Varsó '44

Herczeg Ferenc írja az 1870-es évekről, hogy Budán, a Várban még "feketesárga, kaszárnyaszagú pedantéria" uralkodott, s a császári és királyi közös hadsereg német - vagy elnémetesedett - tisztjei "az egész ezer esztendős magyar életet  valami visszaélésfélének tekintik, amelyet egyelőre el kell tűrni, amellyel közösséget vállalni azonban nem lehet.". Nos, a németek valahol mindig így tekintettek Lengyelországra is. Legalábbis a szuverén, önálló hatalomként élő és viselkedő Lengyelországra. Hitler erre még rátett egy lapáttal, s az első világháborús vereség miatti frusztrációt a zsidóság mellett leginkább a lengyeleken tervezte kiélni. Hitler 1939. szeptember 19-én Danzigban (ma ismét Gdansk) a következőket mondta: "Ahol az őrült vagy megvadult emberek nem álltak ellen, ott egy ablakot sem törtünk be. Viszont Varsóban úgy vívták a háborút, hogy civilek lövöldöztek minden utcán és házból. Ezért természetesen a háború az egész városra kiterjed. Ezeket a szabályokat követtük, és ezeket szeretnénk követni a jövőben is." Itt Varsó vitéz védelmére gondolt, szavai ugyanakkor sötét próféciát is tartalmaztak.

8

A varsói lengyel felkelők (IPN fotó)

Magyarként sajnos nagyon keveset tudunk arról, hogy mit műveltek a németek Varsóban. Jelen sorok írója 2019-ben ismerkedhetett meg behatóan a varsói emlékezetkultúra és emlékézetpolitika intézményeivel, köztük a német uralom áldozatainak szentelt emlékhelyekkel, kiállítóterekkel. Ne legyen kétségünk: nekünk, magyaroknak sem szántak különösebben más sorsot, legfeljebb később. A Nagynémet Birodalom közvetlen közelében élő kisebb-nagyobb népeknek a Völkermord, a nemzeti megsemmisülés járt volna. "Dél-Kelet-Európában ők a német befolyásnak mindig a legügyesebb és legkeményebb ellenfelei, a német népiség legrafináltabb üldözői voltak." - írta rólunk Albrecht Haushofer földrajz-professzor 1941 novemberében, a birodalmi külügyminisztériumba eljuttatott terjedelmes emlékiratában, amely a német béke-elképzelésekkel - pontosabban a háború utáni német uralmi rend alapjaival - foglalkozott. Varsóban a német pedantéria és poroszos kaszárnyaszellem a nemzetiszocialista fajelmélet jegyében véresen érvényesült.

Ezen a helyen elrettentésként és megtorlásként végeztek ki negyvenhárom, az utcáról találomra összedett lengyelt a német megszállók (a szerző felvétele) 

"Öt évet kellett túlélni a megszállás alatt Varsóban, hogy felfoghassuk, mit érzett a lakosság és a katonák. Öt éven át napról napra, óráról órára a Pawiak-börtön árnyékában kellett élned, látnod kellett, hogy a barátaid egytől egyig eltűnnek azokban a hónapokban, érezned kellett, hogy a szíved minden alkalommal görcsbe rándul a mellkasodban, hallanod kellett a sortüzek hangját minden nap, egészen addig, amíg annyira megszoktad azokat, hogy már nem is hallottad - mint a templomi harangokat. Némán kellett asszisztálnod egy utcasarkon egy szomorú téli estén vagy egy ragyogó tavaszi reggelen, tíz, húsz, ötven barát, testvér vagy idegen kivégzésénél, akiket találomra szedtek ki a tömegből, sietve a falhoz állították őket, szájukat gipsszel lezárták, szemükből kétségbeesés vagy büszkeség tükröződött. Mindezt át kellett élni ahhoz, hogy megértsük, Varsó nem tehetett mást, mint hogy harcoljon" - idézték a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete mai ">posztjában Kazimierz Iranek-Osmecki ezredest.

A palmyri emlékhely Varsó közelében, ahova a németek a politikai- vagy mondvacsinált okokból halálraítélteket szállították kivégezni. Palmyri a kampinosi erdőkben csak az egyik volt a tömeges kivégzési helyszínekből álló "halálgyűrűben". (A szerző felvétele)

A felkelés 1944. augusztus 1-én tört ki végül is, amikor úgy tűnt, hogy a németek napjai meg vannak számlálva. Erről egy korábbi írásunkban megemlékeztünk, csakúgy, mint a lengyel felkelőknek nyújtott magyar segítségről. A magyarok erkölcsi gesztusokkal, információkkal, közlekedési folyosók nyitásával, gyógy- és kötszerekkel, tetemes fegyverszállítmánnyal segítették a felkelést. Több tucatnyi magyar pedig be is állt a felkelők soraiba. A bukás után pedig a magyar honvédek részt vettek az embermentésben.

Katonai tiszteletadás a varsói felkelők soraiban harcoló magyar honvédek emlékművénél 2017-ben (honvedelem.hu)

"A felkelők többsége a Honi Hadsereg (Armija Krajowa, AK) katonája volt. Csatlakoztak hozzájuk más fegyveres formációk tagjai is, akik szintén a függetlenségért küzdöttek. Többek között a Lengyel Néphadsereg, a Nemzeti Fegyveres Erők és a Zsidó Harcoló Szervezet kis létszámú (a varsói gettófelkelés leverése után bujkáló) tagjai. Ezenkívül a felkelés idejére a földalatti biztonsági szolgálat fegyveres részlegei, a Lengyel Szocialisták fegyveres embermentői (Oddziały Wojskowe Pogotowia Polskich Socjalistów) és a Nemzeti Katonai Szervezet két zászlóalja is az AK parancsnokságának rendelte alá magát. A varsói felkelésben harcolt a Néphadsereg 1656 katonája és számos „kék rendőr” (a német parancsnokság alatt működő lengyel egyenruhás rendőrség, amely a főkormányszékben működött) is, akik már korábban is a konspirációs hálózathoz tartoztak, vagy kapcsolatot tartottak fenn az ellenállással." - folytatódik a Nemzeti Emlékezet Intézetének posztja. 

A kollaboráns oroszokból és kalmükökből szervezett német egységek a 14 és 16 éves lengyel ápolónőket is meggyilkolták (A szerző felvétele)

A varsói felkelést 63 nap hősies harc után leverték. Közrejátszott ebben Sztálin hidegvérű döntése, amely szerint a szovjetek megvárják, hogy a németek végezzék el a piszkos munkát (amit egyébként nekik kellett volna); s közrejátszott ebben az angol-amerikai tandem tehetetlenkedése, nemtörődömsége  is. 16-18 ezer lengyel felkelő vesztette életét, és 150-180 ezren a civil lakosságból. A fegyverletétel után Varsót a németek eltörölték a föld színéről.

Ma azonban Varsó ismét áll. Vajon meg tudjuk őrizni közép-európai szabadságunkat úgy, hogy ne tartozzunk érte senkinek?