Máthé Áron
Máthé Áron

történész, szociológus

Vukovár (1. rész)

1991. november közepén a délszláv háborúk egyik nagy drámája fejeződött be. Vukovár városát vették be a Jugoszláv Néphadsereg alakulatai és a szerb félkatonai egységek. Mégsem győztek.

Hogy Vukovár 1991-es ostromát áttekinthessük, és a korabeli szóhasználatot megérthessük, egész röviden vissza kell pillanatanunk a "jugoszlávizmus" pályafutására. Ezután - és kis szójátékkal: ebből - következik az ostrom, és a szörnyű bűncselekmények sorozata. 30 évvel ezelőtt zajlott le a vukovári véres dráma, amely végül a horvát függetlenségi harc szimbóluma lett.

Horvát graffiti: Vukovárt latin betűvel (horvátul) és nem cirillel (szerbül) kell írni! (Mark Asherman felvétele)


Jugoszlávia 1941-ben nemcsak a tengelyhatalmi erők csapásai alatt esett szét, hanem a belső ellentétek és ellentmondások hatására is. A legnagyobb ellentmondást az okozta, hogy Jugoszlávia ugyan a délszláv egységről szólt volna, de a gyakorlatban a szerb uralmat testesítte meg, sőt, lényegében egy szerb birodalommá vált. Az 1918 októberében Zágrábban ülésező délszláv kongresszus még Szlovén-Horvát-Szerb Államot kiáltott ki, de számottevő fegyveres erővel csak az előrenyomuló szerb királyi hadsereg rendelkezett. Ez el is döntötte a kérdést. 1918. december 1-én így a szerb régensherceg már a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság létrejöttét jelentette be. Bő egy évtizeddel később az időközben királlyá koronázott Sándor megunta az állandó "bajlódást" a horvátokkal, bejelentette az ország átnevezését Jugoszláviára és nyílt diktatúrát vezetett be. 1941-re tehát, mire a német támadás bekövetkezett, nagyon sok nem-szerb délszlávnak is elege lett a szerb uralomból.

Ami ezután következett, az viszont nem a helyzet tisztázódása volt, hanem egy borzalmas, véres etnikai-politikai háború. A horvát náci usztasák harcoltak a szerb királypárti csetnikek ellen, a szerb csetnikek a mohamedán lakosság ellen, mohemadán SS Handschar alakulatai a montenegroiak ellen, a szlovén katolikus Honi Gárdisták a kommunista partizánok ellen, az albán kommunisták a nem-kommunisták ellen, és jószerivel mindenki mindenki ellen. Közben a megszálló német-olasz erők ellen is folyt a felkelés. 1944-re már a partizánokat támogatták az angol-amerikai szövetségesek is, cserbenhagyva nem is annyira a csetnikeket, hanem a londoni emigráns jugoszláv királyi kormányt. Bent a terepen azután a tengelyhatalmak vereséget szenvedtek, protezsáltjaik menekülni igyekeztek. A sokszor szadista, horrorisztikus leszámolások újabb tízezrek életét követelték, köztük a délvidéki (vajdasági) magyarok közül is legalább húsz ezer főét. Összesen a háborús évek alatt 1 millió ember vesztette életét a megközelítőleg 15 milliós lakosságból.

Minden családban akadt áldozat, minden otthonban történt tragédia. És mindenhol megőrizték a sérelmeket is.

Franjo Tudjman a Munkásmozgalom-történeti Intézetben tart előadást. Tudjman kommunista partizánok között kezdte pályáját, utána volt a Jugoszláv Néphadsereg vezérőrnagya, majd kommunista politikusként folytatta. Azonban végig elsősorban horvát volt.

Tito marsall, az új kommunista vezér viszont ügyesen taktikázva folytatta a hatalom gyakorlását. Háborús hős volt, népszerűsége csak növekedett, amikor Sztálinnal is ujjat mert húzni. A "jugoszlávizmus" divatos márkává vált, a világpolitikában jól ismert "brand" lett belőle. Bár a munkásönigazgatás beevezetésével a gazdaság lelassult, viszont Ausztria, Olaszország és az NSZK tárt karokkal fogadta a délszláv vendégmunkásokat. Az Újvidéken megrendezett nemzetközi vásárok híresek lettek, s kádári Magyarország lakói irigykedve nézték vajdasági testvéreiket, akik gond nélkül utazhattak a tengerhez, és viselhettek Adidas melegítőt.

De a hamu alatt a parázs tovább izott, s megint a a szerbek utáni második legnépesebb délszláv nemzettel, a horvátokkal volt a baj. Időről időre előjött a nagyobb önállóság iránti vágy. Tito 1980-ban meghalt. Halála után még egy ideig a lendület vitte tovább Jugoszláviát, ez azonban már nem tartott sokáig. 1989-ben már az év elején sztrájkba léptek a koszovói albán bányászok, majd június 28-án, az első rigómezei csata évfordulóján Szlobodan Milosevic a nagy szerb történelmi zarándoklaton félmillió ember előtt mondott beszédet. A beszéd első felében a szerb nemzeti nagyságot dicsőítette, s utána jugoszláv-szocialista nyelvre váltott: "Amióta csak többnemzetiségű közösségek léteznek, a leggyengébb pontjuk az egyes nemzetek közötti viszony. Mint egy kard, úgy lóg a fejük felett a fenyegetés, hogy egy napon valamelyik nemzet veszélyeztetve érzi majd magát egy másik által, és gyanakodás, vádaskodás, gyűlölködés kezdődik." Ezt persze külső ügynökök szítják, hiszen, mondta már előzőleg Milosevics, a szerbek mindig csak a szabadságért harcoltak, és néha mások szabadságáért. "Jugoszlávia népeire új csaták várnak" – zárta beszédét. "Bár ezek egyelőre nem fegyveres ütközetek, ilyenek sem kizártak a jövőben"

Jugoszláv hegyi csendélet Milosevic arcképével 1989-ből: "Ragaszkodj a büszkeséghez - ez a nép óhaja"

A beszéd olaj volt a tűzre. 1990-ben Szlovéniában és Horvátországban választásokat tartottak, amelyeken a függetlenségpárti erők győztek, Horvátországban Franjo Tudjman vezetésével. Milosevics azonban görcsösen ragaszkodott eredeti programjához, amely a tagköztársaságok jogköreinek megnyirbálását jelentette volna. A horvátországi szerb kisebbség pártja közben "usztasának" bélyegezte a győztes Franjo Tudjmant. Hamarosan saját kezükbe vették a sorsukat, és az úgynevezett Krajinai Független Terület kikiáltásával de facto elszakadtak Horvátországtól. A Krajina részben a Dráva és a Száva közötti terület, vagyis Szlavónia középső-, részben pedig keleti részén terült el.A szerb határon, a Duna mellett fekvő Vukovár városa is így vált vitatott területté. A járási székhelyen csaknem 30 ezer ember élt, míg magában a vukovári járásban még 50 000 ezer. A horvátok relatív többséget képeztek, a városban kicsit magasabb arányban, mint az egész járásban (43 és 47 %, szerbek 37, ill. 32%).

A szerb lakosság aránya Horvátországban 1991-ben (Wikimedia)

1991 elején a Vukovár körüli szerb falvak elkezdték magukat elbarríkádozni, majd hamarosan megérkezett Vojiszláv Seselj újsütetű csetnik-vajda Fehér Sasok nevű félkatonai alakulata is. Április közepén egy Vukovártól északra fekvő faluban eldördült az első lövés: valaki a szerb állásokra tüzelt. Azután májusban a szerbek megleptek két horvát rendőrségi buszt, és 12 horvát rendőrt öltek meg, 22-en megsebesültek. Egy szerb is életét vesztette. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki. Vukováron a horvát rendőrség erőszakkal vette át a rádiót, és egyes szerb lakosokat is bántalmaztak. A szerb falvak viszont lezárták a Vukovárra vezető utakat, s hamarosan csak egy földúton lehetett eljutni a városkába. A környező településeken megjelent a Jugoszláv Néphadsereg, a rendteremtés örve alatt. Valójában főként a horvát rendőröket igyekeztek vegzálni. Válaszul a horvátok is - érthető módon - fegyverkezni igyekeztek.

Tudjman a függetlenség bejelentésekor 1991-ben (franjotudjman.hr)

1991. május 19-én népszavazást tartottak Horvátországban az állami függetlenségről. A megjelentek 94%-a voksolt igennel. A népszavazás utáni napokban a helyzet Vukováron komolyra fordult. Most már szinte naponta szóltak a fegyverek a járás területén, s magát a várost ágyútűz is érte. A környékbeli horvátok lakta falvakból a szerb félkatonai egységek ezreket űztek el. Más településeken a horvát milicisták is hasonlóan jártak el, s néhány tucatnyi szerbet eltűntként tartanak nyilván. Tanyaházak, gazdaságok lobbantak lángra és égtek porig a járás területén. A városban nemzedékek óta élő szerbeknek nem akaródzott horvát szomszédaikkal összekapni, míg az 1945 után Dél-Szerbiából beköltözött telepesek szembefordultak a nekik otthont adó közöséggel. A városka magyar és más nemzetiségű lakói egyértelműen a horvát ügy mellé álltak.

Június és július folyamán a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) egyre több egysége érkezett a vukovári járásba, s ezzel párhuzamosan a szerbiai Területvédelmi Erők is átkeltek a Dunán. A szerb belügyminisztérium pedig a félkatonai egységeket felügyelve intézkedett. A horvátok is megpróbáltak készülődni, de eleinte főként vadászpuskákkal vagy ósdi flintákkal voltak csak ellátva. Később, amikor a JNA számos laktanyáját országszerte elfoglalták, végre fegyverekhez jutottak. Harsogott a szerb propaganda is, a horvátokat következetesen usztasáknak nevezték. Seselj vajda kijelentette: "Mi mind egy hadsereg részei vagyunk. A háború nagy próbatétel a szerbek részére. Akik kiállják, azok győztesek lesznek.A dezertőröket meg kell büntetni. Egyetlen usztasa sem hagyhatja el élve Vukovárt!"

Az ostrom augusztusban kezdődött.

(Folytatjuk)