk 28 éves (!), s a 300 oldalas történelmi feldolgozás mellé járul egy 150 oldalas okmánytár. Erdély és Mihály vajda története 1595–1601 (1893), ez a blogunkban már többször emlegetett „Nagybecskereki Könyvtárban” látott napvilágot. Udvarhely vármegye története a legrégibb időtől 1849-ig (1901) Jakab Elekkel, Kolozsvár monográfusával együtt.

Trianon után ő is megírta A székely nemzet története és alkotmánya (1927) nagymonográfiáját. (Rugonfalvi Kiss István ugyane tárgyú munkája majd egy évtizeddel később jelenik meg.) Ekkoriban történészeink rohamléptekkel próbálták pótolni azt, amit a dualizmus államvezetése – úgy gazdasági, szociális, mint kulturális téren – elszalasztott. A „kis magyar világban” aztán ennek kezdett is némi eredménye mutatkozni, de az idő végzetesen kevés volt – ám ez messzire vezetne.

De leszállva a tudomány olümposzi magasságából, írt iskolai tankönyvet is: Magyarország története: 1–2. rész: középiskolák. 3-4. oszt. számára. (Sok egyéb mellett ma ez sem fordulhatna elő: vélhetőleg azonnali kizárást eredményezne az MTA soraiból – oda a dicsőség meg főleg az apanázs – és vélhetőleg az exkommunikáció egyéb formái is igénybe vétetnének.)

Ez így látszólag egy könyökvédős bölcsész-életpálya, mindenféle külső esemény és főleg izgalmak nélkül. A képet árnyalja viszont, hogy 1895-ben részt vett gróf Zichy Jenő kaukázusi és közép-ázsiai expedícióján, amely során írt kéziratos naplóját nemrég publikálták csak, sok évtizeddel a szerző halálát követően. (Kitérőképp: Zichy expedíciói is megérnének egy blogbejegyzést, hogy előjöjjenek a feledésből – amit azért nagyban elősegített a Nemzeti Múzeum pár évvel ezelőtti minikiállítása. Mellesleg a magyar könyvtörténet egyik legszebb kiadványsorozata az expedíciókról készített beszámolók kötetbeli megjelenése, köszönhető Zichy gróf bőkezűségének és a magyar meg német nyomdák kiváló munkájának.)

De Szádeczky haditudósítóként kint van a nagy háború keleti frontján – erről írta 1916-os Przemysltől Breszt-Litowszkig. Harcztéri élmények és lengyel-magyar történeti emlékek című kötetét. [Ez még nem a békéjéről elhíresült Breszt-Litovszk, hanem a város 1915-ös ostromáról van szó.] Az 1916–7-es erdélyi harcok során szintén végig a fronton volt, s a német-magyar hadakkal később eljut egészen Bukarestig. Itt Jancsó Benedekkel együtt levéltárakat búj: „1917 nyarát a sajtóhadiszállás parancsnokságának megbízásából a megszállott Bukarestben töltöttem, a háború okainak és előzményeinek tanulmányozásával.” Ezen időszak részletes beszámolója a kétkötetes Az oláhok Erdélybe törése és kiveretésük 1916–17 című munkájában olvasható (véletlenül hiányzik a Wikipédiáról, akárcsak az Udvarhely monográfia, cserébe viszont találunk jópár jelentéktelen brosúrát – honi soit qui mal y pense…) Az összeomlás idején Kolozsváron a bevonuló román hadsereg fogságra vetette. Az internálásból való szabadulása után el kellett hagynia Erdélyt.

Végül említsük meg, hogy 1920–22-ben nemzetgyűlési képviselőként aktívan is politizál.

Bár a köztudat elfeledte, több fontos munkája már legalább szabadon és ingyenesen olvasható a neten, s egy egypár reprintben is újból napvilágot látott.