kiadóvezető
Történetírói arcképcsarnok: Szeremlei Samu
Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.
Szeremlei Samu
Ha egészen plasztikusan akarjuk megközelíteni a történettudomány művelésének lehetséges módjait, az egyik verzió a horizontális és vertikális felosztás. Horizontális, ha egy nagyobb terület viszonylag rövidebb időintervallumának történetét írja meg: tipikusan ilyen egy világháborútörténet, vagy a jakobinus diktatúra, netán az amerikai polgárháború históriája. Vertikális egy adott, általában szűkebb terület hosszabb időintervallumának feldolgozása, mint pl. egy Oroszország-történet a Kijevi Rusztól Sztálinig, de bármely más ország akár egész, akár néhány évszázados krónikája, vagy mondjuk Afrika felfedezésének elbeszélése. De tipikusan ilyen a családtörténet vagy a helytörténet. (No persze voltak klasszikusok, akik a kettőt együtt művelték, mint Polübiosz, vagy Gibbon, de ez a faj már jóideje osztozik a dodó-madár sorsában.) S amiért ezt a kissé primitív felosztást előhoztuk: mai blogbejegyzésünk főszereplője történészként évtizedeken át jószerivel semmi mást nem művelt, mint Hódmezővásárhely történetét írta.
Szeremlei – aki apai és anyai ágon is református papi családból származott – a Borsod vármegyei Gelejen született 1837. szeptember 4-én. Középiskolát Miskolcon, a teológiát Debrecenben végezte, utána Makón, majd Hódmezővásárhelyen káplánkodott, aztán pár éves bihardiószegi kitérő után 1871-ben Hódmezővásárhelyre ment vissza lelkésznek – s itt is élt 1924-ben bekövetkezett haláláig. Nyúlfarknyi életrajzai elmondják még, hogy 1866 végén hosszabb külföldi utazást tett – erről megjelentetett egy útleírást is a következő évben: Utazás Sweitz, Franczia- és Poroszország némely vidékein egyház és iskola érdekében –, s hogy 1908-tól az MTA levelező tagja.
Amikor történészi életművét vizslatjuk, az első dilemma, ami szembejön velünk, mindjárt a neve: merthogy publikált Szeremlei Samu/Sámuel, illetve Szeremley Samu/Sámuel néven is – ami ugye négyféle variáció.
Szerzőnk fiatalkori meghatározó élménye – mint kortársai túlnyomó többségének, akik akárcsak gyerekfejjel is megélték – a szabadságharc volt. Erről publikálta a kiegyezés évében – mikor már szabadon megindulhatott a történeti feldolgozás, és sorjázni kezdtek a visszaemlékezések is – két munkáját: A honvédelmi bizottmány keletkezése és a forradalom kitörése, illetve Magyarország krónikája az 1848-49. forradalom idejéről. Sok kisebb írását és újságcikkét átugorva nézzük a főművet!
A Millennium a nagy számvetések ideje volt a magyar történettudományban, úgy országos, mint helyi szinten. Szinte minden valamirevaló vármegye és város megbízott egy-egy hozzáértőt, hogy dolgozza fel a történetét, ugyanakkor voltak „országos projectek” is. A probléma nem is a lelkesültséggel volt – az mindig bőven akadt honunkban –, hanem az utána következő aprómunkával. Az ünnepségek lezajlottak, a költségvetési keretek gyorsan kimerültek, az évek szorgos kutatómunkáját igénylő helytörténetek pedig lassacskán íródtak meg. S mire egy-egy kötet elkészült, vagy maradt akarat és pénz a megjelentetésre, vagy nem – ez utóbbi esetben a kézirat vagy megmaradt, vagy nem. Jó esetben viszont egy-két évtized alatt azért napvilágot látott a – sokszor monumentális – vállalkozások nagyobb része. Mint Szeremlei Samu Hód-mező-vásárhely története című ötkötetes opusa 1900 és 1913 között. Fentieket alátámasztandó olvassunk bele az első kötet bevezetőjébe:
„H.-M.-Vásárhely város tanácsa már 1885-ben kérdést intézett hozzám, hogy hajlandó lennék-e e hely történetét megírni? Igennel válaszoltam, egyszersmind hozzá fogtam az adatok gyűjtéséhez, bár csak később, t. i. 1889-ben, jutottunk kölcsönös megállapodásra a mű készítése föltételeire nézve. A munka azonban lassan haladt előre a miatt, hogy nemcsak egy népes gyülekezet lelkészi teendői s ügyes-bajos dolgai vették igénybe időm nagyobb részét, hanem ezen felül időközben egyházkerületem is terhes és folytonos dologgal járó hivatalt bízott reám, mely öt éven át sok időmet elvett. Ide járult még az, hogy magam mellé a történetírásra s a kutatásokra állandó társat rajtam kívül eső okok miatt nem tudtam találni, bár ilyennek fölvételét a várossal való szerződésben is kikötöttem.
Késleltették végre a feladat megoldását az abban magában rejlő nehézségek is. Városunk levéltára ugyanis semmi adatot sem nyújt a régibb századokból, s itt helyben sincs nagyobb könyvtár, sem megfelelő levéltár, melyből az adatokat bővebben meríteni lehetne. A vállalkozás idejében a hely egész történetét az ismeretlenség sötétsége borította, úgy hogy méltán azt lehetett gondolni, hogy az ilyen földrajzi fekvésű helynek, mely ezen felül a hazai köztörténetben sem igen játszott szerepet, úgyszólván nincs is története, – a minthogy e részben hazai irodalmunk egész az utolsó évekig csak igen kevés adatot őrizhetett meg és derített ki. Az adatok fölkeresése tehát rám nézve sok nehézséggel és idő veszteséggel járt.”
Végül azonban több mint másfél évtizedes munka után megjelent az egész sorozat, melynek alcíme büszkén hirdette még 1913-ban is: a hon ezer éves fenállása emlékezetére a városi törvényhatóság megbízásából írta szeremlei samu. S a város dicséretére legyen mondva, nem fukarkodtak a költségekkel, kiváló minőségű, drága papírra nyomtatták az egészet!
A munka valóban impozáns, 5–600 oldalas kötetekről van szó, hatalmas tényanyaggal. Az első kötet (A barbárság kora: Kezdettől I. István királyig) nemcsak történészi, hanem régészeti munka is, sok érdekes illusztrációval a legkülönbözőbb leletekről. A következő két kötet a történeti rész, majd a 4–5. az ú.n. Közmívelődés története tartalmaz „mindent, amit Hód-Mező-Vásárhelyről tudni érdemes”: a családi élettől, életmódtól és erkölcsöktől a törvényhatóságig, a gazdasági kérdésektől, mezőgazdaságtól és ipartól a pénzügyi viszonyokig, az egyházaktól és iskoláktól a környező apróbb települések leírásáig, továbbá természetesen a nevesebb városi famíliák történetéig.
(S egy filológiai apróság: minden tudásunk kútfeje, a Wikipédia szerint a munka: „Hód-Mező-Vásárhely története. Sok képpel. I–III. kötet. Bpest, 1900., 1901., 1907. (IV. köt. kéziratban).” Ugyan a link már az ötkötetes net-es változatra mutat… S hogy honnan ered eme leiterjakab? A bibliográfia végén „Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái”-ra hivatkozik, s tényleg, Szinnyei szó szerint ezt írja. Mivel nem is írhatott mást, ugyanis még a 4. kötet kiadása, azaz 1911 előtt keletkezett a szócikk!!! Úgyhogy ennyit arról, érdemes-e kizárólag a Wikipédiából tájékozódnunk…)
Szerzőnktől búcsúzva említsük meg, hogy a felsoroltakon kívül még jópár, részben helytörténeti monográfia szerzője is volt, s hogy főműve manapság könnyedén hozzáférhető elektronikus változatban a net-en.
S ami a hálás utókort illeti: Szeremlei domborműve – Návay Sándor szobrászművész munkája – Hódmezővásárhelyen, a róla elnevezett utcában található, mellszobra – Stremeny Géza munkája – a Bethlen Gábor Református Gimnázium előtti parkban áll, az Újtemplom falán pedig emléktábla őrzi hírét.