Grób László
Grób László

kiadóvezető

Történetírói arcképcsarnok: Thaly Kálmán (1839–1909)

Thaly Kálmán, akiről méltatlanul a "kuruckor hamisítója" címke maradt meg. Történetírói arcképvázlat-soroztunk újabb része.

Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.


A Komárom vármegyei Csépen született, középiskoláit Pozsonyban és Pápán végzi, egyetemre Budapesten jár: először teológiára, aztán vált: jogot és bölcsészetet hallgat. Újságíróskodik, tanít gimnáziumban, tisztviselősködik a Honvédelmi Minisztériumban. Belemerült a politikai életbe: 1878-tól országgyűlési képviselő (a budapesti Ferencvárosból, majd 1881-től a debreceni I. kerületből). Aktívan közreműködött a milleneumi ünnepségsorozat és kiállítás szervezésénél. Politikai és történészi karrierjének csúcsaként nem kevéssé az ő „lobbitevékenységének” köszönhetően került sor Rákóczi fejedelem és társai hamvainak hazahozatalára 1906-ban. (Rákóczit Isztambulba temették el, hamvainak Rodostóból való szinte csempészetszerű elszállításáról titkára, Césare de Saussure emlékirataiban olvashatunk. S ha már itt tartunk: lassan ismét aktuális lehet eltöprengeni a fejedelem hamvainak hazaszállításán...) Thaly viszonylag váratlanul hunyt el, mikor egy barátja vidéki birtokán vendégeskedett (ezért és korábbi szangvinikus kijelentései következtében reppent fel híresztelés az öngyilkosságáról.)

Kevés történész volt, aki ennyire egyetlen korszakban élt – s ezt vegyük szó szerint: számára a kuruc-kor nem csak vizsgálandó régmúlt, valami elsüllyedt, de érdekes és megismerendő világ volt, hanem eleven valóság, lényének egy része, napi tevékenységének természetes közege. Egész lényével erre fókuszált, nemcsak tudományos, de közéleti/politikai cselekvéseinek irányítója is ez a korszak volt.

Thaly Kálmán 21 éves korában. Grimm Vince litográfiája, 1860

Életműve – oly sok kortársáéhoz hasonlóan – impozáns. Rengeteg forrást, korabeli dokumentumot publikált – hisz ez volt az az időszak, amikor a magyar történetírás modern értelemben vett történettudománnyá alakult, s ennek keretében főként az Akadémia, de más szervezetek égisze alatt is megindult a múlt írott forrásainak kiadása. Csak néhány Thaly ezirányú munkáiból: Késmárki Tököly Imre és némely főbb híveinek naplói és emlékezetes írásai és II. Rákóczi Ferenc fejedelem leveleskönyvei, levéltárának egykorú lajstromaival 1703–1712 (mindkettő 1873), Történelmi naplók 1663–1719 (1875) Székesi gróf Bercsényi Miklós főhadvezér és fejedelmi helytartó leveleskönyvei s más emlékezetreméltó iratai  1705–1711 (1882), Bottyán János vezénylő tábornok levelezései s róla szóló más emlékezetreméltó iratok 1685–1716 (1883), Thököly Imre fejedelem 1691–1692-iki leveleskönyve (1896), Gróf Eszterházy Antal kurucz generális tábori könyve 1706-1709 (1901).

Ami történetírói munkásságát illeti, főként monografikus munkákban jeleskedett: ezek sorában az első a Bottyán János II. Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka című 1865-ben megjelent életrajza, majd következett 1880-ban az Ocskay László, II. Rákóczi Ferencz fejedelem dandárnoka és a felső-magyarországi hadjáratok 1703–1710. (Ez új, kétkötetes kiadásban is megjelent 1905-ben, rengeteg képpel, facsimilével, metszettel, viszont a kiadó valami rejtélyes oknál fogva színesen nyomott többrétegű papírkötést alkalmazott, úgyhogy a példányok kb. 99 %-a mára tönkrement, vagy legalábbis a gerincük levált, mivel az egyébként is sérülékeny papírkötés nem bírta a kötetek súlyát.)

Thaly Kálmán idős korában. Erdélyi Mór felvétele.

Ezt követte az egyik főművének tartott háromkötetes A székesi gróf Bercsényi család, 1525–1865 (1885) – de itt talán abba is hagyhatjuk a művek sorolását (lenne még mit), s nézzük tudományos karrierjének külsődleges állomásait – azt is csupán címszavakban: MTA levelező tagja: 1864, rendes tag: 1880. Az 1867-ben megalakult Magyar Történelmi Társulat titkára, s a társulat folyóiratának, a – máig legpatinásabb történelmi publikációnak – a Századoknak a szerkesztője 1875-ig. A Magyar Heraldikai és Geneológiai Társaság és az Országos Műemlékek Bizottságának tagja. S még számtalan más kisebb-nagyobb társadalmi állás és titulus betöltője és birtokosa. Ha ehhez hozzávesszük fiatalkori szépirodalmi munkáit és a rengeteg történetírói publikációit, akkor előttünk áll egy impozáns tudományos élet és életmű.

Ortvay Tivadar írta róla a Turul nekrológjában: „Mindent elmondott, a mit tudott, s ha e miatt sokan a pragmatikai történetírás szempontjából gáncsolják s szemére vetik, hogy néhol kiemel olyan részleteket is, melyek a nagyközönséget kevésbbé érdeklik s melyek anyaggyűjtésben vagy félig feldolgozott munkában vannak helyükön, azok elfelejtik, hogy ő a kurucz-kor belső történetének tulajdonképi fölfedezője és első ismertetője volt, kinek kötelességéhez tartozott az akkor ismeretlen korról mindent elmondani, aminek megismeréséhez a búvárkodása csak jutott.”

A hatalmas mennyiség ellenére azonban Thaly életműve mégis torzó maradt: nem írta meg sem Rákóczi életrajzát (ezt majd Márki Sándor végzi el három vaskos kötetben a Magyar Történeti Életrajzok sorozatán belül), sem pedig a kuruc-kor, vagy legalább a Rákóczi-szabadságharc történetét. Pedig ki lett volna méltóbb erre a feladata?

Az utókor méltatlanul bánt el Thaly Kálmánnal: szinte már egyfajta úri műkedvelőként emlegetik, mint amolyan megszállott, szinte már rögeszmésen kuruckodó, múltbaforduló anakronizmust. Munkásságáról mindenkinek az ugrik be elsőként, hogy kuruc-nótákat hamisított, amiket eredetiekként közölt (pl. a Wikipédia is 6 sort szentel ennek a ténynek, míg egész – többezer oldalas – tudományos munkásságát három semmitmondó sorral intézi el.)

Pedig a lényeg valahol az idézett nekrológ-mondatban rejlik: Thaly munkássága nagyban hozzájárult, hogy előtérbe kerüljön úgy a történetírásban, mint a politikai/történelmi emlékezetben (ha úgy tetszik, az „emlékezetpolitikában”) a kuruc-kor, s vitézlő Rákóczi Ferencz fejedelmünk elfoglalja azt a kitüntetett helyet, ahogy máig is szemléljük őt.